2024. május 21. kedd | Konstantin
Videók

Másfél méteres harcsa vitte a prímet a körösi rodeón – videóval

Másfél méteres harcsa vitte a prímet a körösi rodeón – videóval

Tavaly is fogott már szép harcsákat Tüzes Attila a Kettős-Körösön, és mondhatni, hogy ahol abbahagyta, ott folytatta idén.

Áprilisi horgászatai alatt 24 darab méretes harcsát csalt horogra 2-30 kilogramm közötti méretben. A halakat soha sem szokta lemérni, de nagyjából meg tudja állapítani a tömegüket, így jött ki, hogy körülbelül 140 kilót tehetett ki az összes fogás együttvéve. A harcsákat minden esetben visszaengedte a folyóba.

„110 liter benzin, 250-300 darab nadály és sok-sok óra peca. Hát ennyi fért bele az áprilisba” – összegezte az előző hónapot.

Volt olyan esős nap, amikor hét halat is tudott fogni. A legnagyobbat pedig, egy 30 kilós, 147 centiméteres példányt április 27-én reggel emelte csónakba. 

Erről videó is készült. Tüzes Attila a Pecaverzumnak elmondta, mintegy hat percig tartott a fárasztás. Miközben a harcsa küzdött a horgon, forgatta szépen a csónakot – ez látható is a felvételen.

De a horgász egyedül is megküzdött vele, nem okozott számára gondot a csónak és a hal irányítása egyszerre.  

Tüzes Attila gyakorlott harcsahorgász hírében áll, saját Facebook-csoportot üzemeltet, ahol rendszeresen beszámol fogásairól. 

A közösségnek a neve saját mottója: Harcsázás szívvel, lélekkel.

A május 2-től június 14-ig tartó harcsatilalommal kapcsolatban azt mondta, nem keresi az olyan vizeket, ahol feloldották a korlátozást, így minden bizonnyal számára másfél hónap szünet következik majd. Ha mégis elvonási tünetei lesznek, akkor beiktat majd egy pár napos pecát egy holtágon. 

További érdekes videók ERRE.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pecaverzum/Tüzes Attila)