
Két év után ismét nagy átalakításon esett át az országos rekordlista.
Mindenfajta kommentár nélkül annyit közölt a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) május 7-én, hogy megújult a hivatalos országos rekordlista.
A Pecaverzum már korábban is kifogásolta, hogy használhatatlan a rekordlista.mohosz.hu oldal. A felületen keresni szinte lehetetlen volt, és az abszolút rekordokat tartalmazó lista sem volt elérhető.
A Mohosz most ezt a két problémát orvosolta. De ez még nem minden, ugyanis új kategóriákat is létrehoztak.
Újdonság, hogy míg korábban a tokahalakat egyben kezelték, most már létezik fehértok, lapátorrú tok, itáliai tok, volgai tok, lénai tok és a vicsege (a viza és a kecsege hibridje) is.
A pontyoknál is változás történt, már nemcsak a „ponty” és a „koi ponty” kategória létezik, hanem van már a fenti kettőn túl tükörponty, nyurga ponty, spanyol ponty, bőrponty és még pontykárász is.
Utóbbi egy nagyon friss fogás, Rokolya Péter egy 9,80 kilós hibridet emelt ki a Tokaji Kovács-tóból április 22-én.
Szintén nóvum, hogy már a naphalat is feltüntetik. Szűts Kilián Csopakon a Balatonból fogott egy 0,30 kilós egyedet 2024. augusztus 24-én.
A Mohosz tehát szakított korábbi gyakorlatával, és már nem kizárólag halfajokat tüntet fel, hanem változatokat, formákat és hibrideket is, összesen 52 darabot.
A rekordlistán szereplő taxonokat ugyanis a rendszertan jelenleg nem önálló fajként kezeli.
Íme a teljes lista:
Legutóbb 2023 májusban esett át nagyobb ráncfelvarráson az országos rekordlista, amikor jelentősen átírták azt, mert kiderült, hogy csomó fals fogást tartalmazott.
A megújult adatbázis elérhető ITT, az abszolút rekordok oldala pedig ITT. Utóbbi nyomtatható verzióban is elérhető ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: freepik.com)