Több éves halkutatói munka során derítették ki, hogyan kerülhetett a Duna főágába az inváziós amurgéb, amely jelentős kockázatot jelent a folyó Duna parti zónájának, befolyóinak és mellékágainak élővilágára.
Az elmúlt évtizedekben végzett halbiológiai vizsgálatok az amurgéb megjelenését és terjedését hazánk számos vízrendszerében igazolták, de magának a Dunának a főágából és a hullámteréről nem sikerült kimutatni a fajt.
Weiperth András, Szekeres József 2017 tavaszán kezdte meg a Duna foktői szakaszának parti zónájában található élőhelyek tízlábú rákokra és halakra vonatkozó vizsgálatát.
A Duna főágában és a hullámtéri ágrendszerekben végzett mintavételek során az amurgébet először 2017. október 20-án sikerült kimutatni a Duna foktői szakaszán található hullámtéri mellékágnak a Duna főágába vezető torkolati szakaszán (46.518118É, 18.901436K). A 33 milliméter standard testhosszú juvenilis egyedet háti elektromos akkumulátoros halászgéppel sikerült megfogni.
A kutatók ezt követően 2017 novembere és 2024 októbere közt minden évben vizsgálták a dunai mellékág teljes hosszszelvényét és a Csorna–Foktői-csatorna egy szakaszának (46.525794É, 18.911787K) halállományát.
A vizsgálatok során az érintett mellékágból 2017–2021 közt összesen 29 amurgéb került elő. Az egyedek standard testhossza 27–99 milliméter között változott.
2022-ben a vizsgálatba bevont dunai mellékág összesen 86 napig teljesen kiszáradt. A rendkívül aszályos évnek köszönhetően 2023-ban és 2024-ben nem észleltek amurgébet az érintett területen.
Mivel a Csorna–Foktői-csatorna vízrendszerében ismert az amurgéb jelenléte, így feltételezhető, hogy ezen keresztül jutott ki a Duna főágába. Részben ezt igazolja, hogy a vizsgálatba bevont csatornaszakaszon az amurgébet 2019. szeptember 28-án sikerült kimutatni. Ekkor egy 102 milliméteres nőstény került elő a csatorna parti sávjából.
A Duna hazai vízrendszerében az amurgéb sikeres terjedését igazolja a folyam hullámterén történő észlelése. Életmódjából adódóan a faj mind a hullámtéri, mind a mentett oldali mellékágak alig pár centis vizében is képes lehet idővel elterjedni a folyam mentén.
„Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Duna parti zónájának, valamint befolyóinak és mellékágainak élővilágára. Ugyanakkor az eredmények igazolják, hogy a szélsőségesen kisvizes időszakok nem kedveznek az amurgéb tartós megtelepedésének a kiszáradó hullámtéri ágrendszerekben” – írták a kutatók, akik a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján számoltak be.
Amurgéb (Perccottus glenii)
Eredeti elterjedési terület:
Az amurgéb eredetileg Kelet-Oroszországban, Északkelet-Kínában és a Koreai-félsziget északkeleti részén honos. Magyar nevét is származási helyéről kapta, amely elsősorban az Amur középső szakasza és annak vízgyűjtője. Ezenkívül megtalálható még a Szungari- és az Usszuri-folyókban, valamint a Hanka-tóban. Szintén őshonos a szibériai Tugur-folyóban is.
Magyarországi megjelenése:
Európába való bekerülése egészen pontosan ismert. I. L. Zalivszkij 1912-ben a délkelet-szibériai Zeja-folyóból származó egyedeket vitt Szentpétervárra. 1916-ban négy példányt kitelepítettek egy kerti tóba, ahonnan szétterjedve több környező víztestben megjelent.
Ezután a faj egyedei több alkalommal kerültek be Európába, részben szándékosan, máskor pedig véletlenül, gazdasági szempontból fontos halak szállítmányai közé keveredve. Terjedése akár nagyon gyors is lehet, vízrendszereken belül spontán, míg vízrendszerek között többnyire emberi segítséggel képes terjedni. Közép-Európában elsőként Lengyelországban jelent meg (1993), Szlovákiából 1998-ban került elő. Hazánkból először 1997-ben mutatták ki a Tisza-tóból. Az azóta eltelt időben nagyon gyorsan szétterjedt a Tisza vízgyűjtőjén. A 2000-es években valószínűsíthetően egy Kelet-Magyarországról származó halszállítmánnyal bekerült a Balaton vízgyűjtőjére, illetve megjelent a Duna menti síkságon és a Dráva vízrendszerében, illetve a Duna mellékén is.
