2024. április 20. szombat | Konrád, Tivadar
Aktuális

Nem használhatják az üresen hagyott stégeket a vándorhorgászok

Nem használhatják az üresen hagyott stégeket a vándorhorgászok

A Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség (RDHSZ) által kiadott Új Duna-ági Híradó idei második számában egy sokakat érintő kérdést válaszoltak meg.

Az újságban megjelent, jogértelmezésen alapuló válaszból kiderül, hogy 2007-ig érvényben volt az Országos Vízügyi Hivatalnak (OVH) egy 1985-ös rendelete, amely szerint közterületről megközelíthető víziállás csak korlátozottan magánhasználatú lehet. A jogszabály nem mondta ki, de ebből következett, hogy a tulajdonos távollétében bárki használhatta. 

2007-ben az Alkotmánybíróság is vizsgálta ezt a „tulajdon kizárólagos használatát korlátozó” rendeletet, majd 2007 őszén az OVH-rendeletet az Országgyűlés a 2007. évi 82. deregulációs törvényével (sok más jogszabállyal együtt) hatályon kívül helyezte. 

Az Európai Unió Alapjogi Chartájának 17. cikke kimondja, hogy „a tulajdon használatát az általános érdek által szükségessé tett mértékben törvénnyel lehet szabályozni”. 

„Uniós jogharmonizáció okán ez itthon is érvényes, és vonatkozik ez a tulajdonos kizárólagos használatának jogára is. Ma nincs olyan jogszabály, ami idegen horgásznak jogot adna más stégének használatára” – vonták le a következtetést.  

Az is olvasható a válaszban, hogy a stégügyben illetékes Közép-Dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság (Kdvvizig) tiltja a víziállások lezárását, azonban ezt nem a közösségi használat érdekében teszi, hanem azért, hogy a szolgálatot teljesítő szervek (mentők, rendőrség, tűzoltók, vízügy, halőri szolgálat) megközelíthessék a vizet. 

„A jogi értelmezés szerint tehát a stég mint közterületen lévő magántulajdonú ingóság ugyanúgy nem használható idegenek által, mint például egy parkolóban álló autó. Ennek ellenére kívánatos lenne, hogy minél több stégtulajdonos a vándorhorgászok rendelkezésére bocsássa nem használt stégét akár ingyen, akár bérleti díjért vagy kisebb karbantartási munkák fejében. A közösségi médiában számos hasonló kezdeményezés látott napvilágot. Ahhoz, hogy még több ilyen példa legyen, a horgászok hozzáállásán (szemetelés, rongálás) is változtatni kellene” – fogalmaztak a tájékoztatóban. 

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Pecaverzum)