2024. október 5. szombat | Aurél
Nagy fogások

Lovrencsics Gergő megmutatta legszebb fogásait – fotókkal

Lovrencsics Gergő megmutatta legszebb fogásait – fotókkal

A korábbi Fradi-kedvenc Lovrencsics Gergő imád horgászni, de amióta Horvátországban futballozik és edzősködik, döntési helyzet elé került. Kipróbálja a tengeri pecát vagy maradjon a tavi pontyozásnál?

„A tavi horgászatot űzöm Horvátországban is, a tengeribe még nem mertem belekóstolni. Hívtak már, de van egy kis félsz bennem. Hajón, a semmi közepén, azt sem tudom, hogy mi úszik alattam, nem látok le a tenger aljára, csak egy feketeség terül el alattam – egyelőre nem vettem a bátorságot, hogy kipróbáljam” – mondta egy széles mosollyal az arcán a Pecaverzum érdeklődésére a korábbi 44-szeres válogatott játékos.

„A folyamival nem szimpatizálok, teljesen más pecát igényel, mint a tavi, amely kényelmesebb mindegyiknél. Egy hosszú szezon után nekem fontosabb a csend és a nyugalom, és persze az a kis adrenalinlöket, amikor kapásom van. Számomra ez így teljesen jó, így tudok igazán kikapcsolódni” – mesélte Lovrencsics, aki biztosan marad Horvátországban.

Rijeka mellett él a családjával, és az előző szezonban a horvát másodosztályból végül kiesett NK Solin majdnem minden meccsén játszott. Közben edzősködött is az U8 és U9-es csapatnál, most éppen azon tanakodik, hogy belefér-e az idejébe az aktív játék és a trénerkedés a következő szezonban. Erről az nb1.hu-nak beszélt részletesebben a két foci-Eb-t is megjárt kiválóság.

A legutóbbi emlékezetes horgászatáról így nyilatkozott: „Februárban jártam Cirkvenicában – Zágráb és Rijeka között lent, majdnem a tengerpartnál – a Tribaljsko-tavon. Egy 18,60-as tükörpontyot sikerült fognom. Két napot töltöttünk ott, körüljártuk a tavat, informálódtunk, és most az edzőképzés után újra tervezem, hogy visszatérjek az édesapámmal, a testvéremmel és egy barátommal” – árulta el Lovrencsics, akinek az öccse, Balázs az NB II-es Soroksárt erősíti, édesapja, László pedig Gödöllőn edzősködik.

Két kisfiával előbb-utóbb a sósvízi horgászatot is biztosan letesztelik.

„Érdeklődnek, a nagyapjukat nyúzzák, a régi spiccbotjait küldesse el velem, hogy tudjanak a tengerparti köveken pecázni. Itt, Dalmáciában a tenger az úr, és nehéz tavat találni. Zágráb környékén sokkal több olyan tó fellelhető, ahol napi szinten is ki lehetne ugrani akár csak spiccbotozni, itt kicsit más a helyzet” – vázolta a horvátországi horgászlehetőségeket.

Pápán futballozott, amikor ismerkedett meg a bojlis módszerrel.

„Kényelmesebb, ezáltal közelebb áll hozzám. De most már rámegyek az aktívabb, dobósabb pecára, mert azt tudni kell, hogy Horvátországban a behúzós pecát nem támogatják, a tavak 99 százaléka spombolós-dobós” – jegyezte meg arról, hogyan próbált élni a horvátországi lehetőségekkel.

„Korábban a Székely-Őzetanyai horgásztóra jártam, ahol csónakkal két időszakban be lehetett menni etetni, de itt még azt sem, mindent partról kell megoldani. Így valamennyi tapasztalatom már van a dobós pecát illetően. Horvátországban eldöntöttem, hogy belemegyek ebbe a verzióba. Igyekszem dobással minél messzebb bejuttatni a szereléket, és próbálom megoldani a koncentrált etetést spombbal, PVA-val. Most ezt fogom erőltetni a következő pecánkon” – avatott be terveibe Lovrencsics Gergő.

Amikor a legnagyobb halai felől érdeklődtünk, megemlített egy két éve akasztott 26,975 kilós pontyot Székely-Őzetanyáról. De elküldte nekünk a Horvátországban fogott töves pontyát, majd később még talált egy remek fotót egy szintén kapitális halról.

Pár hete sikerült elérnünk Nagy Zsoltot is egy interjúra, az Eb-re készülő ballábas kitűnőség a futballkarrieréről és a horgászat iránti szenvedélyéről is mesélt.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Lovrencsics Gergő/Pecaverzum)