Biológiája:
Kis testű, zömök halfaj, legfeljebb 20-25 centiméteresre nő meg. Úszói nagyok és lekerekítettek. Két hátúszója elkülönül egymástól. Szája nagy és félig alsó állású. Eredeti elterjedési területén májustól júniusig ívik, hazánkban és az inváziós területeken ez áprilistól augusztusig is elhúzódhat, és ezen időszak alatt egy példány többször is ívik. Ivarérettségét egy-három éves kora között éri el. Szaporodási időszakban a hímek testszíne sötétebbé válik, homlokuk megduzzad.
Falánk ragadozó, amely nem válogat a táplálékok között, elfogyaszt mikroszkopikus rákokat, rovarokat, puhatestűeket, halakat és kétéltűeket egyaránt.
Ökológiai igényei Magyarországon:
Opportunista, tágtűrésű faj. Leginkább a dús növényzetű állóvizekben, csatornákban találja meg kedvező életfeltételeit, de mivel nem kifejezetten igényes az élőhelyét illetően, képes elszaporodni halastavakban és lápi élőhelyeken is. Az oxigénhiányt is jól tűri. Napjainkban az egyik leginkább terjedő inváziós fajnak tekinthető hazánkban. A Tisza vízrendszerében rendkívül gyakori, de már a dunántúli vizekben (főként a Balaton vízgyűjtőjén) is egyre nagyobb egyedszámban találkozhatunk vele.
Ökológiai problémák:
Ahol megjelenik és képes nagy tömegben elszaporodni, ott jelentősen csökkenti az őshonos élőlényegyüttes fajdiverzitását. Negatív hatása főként más halakra, gőtékre és békákra terjed ki. Mindig a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló táplálékot fogyasztja, így egy adott helyen is gyakran vált táplálékot. Számos természetvédelmi szempontból értékes őshonos halfaj – pl. a lápi póc (Umbra krameri), a kurta baing (Leucaspius delineatus), a széles kárász (Carassius carassius), a szivárványos ökle (Rhodeus amarus) – eltűnését okozhatja az adott víztérből.
Ezt a jelenséget nem csupán direkt predációval, hanem hatékony táplálékkonkurensként is előidézi. Mivel élőhelyi igényei hazánkban jelentős mértékben átfednek védett és fokozottan védett őshonos fajokéval, ezért komoly ökológiai problémákat okoz holtágakban, kubikgödrökben, csatornákban is. Különösen a lápipóc-állományokra veszélyes.
Gazdasági hatások:
Gazdasági hatásait hazánkban még nem vizsgálták, jelenlétét sokkal inkább természetvédelmi szempontú veszélyként kezelik. Fontos azonban megemlíteni, hogy pl. a Bajkál-tó vízgyűjtőjén található Szelenga-folyóban jelentős negatív hatását mutatták ki két, kimondottan gazdasági értékkel bíró hal – egy ottani bodorkaalfaj (Rutilus rutilus lacustris) és egy nyúldomolykóalfaj (Leuciscus leuciscus baicalensis) – állományára.
Védekezési lehetőségek:
Olyan eljárás, amellyel sikerrel lehetne vele szemben fellépni, nem ismert. Az egyetlen mód a vízrendszerekbe történő bejutás megakadályozása. Ehhez rendkívül komolyan betartatott szabályozásra van szükség a halszállítmányok ellenőrzése vonatkozásában, illetve fontos, hogy olyan vízrendszerekből, ahol a faj jelen van, ne lehessen halat szállítani amurgébmentes vízterületekre.
Ezenkívül a horgászok és az akvaristák tájékoztatása is rendkívül fontos feladat, egyrészt azért, hogy felismerjék a fajt, másrészt, hogy ne használják fel, mint élő csalit, illetve semmilyen módon ne segítsék terjedését.
Az amurgéb gyors szétterjedése is jól példázza, hogy milyen veszéllyel jár a különböző vizekből származó halszállítmányok új helyre történő telepítése, különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy már kisebb vízterület – pl. Marótvölgyi-főcsatorna – esetében sincs lehetőség arra, hogy abból egy halfajt el lehessen távolítani. A faj szerepel az Európai Unió számára veszélyt jelentő idegenhonos inváziós fajok jegyzékén, ezért tartása, tenyésztése, természetbe történő kibocsátása minden uniós tagországban tilos.
A Balatonnál is terjed az amurgéb. Részletek ITT.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitóképünk illusztráció, forrása: Sallai Zoltán, fotó: MHTT)
