„Amikor adja a Duna. Vissza is kapta. A vér az enyém volt. 10,3 kilogramm és több mint 100 centiméter” – így foglalta össze a Facebookon megosztott posztjában emlékezetes csukakalandját Sándor Tamás, akit természetesen megkerestünk, hogy mesélje el, mi is történt pontosan.
„A történet egy szép augusztusi reggelen kezdődött, amikor is elvittem egy nagyon kedves barátomat a Duna egyik szabad partszakaszára, ahol a következő napokat vadkempingezve töltötte a középső szakaszon. Egy kis partrendezés, és én már indultam is vissza a csónakkikötőbe, mert ott már vártak. Természetesen, hogy ne menjen minden flottul, a csónakmotorom üzemanyag-ellátásába víz került (én hibám), és a motor nem akart indulni. Egy kis evezés, üzemanyagcsere, takarítás, és már újra hibátlanul üzemelt a motor” – idézte fel a Pecaverzumnak Sándor Tamás, hogyan is kezdődött az a nap, amelyet nagyon sokáig nem fog elfelejteni.
Sietnie kellett, mert délre beszélt meg találkozót az egyik barátjával, és igencsak késésben volt a technikai problémák elhárítása miatt.
„Szerencsére délután 1 órakor újra a csónakban ültünk, és menet közben elmélkedtünk, hogy ilyen kis víznél hová lenne érdemes menni” – ezen gondolkodtak a pecások, akik egy nyárvégi kis gumihalas pecára készültek. Ennek megfelelően a felszerelés egészen könnyed elemekből állt össze.
A 30 grammos dobósúlyú bot orsójára 0,10-es fonott került a végén 0,26-os fluorocarbon előkével, amely nem volt hosszabb 25 centiméternél.
„Az első beállást követte a második és a harmadik, mindaddig eredmény nélkül. A harmadik helyen, közel a parthoz egy bedőlt fa terült el. Barátom a nyílt víz felé, én pedig a fa irányába kezdtem dobálni. Mellettünk a balinok szépen szedték a sneciket, mi ezúttal csak gyönyörködtünk bennük” – de aztán Tamás végre akciót érzékelt.
„Talán a negyedik dobásom lehetett, amikor egy elnehezedést, és egy pici koppintást éreztem. Mondom a barátomnak, itt a hal! Abban a pillanatban a víz tetején óriási burványlást láttunk, és ezzel egyetemben valami elemi erő kezdte el húzni a zsinórt. A barátom pesszimistán annyit mondott, hogy ez biztosan busa” – főhősünk azonban nem akarta ezt elhinni, és jól tette.
„Közöltem vele, hogy ez bizony nem busa. Egy igen rövid fárasztás után megláttuk a csukát, és bizony nem akartunk hinni a szemünknek, hogy mekkora. Kértem a barátomat, hogy húzza fel a horgonyt, majd arra, hogy a merítőt vegye elő, mert lehet, szerencsénk lesz” – azonban óvatosan kellett megtenni minden mozdulatot a szájszéles akadás miatt.
Tamás próbálta a víz alatt tartani a csukát, hogy ne rázza a fejét, s hogy a pici gumihal és a jig a szája szélében maradjon.
„Szerencsére sikerült! Egy körülbelül kétperces fárasztás után szákba került kisbarátunk. A szákban egy-két próbálkozása még volt, igen nagy erővel rázta magát, de nem tudott kiugrani. Óriási öröm áradt szét bennünk” – de ekkor jött a feketeleves. Tamás a fényképezéshez – a csuka biztonsága érdekében – a kopoltyúfedő alá nyúlt, figyelve arra, hogy ne érjen a szilványokhoz.
„De bizony a hüvelykujjam szabadon maradt, és a mai napig tisztázatlan okokból bizony a szabadon maradt ujjamat a csuka egyik fogára felhúztam” – ennek pedig komoly vérzés lett a következménye, vagy ahogyan Tamás fogalmazott: „Nem kellett sokat várni a pancserségem eredményére” – minthogy ömleni kezdett a vér az ujjából.
Ezek után egy gyors mérlegelés, fotó, és már tette is vissza a halat, de bizony nem akart elúszni. De aztán, körülbelül hat perc élesztgetés után újult erővel sikerült visszaúsznia éltető elemébe, riogatni tovább a víz alatti világot.
Szintén érdemes elolvasni azt a sztorit, amikor a specialistát is meglepte a váratlan csukamonstrum.
Soha többet nem nyúlsz a csuka szájába fogó nélkül, ha megnézed EZT A VIDEÓT!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Sándor Tamás/Pecaverzum)
