2024. október 1. kedd | Malvin
Aktuális

Kiszáradtak az ásotthalmi halastavak, fölfordult az összes hal

Kiszáradtak az ásotthalmi halastavak, fölfordult az összes hal

Tragikus a helyzet az aszály miatt a Homokhátságon. Ásotthalmon egy gazda halastava teljesen kiszáradt, a Tóth Pincészet öntözővíz-tározóját folyamatosan utántöltik, különben az is kiszáradt volna. Ha nem érkezik jelentős vízutánpótlás, a fák is kiszáradnak az erdőben.

– Olyan időket élünk, amikor aszály tombol. Két hónapja folyamatosan hőség van. Ilyen még nem volt, hogy ennyi hónapon keresztül alig esik eső és tombol a hőség. De ehhez úgy látszik, hozzá kell szoknunk – nyilatkozta a Délmagyarnak Fackelmann István volt falugazdász, Ásotthalom alpolgármestere, aki évek óta foglalkozik a Homokhátság vízellátásával fórumokon, szakmai rendezvényeken. 

A beszélgetésre is négyzetrácsos füzetből kitépett lappal érkezett. Tanyáján folyamatosan méri a lehullott csapadékot. A számok tragikusak.

– Nálam van egy csapadékmérő kint a tanyán. Ebbe minden héten öntök húsz milliméter vizet, hogy boldogsággal megnézzem, hogy mennyi eső esett volna. Ezzel kábítom magam, mert egészen pontosan augusztusban eddig hat milliméter eső esett, az egész évben pedig 158 milliméter. Korábban egy évben átlagosan 550 milliméter csapadék hullott. Az egy, kettő meg öt milliméter eső, ami mostanában egyszerre esik, le sem megy a gyökérzónába, elpárolog a száraz levegőbe. A tanya mellett ki van téve egy ötvenliteres vályú, a vadakat itatom. Az körülbelül két nap alatt elfogy – folytatta Fackelmann. 

Azt mondta, ezen a környéken kukoricát termelni már nem tanácsos, a batáta viszont kis öntözéssel jól érzi magát. Akkora a szárazság, hogy Ásotthalmon halastavak száradtak ki. 

– Két tanyaszomszédomnál június végén jelentkezett a probléma, hogy vészesen csökkent a vízszint. Egyikük elment külföldre, mire visszajött, addigra fölfordult az összes hal. A másik idejében észlelte, és mindet lehalásztuk. Tizenöt kilós amurokat, harcsákat, pontyokat sikerült megmenteni, de a tavat nem. Azt a tavat, ami harminc éve ott volt. Most porszáraz. Annyi víz nem maradt benne, hogy a vadak dagonyára oda járjanak. Emlékezetből jönnek még a nádas közepére, hogy hátha van valami kis tocsogó, de csalódnak – mondta, hozzátéve, hogy, az aszálytól mindenki szenved. 

– Ha nem vezetik el ide a Duna vizét, amit a terv szerint megalkottak, akkor itt katasztrófa lesz – jelentette ki. 

Andrési Pál erdőmérnök is megszóltatta a lap az ügyben.

– A talaj felső rétege nyolcvan-száz centi mélyen porszáraz. Egyre több fa, cserje kiszárad, és gyakorlatilag végérvényesen elpusztul. A csemetéknél, amiket kiültettünk ötven százalékos a kár, jövő tavasszal újra kell ültetni. A mélyebb gyökérzetű fák is legyengülnek, amiket a gombák, rovarok könnyebben károsítanak. Tehát ha nem lesz a következő két-három évben jelentős vízutánpótlás, akkor itt tömegesen fognak kipusztulni a fák. Azt mondják a szakemberek, hogy az erdős sztyepp klímából csúszunk le a sztyepp klímába, ami a fás növényzet számára nem megfelelő – fogalmazott. 

Helyszíni fotók a Délmagyar cikkében, ITT.

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(nyitókép: pixabay.com)