Bánkuti Viktor 32 éve horgászik, de erre még ő sem számított. A tapasztalt rablózó pergetve fogott egy szépséges menyhalat, amelyről azt hitte, hogy süllő, de egyáltalán nem bánta, hogy a hideg telek kedvelt ragadozóját sikerült horogra csalnia. A Pecaverzumnak elmesélte, hogyan élte meg ezt a fogvacogtató, de nagyszerű horgászatot.
A Duna hetekkel ezelőtt megáradt, viszont az utóbbi napokban megindult az apadás, és ezzel együtt a tisztulás. Több sem kellett Bánkuti Viktornak, már fogta is a kezébe a pergetőcuccát, és december 3-án, vasárnap célba vette a Duna szigetközi szakaszát.
Mivel kegyetlenül fújt a szél, először a folyó egyik mellékágához ment, ahol egy viszonylag szélvédett helyen dobált 20 percig, de nem járt sikerrel.
Ezután a Duna egyik ruganya felé vette az irányt, ahol sok szép halat fogott már, de nem igazán számít téli helynek. Ráadásul a továbbra is tomboló szél sem könnyítette meg a dolgát.
Viktor jól tudta, már csak másfél órája maradt sötétedésig, de úgy volt vele, ameddig csak látja a zsinórt – a szélben muszáj volt szemmel is követnie –, addig dobálni fog. A körülmények miatt növelnie kellett pár grammal az ólom súlyát, úgy tudta csak megfelelően vezetni a 10 centiméteres gumihalat.
De így is sikerült a klasszikus módszert alkalmaznia: két-három tekerés, közte lehetőleg 3-5 másodperces visszahullás. A horgász szerint nehéz volt követni a novemberi időszakot, az áradás miatt nem volt elég az időjárásból sejteni, miként alakul a halak vermelése, vagy csak a felkészülés-vonulás.
„Éppen ezért azt terveztem, hogy a lehetőségekhez mérten alaposan átfésülöm az előttem lévő vizet. Nem kellett sokáig. Egy viszonylag közeli szikla mellett kocogtattam a védett horgos csalit, amikor egy összetéveszthetetlen, koppanós kapással jelentkezett egy 2 kilogramm körüli, hibátlan süllő. Abban a minutumban elmúlt a hideg szél okozta fájdalom az ujjaimban” – elevenítette fel a történteket a rutinos pecás.
Ezek után egy órán keresztül mindhiába próbálkozott, már az is megfordult a fejében, hogy megelégszik az egyetlen hallal, összepakol, és hazamegy. De jól tudjuk, hogy az ilyen gondolatokat az igazán fanatikus horgászok elhessegetik, és még dobnak egy párat, amíg csak látni lehet.
Viktor is így tett, és milyen jól tette! Nem sokkal később ugyanis egy pár négyzetméteres, homokos aljzatú szakaszon vezette a csaliját, amikor azzal a bizonyos összetéveszthetetlen koppintással megakasztott egy igen jól, a fenék felé védekező halat.
„A szél természetesen felerősödött, és meg voltam győződve, hogy az előző hal nagyobbik testvére van a horgon. Talán két perc múlva sikerült a lábam elé húzni, és akkor láttam meg, hogy egy gyönyörű mintázatú menyhal nézte valószínűleg gébnek a csalimat. A mai napig szerencsésnek tartom az esetet. De a horgászathoz kell a szerencse is. És ha kellően kitartóak vagyunk, akkor a tapasztalat mellé hozzánk szegődik a szerencse is” – fogalmazott a horgász, aki a Pecaverzumnak azt is elárulta, hogy abszolút nem számított menyhalra, amely ugyan ragadozó életmódot él, de nem igazán fogható pergetve.
„Bár alapvetően pergető horgásznak tartom magam, szívesen szoktam telenként menyhalra fenekezni” – idézte fel a nyári álmot alvó téli ragadozóval kapcsolatos élményeit.
A mostani hal a szebbek közé tartozott, hiszen 62 centiméter volt a hossza és 1,5 kilogramm a tömege. A fárasztása két percig tartott, de harcosan küzdött.
A süllőző felszerelés tökéletes volt a menyhal kifárasztására is. A 10 centiméteres, gyöngyház színű gumihalat védett horoggal cheburaska fejen kínálta fel, a 198 centis, 10-30 grammos botján egy 3000-es orsó és 0,10-es fonottzsinór volt, míg a csali elé egy 0,25 milliméteres fluorocarbon előkét kötött.
A magát a pergetés szerelmesének tartó horgász végül azt is elmondta, sikerült minden általa horgászott halból rekordközelit fognia. „Minden megfogott hal kedves számomra, ez a mostani pergetett menyhal is biztosan ott van az első tízben” – rangsorolt.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Bánkuti Viktor/Pecaverzum)
