Kritikus a hazai halgazdaságok helyzete: se víz, se jövedelem. Alighanem az évszázad egyik legszárazabb telén vagyunk túl, és ez tovább mélyítette a tógazdaságok válságát – írja az Index.
„Az urnát megrendelhetjük az ezer éves magyar halászat számára” – mondta lakonikusan az Indexnek Lévai Ferenc, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) szóvivője, az Aranyponty Zrt. tulajdonosa.
„Elsősorban a tógazdasági haltermeléssel foglalkozó vállalkozások vannak nagyon súlyos helyzetben, mivel a dunántúli cégek már tavaly is csak csökkentett, 60-70 százalékos kapacitással tudtak működni a vízhiány miatt. A Tiszántúli halgazdaságok valamivel jobb helyzetben vannak a kiépített öntözőcsatorna hálózat jelentette vízpótlási lehetőségek miatt. Mivel alighanem az évszázad egyik legszárazabb telén vagyunk túl, és azóta sem esett huzamosabban országos szinten is jelentősebb mennyiségű csapadék, ez tovább mélyítette a tógazdaságok válságát. Nemcsak a Balaton vagy a Velencei-tó vízellátásával vannak gondok, hanem a dunántúli kisebb halastavak is megszenvedik, hogy nincs elég víz a teljes feltöltésükhöz” – hívta fel a figyelmet Lévai Ferenc.
Az egyébként is alig 4 százalékos jövedelmezőség mellett működő halgazdaságok jelentős ökoszisztéma-szolgáltatást nyújtanak – a tavak környékén élő madár, hüllő és kétéltűek számára élő-, és szaporodási helyet biztosítva, de a tágabb környék vízgazdálkodását is javítva –, amellett, hogy a belföldi lakossági halfogyasztási és a mintegy 800 ezer horgász sportolási és szórakozási igényét biztosító haltelepítési kereslete mellett egy normál évben exportra is termelnek.
Tavaly az előzetes számok alapján mintegy 40 százalékkal csökkent a haltermelés kibocsátása. Az elmúlt években jellemzően évi 20-25 ezer tonnás volt az ágazat kibocsátása, amiből mintegy 15 ezer tonna körül alakult az étkezési hal mennyisége, a többi jellemzően utánpótlás-nevelési célú.
„Az idén azonban jó, ha a belföldi keresletet sikerül fedezni” – hangsúlyozta Lévai Ferenc. Ebben a vízhiány mellett az egekbe szökő takarmány-, energia-, alkatrész- és munkaerőköltségek is közrejátszanak.
Az orosz–ukrán háború miatt 130 ezer forintos tonnánkénti búza- és az azt közelítő kukoricaárak mellett egyre reménytelenebb, hogy az ágazat megtartsa az évi 6,5 kilogrammig feltornászott lakossági halfogyasztást, mivel ha emiatt minden állattartó ágazatban emelkednek a termelői és fogyasztói árak, vélhetően ismét a háttérbe szorul a halfogyasztás is. Emiatt érdemi, a költségeiket valóban reprezentáló áremelésre kevés esélyt látnak a haltermelők.
Jelenleg egyébként a hazai lakossági fogyasztás zömét adó ponty tóparti termelői ára 1300-1400 forint, ami jellemzően további 20-25 százalékos kiskereskedelmi árréssel növelten jut el a fogyasztókhoz.
A vendéglátástól érkező igények jó része akvakultúrában termelt afrikai harcsára érkezik, az ágazat ebben a szegmensében tevékenykedő vállalkozások pedig valamivel jobb helyzetben vannak. A halneveléshez használt tápok jelentős drágulása és a feldolgozásnál a munkaerőhiány azonban e vállalkozások számára is jelentős nehézséget okoz.
Tavaly a belföldi igények kielégítése érdekében az érdekképviselet kérte a tagokat, hogy a jobban fizető román export helyett lehetőség szerint tartsák az országon belül az étkezési halat – mondta Lévai Ferenc. Hozzátéve, hogy a román kereslet azért nőtt ekkorát, mert ott korábban elindult az a folyamat, hogy a gabonafélék termelése javára felszámolják a kisebb, kevésbé jövedelmező tógazdaságokat.
Eddig a halászok tudomása szerint mintegy 1000 hektárnyi halastóval lett szegényebb a szomszéd ország. Kukoricát ugyanis jóval kevesebb baj és kockázat mellett lehet termelni a tógazdaságok tápanyagdús talajain, szemben azzal, hogy 3 éves pénzügyi és munkabefektetést igényel, mire piacra kerül egy kilogramm hal. Márpedig a vízhiányos, kiszáradással fenyegetett tógazdaságok részéről egyre több felől hall ilyen számításokat belföldről is Lévai Ferenc.
„Félő, hogy támogatás híján többen is feladják – az ágazat jelentős része nem bír ki két aszályos évet –, támogatásért viszont évek óta eredménytelenül lobbizunk uniós és hazai szinten is” – tette hozzá.
Egyébként majd csak a tavalyi adatszolgáltatás összegzését követően derül ki, hogy mennyivel lett kisebb a 2020-ban még 24 ezer hektárnyi tógazdasági haltermelő terület az elmúlt évben.
Az ágazat évek óta évek óta sérelmezi, hogy az Európai Halászati Alap nem tartalmaz a tógazdasági termelés számára területi jellegű kompenzációt, holott az eltartott védett vadállomány és a tógazdaságok mellett megőrzött biodiverzitás jelentős természeti, ökológiai értéket képvisel.
Például a Velencei-tó madárállományát sem igazán a hektáronként legfeljebb 30 kilogrammos halállományú tó tartja el, hanem a közeli tógazdaság, ahol akár több száz kilogrammnyi halat is találnak gázlómadarak ugyanakkora területen. Márpedig most az alacsony, legfeljebb 60 centis vízállás mellett az összes gázlómadár számára terített asztal számos tógazdaság.
Mivel azonban az unió legtöbb, halászatban érdekelt tagállamában inkább a tengeri halászat és kevésbé a tógazdasági, vagy az akvakulturás intenzív haltermelés a jellemző, ezért továbbra is inkább beruházási jellegű támogatások jellemzőek az ágazatban. A fejlesztéseket viszont 4 százalékos jövedelmezőség, és közel 10 százalékos infláció mellett alig van, aki meg tudja finanszírozni – mondta Lévai Ferenc.
214 millió köbméter vizet használtak fel a halastavak 2021-ben. Részletek IDE KATTINTVA!
A halkitermelés gépiesítését sürgeti a Mahal elnöke. Tudj meg többet IDE KLIKKELVE!
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
