2021. augusztus 5. csütörtök | Krisztina
Nagy fogások

Gumihalra rabolt rá ez a mutatós compó

Gumihalra rabolt rá ez a mutatós compó

Nem mindennapos, amikor az embernek compót sikerül fognia. Az meg még ritkábban fordul elő, amikor pergetés közben akad horogra egy doktorhal. 

Emlékeztek még Puskás Norbertre, aki egy szem faeperrel csábított kapásra egy tízkilós amurt? A rafinált horgász két másik fogása is említésre méltó a közelmúltból.

A Danzugi-holtágon két gyönyörű hal is horgára akadt. „Egy jó kis befolyónál horgásztam, ahol süllőre, balinra és ritkábban harcsára is van esély. Keitech easy shiner 3,5 colos mistic spice csalit vontattam. Már majdnem a lábam alatt volt, amikor még emelgettem, és akkor csapott rá. Az egyik barátommal voltunk kint, és először mindketten azt hittük, hogy harcsa. Amikor felhúztam, akkor láttuk, hogy zöld a színe” – mesélte a tekintélyes méretű compó fogásának körülményeit Norbi, aki még pergetve, szájba akadva soha sem fogott doktorhalat. 

„Pontyot is sikerült már pergetnem és márnát is, de compót még sosem. A parton voltak mások is, akik szintén csodálkoztak, hogy szájába akadva sikerült műcsalival kifogni” – mondta a különleges fogásról. 

A ritka halakból mostanában jócskán kijutott Norbinak, hiszen pár nap különbséggel egy 43 centis, egészen sötét színű fogast is akasztott.

A sötét mintázatú süllő fotóját elküldtük a Magyar Haltani Társaságnak, kíváncsiak vagyunk, mit gondolnak, mitől ilyen a színe a halnak. 

Még több érdekes sztori a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

(fotó: Döme Gábor FB-oldala)

Küldj sztorit Te is!

Elindult a Pecaverzum multimédiás sztoriküldő szolgáltatása: egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

(fotó: RDHSZ)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!