A Pest vármegyei Rákos-patakban is felfedezték az amurgéb és a márványrák jelenlétét. Az inváziós fajok felbukkanása a kutatók szerint jelentős kockázatot hordoz.
Az elmúlt évtizedekben számos inváziós faj jelent meg és terjed hazánk vizeiben. Közülük is kiemelten nagy kockázatot jelent az amurgéb (Perccottus glenii) és a márványrák (Procambarus virginalis) a makrozoobentonra, valamint a hal- és kétéltűközösségekre – olvasható a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
A Rákos-patak Pest vármegye egyik leginkább szabályozott vízfolyása. Számos településen halad át, és emellett több tórendszert alakítottak ki a fő és mellékágain.
Gödöllő és Isaszeg között a Rákos-patak völgyében található a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) vagyonkezelésében lévő tórendszer, ahol a bérlő horgászegyesületek tevékenysége mellett az NBGK több őshonos halfaj génmegőrzését is végzi, illetve a jövőben védett halfajok megőrzését is tervezi. Ezért is jelent nagy kockázatot bármilyen inváziós faj megjelenése a Rákos-patak felső vízrendszerében.
Az intézmény munkatársai 2022. augusztus 12-én a törpeharcsafogó varsák ellenőrzése során egy adult hím amurgébet azonosítottak a Kis-Rákos-patak torkolata feletti tóban.
Ezt követően a 2023. november 2-án végzett lehalászás alkalmával egy adult márványrákot találtak a fogásban.
„A két inváziós faj észlelése jelentős kockázatot jelent, mivel számos lápi halfaj megőrzése szempontjából a központ vízterülete és a Szada határában található tórendszer is kiemelt jelentőséggel bír. Eredményeink alapján sajnos folyamatosan számolni kell az amurgéb és a márványrák megjelenésével azokban a vízrendszerekben, melyeket urbanizációs hatások érnek” – fogalmaztak a szakemberek.
Amurgéb (Perccottus glenii)
Eredeti elterjedési terület:
Az amurgéb eredetileg Kelet-Oroszországban, Északkelet-Kínában és a Koreai-félsziget északkeleti részén honos. Magyar nevét is származási helyéről kapta, amely elsősorban az Amur középső szakasza és annak vízgyűjtője. Ezenkívül megtalálható még a Szungari- és az Usszuri-folyókban, valamint a Hanka-tóban. Szintén őshonos a szibériai Tugur-folyóban is.
Magyarországi megjelenése:
Európába való bekerülése egészen pontosan ismert. I. L. Zalivszkij 1912-ben a délkelet-szibériai Zeja-folyóból származó egyedeket vitt Szentpétervárra. 1916-ban négy példányt kitelepítettek egy kerti tóba, ahonnan szétterjedve több környező víztestben megjelent.
Ezután a faj egyedei több alkalommal kerültek be Európába, részben szándékosan, máskor pedig véletlenül, gazdasági szempontból fontos halak szállítmányai közé keveredve. Terjedése akár nagyon gyors is lehet, vízrendszereken belül spontán, míg vízrendszerek között többnyire emberi segítséggel képes terjedni. Közép-Európában elsőként Lengyelországban jelent meg (1993), Szlovákiából 1998-ban került elő. Hazánkból először 1997-ben mutatták ki a Tisza-tóból. Az azóta eltelt időben nagyon gyorsan szétterjedt a Tisza vízgyűjtőjén. A 2000-es években valószínűsíthetően egy Kelet-Magyarországról származó halszállítmánnyal bekerült a Balaton vízgyűjtőjére, illetve megjelent a Duna menti síkságon és a Dráva vízrendszerében, illetve a Duna mellékén is.
Biológiája:
Kis testű, zömök halfaj, legfeljebb 20-25 centiméteresre nő meg. Úszói nagyok és lekerekítettek. Két hátúszója elkülönül egymástól. Szája nagy és félig alsó állású. Eredeti elterjedési területén májustól júniusig ívik, hazánkban és az inváziós területeken ez áprilistól augusztusig is elhúzódhat, és ezen időszak alatt egy példány többször is ívik. Ivarérettségét egy-három éves kora között éri el. Szaporodási időszakban a hímek testszíne sötétebbé válik, homlokuk megduzzad.
