2024. március 29. péntek | Auguszta
Nagy fogások

Negyven percig tartott a sodrásba beállt balin fárasztása a Nagykunságin

Negyven percig tartott a sodrásba beállt balin fárasztása a Nagykunságin

Csodás balint adott ezúttal a Nagykunsági-főcsatorna. A gyönyörű, körülbelül hét és félkilós példány Unicsovics Zoltán horgára akadt.

„Fényváltáskor érkeztem meg pecázni a Nagykunsági-főcsatornára" – kezdi a történetet Unicsovics Zoltán, akivel a Süllőfészekben ismerkedett meg a Pecaverzum stábja. Zoli úgy ismeri a vízterületet, mint a tenyerét, hiszen gyerekkora óta horgászik itt, és amikor csak akad egy kis szabadideje, leszalad pecázni. Kedvence a csukázás, de ezúttal balinozni indult, és a nyári este meg is hozta az eredményt!

„Úgy döntöttem, hogy Salmo thrill wobblert teszek fel. Ahogy ennél a csalinál szokás, gyorsan tekertem a vízfelszínen. Az egyik dobásnál hirtelen, nagy erővel rárontott egy hal, és abban a pillanatban egy hatalmasat ugrott is. Ekkor azonban még nem tudtam megsaccolni, hogy mekkora lehet, ahhoz túl távol volt" – mesélte a pecás, akire a harcias kapás után egy hosszú fárasztás várt.

„Egy irányba ment a balin, a sodrással lefelé. Nem adta meg könnyen magát, közel negyven percig tartott a fárasztás. De megérte minden pillanata, ugyanis végül életem eddigi legnagyobb balinját tarthattam a kezemben. Nem mértem le a súlyát, de körülbelül hét-nyolc kilós lehetett" – tudtuk meg Zolitól, aki egy gyors fotózás után engedte is vissza a gyönyörű zsákmányt. 

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban!

Küldj sztorit!

Te is szívesen megosztanád nagy fogásaidat a többi horgásszal? Jó hír, hogy hamarosan indul a Pecaverzum multimédiás beküldő szolgáltatása: egy gombnyomással tudsz majd küldeni nekünk fotót, videót és szöveget! Addig is elérsz minket a [email protected] címen vagy Facebook Messengeren.

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!