Fodor Gábor a legelejétől kezdve elmesélte, hogyan lett a harcsázás szerelmese, majd arról is beszámolt, miként sikerült a Széki-tavon március 22-én, pénteken horogra csalnia egy két és fél méteres csúcsragadozót.
Három-négy éve kezdte a horgászatot a testvérével Fodor Gábor, és mint a legtöbben, ő is a feederezést próbálta ki elsőként. De vonzotta a pecázás többi válfaja is, megismerkedett a pergetéssel, majd egyre közelebb került a harcsázáshoz.
„Bergmann csöves módszerrel kergettem a bajszosokat, kisebb-nagyobb szerencsével. Átlagosan 60-90 centi közöttiek jöttek, de előfordult, hogy két napig semmi. Ekkora fogásról nem is igazán mertem álmodni, de mint minden horgász, vágytam a »big«-re” – mesélte a Pecaverzum megkeresésére Fodor Gábor, aki rendszerint pénteken veszi célba a vízpartot, miután befejezte az egész heti munkáját.
Általában a testvérével vagy a harcsás kollégákkal ülnek ki a partra egészen vasárnap reggelig. Az első órák a feederezésről, a csalihalfogásról szólnak. „De az éjszaka mindig a harcsázásé, amióta megfertőzödtem” – beszélt szenvedélyéről a pecás.
„Tavaly év végén Bányai Péter barátom felajánlotta, hogy újraépíti a nem használt üvegbotom. Ekkor ültette el a bogarat a fülemben: »Ezzel bójázni is lehet!« Elgondolkoztam, hogy idén módszert váltok. Első alkalomra már két épített botom volt és hozzá egy-egy új, 12 ezres méretű orsó 50-es fonottal töltve” – részletezte a változtatását a horgász.
A 2024-es első éjszakák még nem hoztak sikert. Második alkalommal aztán sikerült az egyik szettet felavatnia egy 85 centis harcsával. Majd eljött a nagy nap, amelyről ő sem gondolta, hogy később piros betűs ünnepnapként emlegetheti.
„Március 22-én nem voltam nagyon bezsongva, de hívtam Peti barátomat, és megbeszéltük, hogy oké, megyünk! Szokásomhoz híven munka után egyből mentem is a Széki-tóra. Pakolászás után feederrel próbáltunk csalihalazni, egy karikakeszeget és pár dévért sikerül szákba tenni. Kezdett sötétedni. Peti már be volt húzva, utána én voltam soron. A kis vízmélység miatt összeszereltem a karókat és bepakoltam a csónakba” – folytatta a sztorit Gábor, aki mindkét szerelékén dupla 1-es horog várt a ragadozóra. Az egyikre egy nagyobb dévér, a másikra egy 10-12 centis karikakeszeg, illetve egy dévér került rá.
„Peti meg is jegyezte, hogy a dupla kishalasat tuti elviszi majd egy kisebb harcsa! A szerelék már a vízben pihent a karóhoz spanolva, amikor a tó szinte teljesen üres volt, se hangoskodás, se fény nem zavarta a horgászatunkat, miközben már egyre jobban sötétedett. Fél 8-kor aztán »bamm!«, az egyik botomon egy nagy ütés észleltem. Mivel kint ültünk, pillanat alatt már ott is álltam a bot mögött” – idézte fel a kapás pillanatait Gábor, aki a behajló botot kézbe vette, hogy bevághasson.
„Először az volt az érzésem, hogy nincs meg a hal, talán egyből felém jött. Peti mondta, hogy akkor szakadt a szakító. Elkezdem kisétálni a stég elejéhez. Ekkor már éreztem, hogy küzd valami a horog végén, de hirtelen azt sem tudtam, mi történik. Hallottam, hogy a vízen bent nagy a csobogás. Peti közben nyugod hangon azt mondta, »ez jó hal lesz!«” – de vajon mekkora? Ezt ekkor még nem tudták.
