A Mississippi vidékéről származó óriás mohaállat jövevényfajnak számít óriás, és ugyan egyre terjed Magyarországon, ökölógiai szempontból nem jelent problémát.
A jövevényfajnak számító óriás mohaállatok magyarországi terjedéséről már többször írt a Pecaverzum. Gyors szaporodásnak indultak a Tisza-tóban, de fogtak horgászok hatalmas példányokat tavaly a Dunából és a Körösből is, illetve került elől bizonyítottan a Sugovicából és a Bodajki-tóból egyaránt.
Különböző horgászfórumokon rendszeresen visszatérő téma az óriás mohaállat. Amikor valaki találkozik egy ilyen példánnyal, és még nem volt hozzá szerencséje korábban, általában nagyon meg szokott lepődni.
Ez történt a Magyar Haltani Társaság (MHTT) egyik olvasójával is, aki a Mit fogtam elnevezésű rovatba küldött be egy fényképet. „Ma láttam ezt a valamit a Tisza felszínén úszni. Tapintása nyálkás, kocsonyaszerű” – írta fotóhoz azt tudakolván, hogy milyen élőlénnyel hozta össze a sors.
„Ez a lény az édesvízi mohaállatok egyik képviselője, a Mississippi vidékéről származik. A neve – óriás mohaállat (Pectinatella magnifica) – kissé megtévesztő, mert a mohaállatok mindössze néhány milliméteresek, óriási csak a telepük lehet, amelynek felületén tíz-húsz példányonként kisebb egységekbe, egymástól világosabb határvonallal vagy sekély árkokkal elkülönülő rozettákba tömörülve ezerszám zsúfolódhatnak össze” – kezdte válaszát az MHTT.
Mint írják, a telep belsejét viszonylag kemény, kocsonyás anyag tölti ki, melyet a szorosan egymáshoz tapadó egyedek termelnek. Ezek a helyváltoztatásra képtelen egyszerű élőlények csillókoszorújuk segítségével az enyhén áramló vízből szűrik ki szerves törmelékből, és még parányibb élőlényekből álló táplálékukat, s megnövekedve főként bimbózással szaporodva gyarapítják, növelik a telepet.
Az óriási mohaállatok érzékenyek a hidegre. Amikor ősszel lehűl a víz, a telepek szétesnek, az állatkák elpusztulnak, de az általuk már korábban létrehozott többsejtű szaporítóképletek, a mindössze félmilliméteres, de a fagyokat is elviselni képes sztatoblasztok biztosítják a faj túlélését. Nagy számban szóródnak szét a vízben, és parányi kis horgaikkal megakadva a nádszálakon új telepeket alakíthatnak ki, amikor tavasszal ismét fölmelegszik a víz.
„A horgok azonban a csónakok, hajók testén vagy a vízimadarak tollazatán megakadva a faj terjedését is hatékonyan segítik” – erről már Harka Ákos, az MHTT korábbi elnöke beszélt a Pecaverzumnak tavaly.
Azt nyilatkozta, hogy bár jövevényfajnak számít óriás mohaállat, és egyre terjed Magyarországon, úgy tűnik, még nem kell félni tőle. „Nem tudunk róla, hogy ökölógiai szempontból jelenleg problémás lenne” – fogalmazott Harka Ákos 2021 szeptemberében.
Hazánkban egyébként korábbi publikációk szerint a mohaállatoknak tíz faja él, az első jelzés 2011-ben érkezett a Ráckevei-Soroksári Duna-ágról (RDS).
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MHTT)
