2024. április 19. péntek | Emma
Aktuális

Interaktív térképpel segítik a legrejtelmesebb horgászvizek kiismerését

Interaktív térképpel segítik a legrejtelmesebb horgászvizek kiismerését

Interaktív horgásztérképet működtet és folyamatosan fejleszt a Sporthorgász Egyesületek Győr-Moson-Sopron Megyei Szövetsége, hogy kiismerhető legyen a rendkívül összetett vízrendszer, amelyet kezelnek. 

Ivancsóné Dr. Horváth Zsuzsanna a Pecaverzumnak elmondta, egyéves előkészítő munkát követően tavaly év végén tesztjelleggel, idén év elejétől pedig élesben is elindult a rendszer, amely IDE kattintva érhető el. 

„Borzalmasan összetett vízrendszer van Győr-Moson-Sopron megyében. Ez 70 víztérkód alatt 700 különböző vízfolyást, holtágat vagy tavat jelent. Gondoljunk csak a Szigetközi-ágrendszerre, amely száz körüli ágat, holtágat vagy elzárt tavat foglal magában, de egy a víztérkódja. Akik otthon vannak az ágrendszert illetően, azoknak sem egyértelmű, hogy hol lehet és hol nem lehet horgászni” – indokolta a megyei elnök, hogy miért hozták létre az interaktív, Google Maps-alapú térképet, amelynek segítségével a horgászok rengeteg információt megkaphatnak egy adott horgászvízzel kapcsolatban. 

Ilyen például a víztérkód, a kezelő neve, a halgazdálkodási hasznosító, de elérhető a horgászrend, illetve a jegyvásárlás funkció is. A térkép segítségével útvonalat is tervezhetünk, és megjeleníthetjük a fokozottan védett természetvédelmi területeket, vagy azokat a helyeket, ahol tilos a horgászat, ilyenek lehetnek a kíméleti területek (vermelő, szaporodó helyek), a hallépcsők, de a sólyázási helyek és a fenékküszöbök is fel vannak tüntetve. 

„A térképet folyamatosan fejlesztjük, és próbáljuk még több hasznos funkcióval ellátni” – mondta az elnök, aki példaként említette, hogy gondolkodnak az ágrendszer esetében a gépkocsival megközelíthető partszakaszok feltüntetésén is.

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség működtet hasonló térképet, a Duna-ág információs térképe ITT érhető el. 

Nemrég számoltunk be róla, hogy különleges, horgászható tóval bővült a Szigetköz Tájegységi Értéktár. A kis ékszerdobozt húsz éve rehabilitálták, és páratlan látványt nyújt.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!