Falánk ragadozó, amely nem válogat a táplálékok között, elfogyaszt mikroszkopikus rákokat, rovarokat, puhatestűeket, halakat és kétéltűeket egyaránt.
Ökológiai igényei Magyarországon:
Opportunista, tágtűrésű faj. Leginkább a dús növényzetű állóvizekben, csatornákban találja meg kedvező életfeltételeit, de mivel nem kifejezetten igényes az élőhelyét illetően, képes elszaporodni halastavakban és lápi élőhelyeken is. Az oxigénhiányt is jól tűri. Napjainkban az egyik leginkább terjedő inváziós fajnak tekinthető hazánkban. A Tisza vízrendszerében rendkívül gyakori, de már a dunántúli vizekben (főként a Balaton vízgyűjtőjén) is egyre nagyobb egyedszámban találkozhatunk vele.
Ökológiai problémák:
Ahol megjelenik és képes nagy tömegben elszaporodni, ott jelentősen csökkenti az őshonos élőlényegyüttes fajdiverzitását. Negatív hatása főként más halakra, gőtékre és békákra terjed ki. Mindig a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja, így egy adott helyen is gyakran vált táplálékot. Számos természetvédelmi szempontból értékes őshonos halfaj – pl. a lápi póc (Umbra krameri), a kurta baing (Leucaspius delineatus), a széles kárász (Carassius carassius), a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) – eltűnését okozhatja az adott víztérből.
Ezt a jelenséget nem csupán direkt predációval, hanem hatékony táplálékkonkurensként is előidézi. Mivel élőhelyi igényei hazánkban jelentős mértékben átfednek védett és fokozottan védett őshonos fajokéval, ezért komoly ökológiai problémákat okoz holtágakban, kubikgödrökben, csatornákban is. Különösen a lápipóc-állományokra veszélyes.
Gazdasági hatások:
Gazdasági hatásait hazánkban még nem vizsgálták, jelenlétét sokkal inkább természetvédelmi szempontú veszélyként kezelik. Fontos azonban megemlíteni, hogy pl. a Bajkál-tó vízgyűjtőjén található Szelenga-folyóban jelentős negatív hatását mutatták ki két, kimondottan gazdasági értékkel bíró hal – egy ottani bodorkaalfaj (Rutilus rutilus lacustris) és egy nyúldomolykóalfaj (Leuciscus leuciscus baicalensis) – állományára.
Védekezési lehetőségek:
Olyan eljárás, amellyel sikerrel lehetne vele szemben fellépni, nem ismert. Az egyetlen mód a vízrendszerekbe történő bejutás megakadályozása. Ehhez rendkívül komolyan betartatott szabályozásra van szükség a halszállítmányok ellenőrzése vonatkozásában, illetve fontos, hogy olyan vízrendszerekből, ahol a faj jelen van, ne lehessen halat szállítani amurgébmentes vízterületekre.
Ezenkívül a horgászok és az akvaristák tájékoztatása is rendkívül fontos feladat, egyrészt azért, hogy felismerjék a fajt, másrészt, hogy ne használják fel, mint élő csalit, illetve semmilyen módon ne segítsék terjedését.
Az amurgéb gyors szétterjedése is jól példázza, hogy milyen veszéllyel jár a különböző vizekből származó halszállítmányok új helyre történő telepítése, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy már kisebb vízterület – pl. Marótvölgyi-főcsatorna – esetében sincs lehetőség arra, hogy abból egy halfajt el lehessen távolítani. A faj szerepel az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén, ezért tartása, tenyésztése, természetbe történő kibocsátása minden uniós tagországban tilos.
A Balatonnál is terjed az amurgéb. Részletek ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum/Sallai Zoltán, fotó: MHTT/Berényi Dániel András)
