A tányérján soha nincs hal, és sokáig a horgászat iránt sem táplált vonzalmat, de Szilukács Krisztián zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja ma már elképzelni sem tudja az életét pecázás nélkül. Versenyeken is indul, méghozzá kollegákkal alapított csapat tagjaként. A police.hu interjúja.
Halzsák a foltját.
– Sokáig voltam semleges állásponton a horgászattal kapcsolatban. Nem eszem halat, valahogy nincs az ínyemre, így a kifogásuk sem keltette fel az érdeklődésem, de tíz évvel ezelőtt kedvet kaptam hozzá egy baráti összejövetelen; bár az helytállóbb megfogalmazás, hogy megszerettették velem – magyarázta Szilukács Krisztián, aki nem sokkal ezután vette meg első horgászbotját. – De akkor még nem foglalkoztam az anyagával és a szerelékével, és különösebben a kellékekkel sem. Ma már azt is nézem, milyen csapágy van egy pergető grafitbothoz való orsó zsinórvezető görgőjében. Úgy hét éve kezdtem jobban odafigyelni, és ki merem jelenteni, amire itt Magyarországon egy sporthorgásznak szüksége lehet, azzal rendelkezem. Még hordozható hősugárzót is vettem, mert az őszi, de még a tavaszi versenyeken is hideg lehet a sátorban.
Körzeti megbízottak csapata.
– Immár harminc éve lakom a környéken, és 2012 óta szolgálok az Ercsi Rendőrőrs körzeti megbízotti csoportjában, Ráckeresztúrért felelek. Tudtam, hogy a kollegáim közt vannak pecások, és természetesen elújságoltam nekik, hogy nekem is ez lett a szenvedélyem. Adta magát, hogy alapítsunk csapatot, és így nevezzünk be horgászversenyekre – mondta a zászlós, aki velük van egy csapatban: Vulmann László főtörzsőrmester, a Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály II. Őrségi Osztály kiemelt objektumőre és Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja.
– Nagyszerű nevet találtunk ki, Police Carp Team, és hat éve járunk versenyekre. Még a Szabadbattyán Carp Lake bojlis horgászversenyre is bejutottunk, miután nem jött el az egyik nevező, és a tartalék csapatok közül minket sorsoltak be a 23 induló közé. Ott eddig kétszer voltunk harmadikok. Minden évben megyünk, bár mióta Dénesék elköltöztek Dunaújvárosba, ő el szokott maradni, de a baráti bojlis kupát még egyszer sem hagyta ki, ahogy az unokatestvérem sem. Ezt magunknak rendezzük, persze családostul, de ugyanúgy van kupa meg oklevél, és mindig a mocsai Király Ponty-horgásztóhoz megyünk. Huszonkilós példányok vannak benne, és a tógazdával, Király Attilával is baráti kapcsolatot ápolunk.
Több mint sporthorgász.
– Csak nagy halra megyek, elsősorban pontyra, ezért is kaptam rá a csodagolyós, azaz a bojlis horgászatra, és a legjobban a kevéssel 20 kiló feletti példányokat szeretem. Ezekhez kell annyi erő, ügyesség és koncentráció, amiknél leginkább elememben érzem magam. Ilyenkor megszűnik minden, az időt sem érzékelem. Legutóbb a szabolcsi Székely Őzetanya-horgásztóból emeltem ki egy 22,8 kilós amurt, azt megelőzően Biatorbágynál pedig egy 20,8 kilós pontyot – idézte fel, és hozzátette, visszaengedés előtt a kifogott halat meg is vizsgálja.
– Mindig van nálam fertőtlenítőszer, és ha látok rajtuk sebet, azt ellátom, a szájukba szakadt horgot kiszedem. Persze már arra is volt példa, hogy a tógazda nem engedte, hogy egy halat visszaengedjek. Múlt nyáron 60 kilós harcsát húztam ki a Biatorbágyi-tóból, de mivel eladásra ment, a gazda kikötötte a stéghez. Szerencsés fogás volt… nem jöttek a pontyok, amiből arra következtettem, harcsa lehet a környéken, úgyhogy 2 órán át nem etettem, és amikor bevitettem a felcsalizott végszereléket az etetőhajóval, arra sem volt időm, hogy a swingert a damilra tegyem, mert rohant vele a hal. Másfél órát fárasztottam, mire ki tudtuk húzni. Majdnem akkora volt, mint én.
Se kép, se csónak.
– Eddig egyetlen hibát ejtettem, de mosolygok rajta, nem emésztem magam. Hat éve legénybúcsúba voltam hivatalos a Balaton partjára, és hagytam magam rábeszélni, hogy a halradaros etetőhajót is vigyem magammal. Ebből, gondolom, kiderült, hogy a társaság magját pecások alkották, de talán azt sem kell részleteznem, hogy oldott hangulatban voltunk. Beküldtem, és úgy belefeledkeztünk a halradar figyelésébe, hogy amikor a kép elment a kijelzőn, és a fejemet ijedten felkaptam, az etetőhajót már nem láttam. Hiába emelgettem a távirányítót, nem fogta a jelét. Lehet, ma is ott hánykolódik a magyar tengeren – mondta tényleg mosolyogva, és természetesen az etetőanyagok, illetve a felcsalizott végszerelék bejuttatására alkalmas, akkumulátoros minihajóra utalt, amely nagy népszerűségnek örvend a bojlis horgászok körében.
Egy komolyabb modell hatótávolsága a 400 métert is elérheti, az ára pedig a 100 ezret. – Tanultam az esetből, és utána olyan etetőhajót vettem, ami jelvesztés esetén elindul visszafelé. Komolyan mondtam, hogy mindent beszereztem!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: police.hu)
