2024. december 18. szerda | Auguszta
Aktuális

Folyamatosan emelkedik a Velencei-tó vízszintje

Folyamatosan emelkedik a Velencei-tó vízszintje

December eleje óta zajlik a Velencei-tó vízutánpótlása. Az azóta eltelt időben 12 centimétert emelkedett a vízszint.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) december első napján megnyitotta a Pátkai-víztározó zsilipjét, és egy hétnaposra tervezett újabb vízeresztést követően sem zárta el. Ezt azért tehették meg, mert a vízminőségi adatok megfelelőnek bizonyultak

December elején 80 centiméteren állt az agárdi vízmérce, azóta jelentősen emelkedett a Velencei-tó vízszintje, január 12-én 92 centit mértek

„A Zámolyi-víztározót teljesen leengedtük, most pedig a Pátkai-víztározó vízszintjét folyamatosan csökkentjük” – a nyilatkozta a Pecaverzum érdeklődésére Siklós Gabriella.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta, Pátkán jelenleg 454 centi a vízállás, amit egészen 370-ig csökkentenek. Ez további 5-6 centi vízszintemelkedést jelenthet a Velencei-tóban. 

Siklós Gabriella hozzátette, a Velencei-tó befagyása a vízutánpótlást nem befolyásolja. A Pátkai-víztározóból a további 84 centit várhatóan pár héten belül átfolyatják a Velencei-tóba, amely elkezdett befagyni. 

Ezzel kapcsolatban a Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai felhívták a figyelmet, hogy a tó jegének vastagsága még nem megfelelő, ezért azon tartózkodni életveszélyes. Aki a tiltás ellenére rámegy, szabálysértést követ el.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője továbbra is a legnagyobb problémának a csapadékhiányt látja. „A megoldás az eső lenne, de az sajnos nincs” – fogalmazott. 

December közepén ismét halpusztulást tapasztaltak a Velencei-tónál. Részletekért KATTINTS IDE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: MTI/Czimbal Gyula)