2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Ördögharcsára és aranymárnára pályázik Döme Gábor

Ördögharcsára és aranymárnára pályázik Döme Gábor

Akár világrekord is lehetett az a 150 kilósra becsült arapaima, amelyet Döme Gábor fogott Guyanában. A világutazó versenyhorgász jövő héten Indiába utazik horgászni, célhalai az aranymárna és az ördögharcsa.

150 kilósra saccolt arapaimát fogott a Dél-Amerikában, a guyanai dzsungelben Döme Gábor világbajnok versenyhorgász, aki a Digi Sport Reggeli Start című műsorának vendége volt Skype-kapcsolaton keresztül. 

Élete egyik legveszélyesebb horgásztúrájának nevezete a kalandot. „Azért választottam ezt a célterületet, mert az arapaima természetes élőterülete itt található. Nagyon kevés olyan rész van a világon, ahol természetes közegében, természetes élőterületén meg lehet fogni. Egyébként az Amazonas vidékén él, de Brazília őserdeit, illetve érintetlen folyóit már teljes mértékben tönkretették, ezzel tönkretették az élőterületét. Míg Guyana azon érintetlen részek egyike, ahol még erre a gyönyörű halra lehet természetes közegében horgászni” – nyilatkozta Döme Gábor. 

Elmondta azt is, hogy a 150 kilósra becsült arapaimát az Essequibo-folyó egyik mellégágából cserkészte be. Az ilyen részeken nagyon lassan vagy egyáltalán nem folyik a víz, és ezeket jobban szereti a világ legnagyobb édesvízi ragadozója. 

„Ennek a halnak a fizikai tulajdonsága olyanok, hogy fel kell jönni levegőt venni, ugyanis az úszóhólyagja félig-meddig tüdővé alakult át, és a légköri levegőt is tudja hasznosítani. Amikor feljön a vízfelszín közelébe levegőt venni, akkor fordul egyet, és ezzel elárulja tartózkodási helyét” – magyarázta a világjáró horgász, aki szerint ilyenkor van esély arra is, hogy a hal horogra is kerüljön.

Csónakkal nagyon óvatosan a közelébe kell evezni, mert ha egy neszt is meghall, akkor elmenekül, amit hatalmas csapások közepette, mintha felrobbantaná a vizet, úgy tesz meg. Ha sikerül csendben maradni és a közelébe jutni, akkor meg lehet próbálni rádobni, amikor feljön a vízfelszínre.

Döme Gábor arról is beszélt, hogy különösen büszke, mert elképzelhető, hogy az általa kifogott hal akár világrekord is lehetett volna, de fel sem merült, hogy hitelesítsék, és erre nem is lett volna lehetőségük. A legnagyobb horogra csalt és hitelesített arapaima 154 kiló. 

„A hal hossza, átmérője, fizikai paraméterei alapján az ottani segítők nagy biztonsággal meg tudják állapítani a méretét, és ők mondták, hogy ez 150 kiló feletti” – magyarázta, hogy miből állapították meg a lehetséges tömegét.  

„Isten háta mögött 20 kilométerrel” – így jellemezte a dzsungelt, amely számos veszélyt rejtegetett számukra. Volt olyan éjszaka, amit a folyó kellős közepén található homokpadon töltöttek. 

„Amikor éjszaka fel kellett kelnem, és rávilágítottam a fejlámpámmal a vízre, kajmánok voltak körülöttünk. Megmondom őszintén, egy percet nem bírtam aludni” – mesélte. 

De nem csak ez volt az egyetlen veszélyes élőlény, amivel találkoztak. A piranhákkal is meggyűlt a bajuk. „Ha a piranha megtámad, nincs apelláta, mindent a vízben kell hagyni és meneküli kell, mert lehet, hogy nem lesz időd később, mert olyan gyorsan gyűlnek oda a vér szagára a halak, és ez nem vicc” – mondta Döme, aki jövő héten újabb egzotikus helyen fog horgászni. 

India magashegyi részére utazik, ahol két célhala lesz, a golden mahseer, vagyis az aranymárna és az ördögharcsa. Döme szerint egyik fajt sem foghatta még magyar horgász a kezében. 

A Reggeli Start videója és a podcast ITT érhető el.

Az RTL Klub is forgatott Dömével: 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Döme Gábor FB-oldala)