2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Adottak a feltételek a dunai pontyok sikeres ívásához – videóval

Adottak a feltételek a dunai pontyok sikeres ívásához – videóval

A Duna mentén, ahol ki tudott jutni a víz hullámtérre, mindenhol kiváló feltételek keletkeztek a pontyfélék sikeres ívásához.

Dudás Tibor, a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetségének (Főhesz) ügyvezető igazgatója a Pecaverzumnak elmondta, az általuk kezelt Duna-szakaszon is megteltek vízzel a természetes árterek, és javában zajlik a halak násztánca

„Az elmúlt hét évből három volt, amikor tartósan magas maradt a vízállás egészen nyár közepéig, és jól le tudtak ívni a pontyfélék. A ’20-as, ’21-es év halszaporulat szempontjából a Duna esetében fantasztikusan jó volt, nyugodt volt a víz, nem volt hajóforgalom, magas volt a vízállás, minden adott volt a halak számára” – nyilatkozta honlapunknak. 

A 2019-es is egészen sikeres év volt, viszont 2018-ban és tavaly is rekordalacsony vízállásokat mértek, rettenetesen meleg nyarakat éltünk meg. 

„A hajóval az a gond, hogy a szélvízről kimossa a partra az ivadékot, amelyek az első napokban még önálló úszásra nem képesek. Én azt szoktam mondani, hogy tíz évben három-négy szokott jó, közepes és rossz lenni” – magyarázta Dudás Tibor. 

Az ügyvezető igazgató elmondta, a halkőrök az ívási időszakban fokozottan ellenőrzik az ívóhelyeket, napi szinten akár többször megjelennek nappal és éjszaka is, hogy őrizzék és biztosítsák a halak nyugodt és minél sikeresebb szaporodását. 

Ha pedig visszahúzódik a víz, elkezdik kimenti és visszahelyezni a halakat a folyóba, először az anyahalakat, majd az ivadékokat. 

Hogy miként is zajlik a pontyok ívása az elöntött ártérben, arról egy videót tett közzé közösségi oldalán a Főhesz. „A május a pontyok szaporodásának időszaka. Halőreink testközelből látják, tapasztalják, követik nyomon az eseményeket. Az alábbi látványos videót a múlt héten készítette halőrünk” – írták a felvételhez.

Már kergetőznek a pontyok a Táti-sziget mesterséges ívóhelyén. Nézd meg a videót ITT!

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitóképünk illusztráció, forrása: pixabay.com)