Kifejezett célja volt egy nagyobb harcsa horogvégre kerítése legyező bottal Gábos Barnának. A kellő türelem és kitartás meghozta az eredményét egy méter feletti, tíz kilogramm körüli bajszos személyében.
Gábos Barna közel lakik a Ráckevei-Soroksári Duna-ághoz (RSD), csónakból szokta vallatni a vizet, méghozzá legyező bottal.
Október 24-én, kedden délután borult időben csukázni indult, de számított azért arra is, hogy érkezhet harcsa, ezért felszerelését is ennek megfelelően állította össze.
Az első helyen, ahol próbálkozott, nem fogott semmit, de a második placcon, egy mélyebb részen, egy víz alatti tuskósor környékén a negyedik dobásra kapást ért el.
„Egy viszonylag könnyű legyet tettem fel, süllyedő végű zsinórt nem is használtam, egy szem sörétólmot csíptettem a csali elé. Az 50-es fluorocarbon előkéhez egy kapoccsal 80-as monofil előkét csatlakoztattam. A legyet a fenék fölött táncoltattam, és mindig megállítottam, hagytam, hogy süllyedjen. Kettőt tekertem, aztán megállítottam, ahogy süllőre pergetünk. Mindig a lukban van a kapás, amikor ereszkedik a csali, most is így történt” – mesélte a Pecaverzumnak Barna, aki egyből tudta, hogy harcsával áll szemben, mert borzasztó éles, hirtelen rántást érzett.
Erős, tengeri botot és -horgot használt, bízott benne, hogy a cuccal nem lesz gond, próbált türelmes maradni, nem erőltette túlzottan a halat. Tapasztalatai alapján, ha nem jól akad a horog, akkor a harcsa gyorsan lefordul. Mint utólag kiderült, jól sejtette, mert a horog a gerebenfogakat kikerülve a szája felső részén, annak a szélén feküdt.
A fárasztás tíz percig tartott, a csónakot kicsit megforgatta a harcsa, majd abban lelt ideiglenesen pihenőre, amikor a horgász beemelte, majd kisvártatva visszaengedte.
A hossza 104 centiméter volt, a tömeg pedig 10 kiló körül lehetett. Egy ekkora harcsa kifogása a legyező horgászok körében egy álomnak minősül, Barnának sem akadt még dolga korábban ekkorához, igaz, 5-6 kilósokból már többhöz is volt szerencséje.
„Nekem ez kihívás, eléggé ráfeküdtem” – árulta el, hogy nem titkolt vágyként motoszkált benne egy igazán nagy harcsa becserkészése, ami szerinte kellő kitartás és türelem nélkül nem jöhetett volna össze.
A nyerő csali:
„Azt gondolom, hogy hatalmas mázli kell hozzá, és azért kell kitartóan próbálkozni, mert nem hiszem, hogy ezen a vízen üldözné a táplálékát, mert annyi kishal van, talál magának eledelt bőven” – vélekedett.
A harcsa legyes horgászatát a pergetéshez hasonlította. „Mint tudjuk, a harcsának gyenge a látása, viszont az oldalvonalával és a bajszával minden apró rezgést nagyon jól érzékel, mint a legkifinomultabb szenzor. Nem mindegy, hogy milyen irányból esik a vízbe a csali. Megfigyeltem, ahogy jönnek-mennek (a foltot látod), és mögé, mellé esik a csali, nagyon sokszor elfordul tőle. A jó irányból süllyed, akkor abban a pillanatban akár 180 fokot fordulva is képest odaverni neki” – fogalmazott.
Tavasszal szabad szemmel lehet látni a harcsákat, küszíváson is sokat fogott Barna, ilyenkor ősszel viszont maradnak az akadók, medertörések, gödrök. Úgy vette észre, hogy kapásai szinte mindig a víztest parthoz közel eső, egynegyed részében következtek be.
Barna szerint ugyan Magyarország nem a legyezők fellegvára, mégis úgy tapasztalja, hogy egyre többen fedezik fel ezt a horgászmódszert a szépsége miatt, így bővül a legyezők tábora.
„Ez extra örömforrás is. Magunk készítjük a csalikat, és nagyon közvetlen kapcsolat alakul ki a hal és közted, mert az ujjadon, a zsinóron érzed a kapást, amikor leszedi a legyet. Bevágni sem a bottal, hanem a legyező zsinórral kell” – magyarázta.
Ha tenger közelben van, természetesen akkor is előveszi a pálcát:
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/Gábos Barna)
