2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

A Velencei-tó után Orfűn is tömeges halpusztulást észleltek

A Velencei-tó után Orfűn is tömeges halpusztulást észleltek

Egy-két nap alatt halak százai jöttek a felszínre élettelenül a Baranya megyei Herman Ottó-tóban, a még élő halak a vízfelszínen pipálnak. Hogy emberi mulasztás okozta-e a tömeges halpusztulást vagy a túl alacsony vízszint, az algaelszaporodás és a hirtelen légnyomáscsökkenés áll a háttérben, egyelőre nem tudni. A vizsgálatok hetekig is eltarthatnak, így biztos magyarázattal jelenleg senki sem szolgálhat. A halpusztulás egyébként az egész Dunántúlt érinti, a kisebb tavakon levegőztető készülékekkel és szivattyúzással próbálják megmenteni a halállományt az oxigénhiánytól.

Sajnos súlyos halpusztulás történt a Pécsi-tó mögötti Hermann Ottó-tavon augusztus 18-án. Az okokat még vizsgálják a hatóságok. Sajnos nagyon sok hal még nem emelkedett a felszínre, ezért a holnapi napon is folyik a tetemek gyűjtése – írta a Facebookon Balog-Farkas András. A tavat jól ismerő horgász másnap arról is tett ki képeket, hogy a gyűjtőkonténer megtelt, miután a tetemek folyamatosan jönnek a felszínre. Az egy tonnát is meghaladhatja a begyűjtött tetemek súlya – számolt be az orszagszerte.atlatszo.hu

„A még élő halak a vízfelszínen pipálnak. Kétséges, hogy a hétfőn érkező frontig kibírják” – mutatta be az aggasztó helyzetet. A fotókat látva többen kérdezték, mi lehet a halpusztulás oka, erre azonban még nincs biztos válasz.

Egyelőre nincs hivatalos vizsgálati eredmény. Több szakértő a Velencei-tavi problémához hasonló okokra gondol. Túl alacsony vízszint, algaelszaporodás és a hétfői hirtelen légnyomáscsökkenés okozta a súlyos oxigénhiányt, amely az algák és halak pusztulásához vezetett. Eddig védett állatok pusztulását nem tapasztaltuk. Sokan kíváncsiak, hogy vannak-e esetleges emberi mulasztásból eredő okok, amelyek a pusztuláshoz vezettek, ennek is próbálnak utánajárni. De ez hetekbe telhet – mondta el Balog-Farkas András.

A hírről beszámoló hírportál próbálta megtudni, hogy a Herman Ottó-tóban lévő halakkal mi történhetett, de a hosszú hétvége miatt a Horgász Egyesületek Baranya Megyei Szövetségétől és a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól sem kaptak választ. 

Orfűről eddig nem jelentettek nagyobb károkat, bár június végén a Pécsi-tavonv is panaszkodtak elpusztult halakra. Akkor az ATV azt írta, a horgászok nem értik, miért kezdtek elhullani a halak, mert a víz mélysége ezt nem indokolta volna. Úgy vélték, a hatalmas hőség okozhatta a főleg pontyok és keszegek pusztulását.

A szárazsággal járó alacsony vízszint miatt a dunántúli haltermelők már július végén megkongatták a vészharangot, és többen közülük kényszerlehalászásokat eszközöltek, a termeléskiesés 20 százalékos, és a hal ára is ennyivel kerül majd többe ősztől, a termelők állami támogatásért lobbiznak. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: orszagszerte.atlatszo.hu)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!