2022. június 27. hétfő | László
Halgazdálkodás

10 mázsa busával nyitották az évet a Tisza-tavi halászok

10 mázsa busával nyitották az évet a Tisza-tavi halászok

Februárban három halászati nap járt sikerrel, összesen 992 kilogramm busát sikerült eltávolítani a Tisza-tóból. 

Megkezdődtek februárban a Tisza-tónál a szelekciós halászatok – közölte a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.

A halászati eredmények alakulását idén is nyomon lehet követni a társaság honlapján, ahol napi bontásban láthatjuk a kifogott mennyiségeket. 

Az aloldalra eddig feltöltött adatokból látható, hogy januárban még nem dolgoztak a halászok vagy nem jártak sikerrel, azonban az év második hónapjában már 992 kilogramm busát zsákmányoltak.

Három halászati napon érték el ezt a mennyiséget: február 11-én 167 kilót, február 15-én 195 kilót, míg február 19-én 630 kilót fogtak. 

Mint ismeretes, megvásárolhatók a Tisza-tóból lehalászott halak. Annak érdekében, hogy megkönnyítsék a vevők és halászok közötti kapcsolat létrejöttét, a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. még tavaly közzétette a szerződéses halászainak telefonos elérhetőségét, amely ITT érhető el. 

A 2021-ben az összfogás 40.095 kiló volt, amiből 17.434 kiló volt busa és 22.661 kiló törpeharcsa.

Így alakult a tavalyi év:

Március: 1555 kiló

Április: 1872 kiló

Május: 4849 kiló

Június: 877 kiló

Július: 970 kió

Augusztus: 3078 kiló

Szeptember: 5577 kiló

Október: 4270 kiló

November: 10.830

December: 6217

Összesen: 40.095 kiló

Busafogó versenyt rendeznek Magyarországon. Részletek IDE KATTINTVA!

Elkészült a magyarországi busatérkép. Nézd meg ITT!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotónk illusztráció, forrása: Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft.)