„Ahogy kérte a zsinórt a harcsa, már saccolt, mondván: 10 kilós. Kéri a zsinórt, Peti erre: »20 kilós«. Percek múlva: »ejj, lesz ez 50 is», a végén pedig már azt mondta: »ez életed hala»!” – avagy jóval több mint 50 kilós. Gábor ekkor nem gondolt arra, hogy mit bír a szereléke, de bízott benne.
„A bot karikában, fék behúzva és csak megy, csak viszi, én pedig nem tudom megállítani. Közben durva érzés és látvány volt, amikor megindult, akár egy gőzmozdony. Ezt párszor eljátszottuk egymással, oda-vissza. Nagyokat csobogott sokszor a sekély vízben, néha, mintha felrobbant volna a felszín. Annyira meglepődtem és dolgozott bennem az adrenalin, fogalmam se volt, mit és hogyan kellene tennem, folyamatosan kérdeztem a társam. Az egész fárasztás 15-20 perc volt, de egy pillanatnak tűnt. Amikor már fáradt, láttam a stégtől nem messze egy nagy fekete »valamit«. Ekkor gondoltam, hogy ez brutális lesz. A fejlámpám lemerült, így nem láttam jól, csak amennyit a hold megvilágított. A stéghez húzva figyelmeztetett a társam, hogy ne engedjem a stég alá semmiképp” – emlékeett vissza Gábor a legizgalmasabb pillanatokra.
Amelyek azzal folytatódtak, hogy Péter hozzáért a harcsa fejéhez, ellenőrizendő, hogy megy-e még egy kört vagy sem.
„Szerencsére jól kifáradt addigra, és így már könnyen kezelhető volt. Kikötöttük gyorsan, mivel tudtuk, ilyen sötétben csak kínoznánk a méregetéssel, így ezt reggelre hagytuk inkább. Hívtam a tesóm egyből: »Fogtam egy nagyot, két méter feletti«, mondtam neki, de nem hitte el, azt gondolta, ugratom. Küldjek képet, addig nem hiszi el úgysem. Második nekifutásra sikerült egy kis videót csinálni. És már hívott is!” – folytatta beszámolóját a horgász, aki ekkor tudott először egy picit megnyugodni.
„Leültem, bontottam egy sört, és azon kezdtem agyalni, hogy mi is történt az elmúlt fél órában. Elsőre és másodikra is felfoghatatlan volt még mindig, hogy mi került a horgom végére. Lassan mindent újra visszahúztunk, készültünk lefeküdni” – az izgalmak miatt azonban nem sok álom volt a szemében.
„»Te ma úgysem alszol« – hangzott el a szomszéd ágyról. Társamnak igaza lett, nem is tudtam, csak egy nagyon keveset. Reggel jöttek többen is már az esti hír hallatára. Parta húztuk lemérni és fényképezni. A teljes hossza 250, faroktőig pedig 234 centiméter. A tömegét nem mértünk le, mert nem volt arra alkalmas felszerelésünk, hogy kínzás nélkül megtegyük. Nagyjából 90 kiló körülire saccoltuk” – számmisztikázott Gábor, akinek ezután a víz hőmérsékletéhez képest egészen váratlan dologra szánta rá magát.
„Bekísértem a vízbe, ami hajnalban már nem tűnt jó ötletnek. Bent a vízben a hallal azonban már eszembe se jutott, milyen hideg a víz. Gyorsan készült pár fotó, eközben egyszer majdnem fel is borított, a többiek csak nevettek. Néztük, ahogy szép komótosan elúszik, nem sietett. Még vissza is fordult felénk, mintha megköszönte volna, hogy visszaadtam szabadságát, és intett egyet, hogy egy ilyen életre szóló élményt adott a számomra” – mesélte meghatottan Gábor, s végül egy sokatmondó hasonlattal zárta élménybeszámolóját: „Ez az egész még pár nap után is hihetetlen és felfoghatatlan, mintha az ötöslottón nyernék.”
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Fodor Gábor/Pecaverzum)
