2022. augusztus 18. csütörtök | Ilona
Nagy fogások

Két évvel telepítése után jelentkezett ez a sárga színű harcsa

Két évvel telepítése után jelentkezett ez a sárga színű harcsa

2020-ban telepítették a jászteleki Eldoradó Horgásztóba egy másik hím társával együtt. Abban az évben kétszer is horogra kerültek, azóta viszont „eltűntek” két évre, és csak most jelentkezett az egyik példány, amelyiknek az eltelt idő alatt 7 kilóval gyarapodott a tömege.  

Már egy napja még egy mozdítása sem volt a jászteleki Eldoradó Horgásztavon Nagy Bernátnak, akinek ez azonban nem szegte kedvét, és június 10-én reggel, ahogy felkelt, egyből frissítette a csaliját 8 milliméteres ananászos bojlival, és újradobott.

„Arra nem volt időm, hogy rátegyem a bottartóra, húzta is rögtön. Azt gondoltam, hogy leakadtam, kicsit szentségeltem is, aztán, ahogy bevágtam, azonnal nagy ellenállást éreztem, majd elhúzott balra. Küzdöttem vele vagy fél órát, mire megpillanthattam” – kezdte a Pecaverzumnak Nagy Bernát.

A sárgás színei és az ereje miatt volt egy pontja a fárasztásnak, amikor azt sejtette a horgász, hogy tükörponttyal küzd, aminek a farkába akadt bele a horog.

Amikorra sikerült a part közelébe terelnie a halat, addigra már csatlakozott hozzá édesapja és sógora, ők segítettek a szákolásban. 

„Utána szaladtam a tógazdához, hogy megfogtam az albínó harcsát. Erre ő nem akarta elhinni, azt mondta, hogy ne hülyéskedjek már vele, mert két éve senkinek sem sikerült. Erre mondtam neki, hogy korán reggel nem szoktam hülyéskedni, úgyhogy jöjjön gyorsan és nézze meg” – mesélte Bernát. 

„Mivel régóta nem volt kapása, gyanítottuk, hogy harcsa ülhet az etetésen” – ezt már Csák József tógazda mondta, akinek ugyanúgy nagy meglepetéssel indult a reggele, mint a horgásznak. 

Főleg akkor ámult nagyot, amikor a Pecaverzumtól megtudta, valószínű, nem is albínó harcsáról van szó. 

A horgász köznyelv így hívja az ilyen színű harcsákat, pedig valójában nem azok. Tavaly a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkba telepítettek hasonló halat, akkor Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) 16 év után idén májusban leköszönt elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az albínókat a teljes színanyagmentesség jellemzi.

„A halakban normál esetben négy festékanyag tud szintetizálódni: a fekete melanin, a gyöngyházfényű guanin, a narancsszínű xantofill és a vörös színű eritrofill” – mutatott rá a szakember.

Erről a halról volt szó tavaly:

„A képen látható harcsa tehát tudományos szempontból nem albínó, mert hátát a kissé túlzott mennyiségben képződő xantofill sárgásra színezi, és a hasán a gyöngyházfényű guanin is megvan, ezért nem áttetsző a bőre, s nem tűnik szembe a hasizom rózsaszínes árnyalata. Valójában egy melaninhiányos és kissé xantorisztikus egyed, ám így is különlegesség” – állapította meg Harka Ákos.  

A tógazda már nagyon régóta foglalkozik halakkal, de ezek számára is új információk voltak. (Tegyük hozzá gyorsan, hogy a szakvélemény egy másik halról készült 2021-ben, de a hasonlóság szabad szemmel is észrevehető.)

„A jó pap is holtig tanul, az a lényeg, hogy gyönyörűek” – summázott Csák József.

A június 10-én kifogott sárga harcsa 18 kilót nyomott, ami azt jelenti, hogy két év alatt 7 kilót szedett magára.

2020 májusában helyezték a vízbe egy másik hím társával egyetemben. Abban az évben kétszer is partra kerültek: májusban csontival, júniusban nadálycsokorral csalták őket horogra. 

Ennyit változott két év alatt a hal:

Az Eldoradó Horgásztónál, aki a különleges harcsákból vagy az idén telepített csíkos sügérekből fog, ajándék napijegyet kap. 

Említést érdemel még kettő tokhal, amelyekért ugyan nem jár ingyen horgászati lehetőség, viszont azok is rendelkeznek különös ismertetőjeggyel, és el is nevezték őket. Piri a vöröses hátáról, míg Rojti sebesült farkáról kapta a nevét. 

A családbarát horgásztó nemcsak ritka halairól vált ismertté, hanem azért is, mert a kopoltyúsok mellett emlősök – köztük például kenguru és láma – is lakják a területet. 

100 kilós harcsát fogtak a Dunából Párkánynál. Nézd meg a halat IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!