2021. december 4. szombat | Barbara, Borbála
Halgazdálkodás

Aranyamurt és xantorisztikus harcsát telepítettek egy magyar horgásztóba

Aranyamurt és xantorisztikus harcsát telepítettek egy magyar horgásztóba

Az Etyektől pár kilométerre található Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkba egyszerre két igazán különleges halat telepítettek. 

Vogel András, a tavak egyik tulajdonosa a Pecaverzumnak elmondta, a Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkba érkezett aranyamur 3,1 kilót, míg a harcsa 5 kilót nyomott a szeptember 28-i telepítéskor. 

„Évek óta várok ezekre a példányokra, amelyek egy különleges halakkal is foglalkozó magyar haltermelőtől származnak. Tudunk arról, hogy Magyarországon más tavakban is van albínóharcsa, de nagyon ritka. Viszont arról nem hallottunk, hogy aranyamur bárhol lenne, viszont nálunk most már három is van, mert két évvel ezelőtt raktunk be 1,3 kilósakból kettő darabot” – nyilatkozta honlapunknak Vogel András. 

Dr. Harka Ákos, a Magyar Haltani Társaság (MHT) elnöke nem tartja a harcsát albínónak, mert annak jellemzője, hogy teljesen színanyagmentes.  

„A halakban normál esetben négy festékanyag  tud szintetizálódni: a fekete melanin, a gyöngyházfényű guanin, a narancsszínű xantofill és a vörös színű eritrofill – fogalmazott honlapunknak a szakember. – Az albínó halakban ezek egyike sincs meg, azokat a színanyagok teljes hiánya jellemzi. A képen látható harcsa tehát tudományos szempontból nem albínó, mert hátát a kissé túlzott mennyiségben képződő xantofill sárgásra színezi, és a hasán a gyöngyházfényű guanin is megvan, ezért nem áttetsző a bőre, s nem tűnik szembe a hasizom rózsaszínes árnyalata. Valójában egy melaninhiányos és kissé xantorisztikus egyed, ám így is különlegesség.” 

Az aranyamurral kapcsolatban dr. Harka Ákos elmondta, recesszíven öröklődő tulajdonság miatt lett ilyen egyedi a színe. „Ez azt jelenti, hogy csak akkor lesz ilyen az utód, ha mind a két szülőtől ezt örökli. Ezért nagyon ritka. Ez egy genetikai eltérés, nevezhetjük akár genetikai hibának is.

A halak egyébként tudják változtatni a színüket, és alkalmazkodnak a környezethez. „A halak háta általában sötétebb, de ha berakják egy olyan akváriumba, amit alulról világítanak meg és letakarják fekete lappal, idő múltán a hasuk lesz sötétebb és a hátuk világosabb, mert így kevésbé tűnnek ki a környezetükből” – fogalmazott az MHT elnöke.  

A Diana és Zoltán Horgásztó és Pihenőparkkal kapcsolatos további érdekesség, hogy az elmúlt években már több mint 130 fekete amurt telepítettek. Az egyik gyönyörűségről, egy 21,6 kilós példányról ITT láthatók fényképek. 

Egyedi halakról már a Pecaverzum is beszámolt párszor. Írtunk koromfekete, melanisztikus pontyról, szintén ritka pettyes harcsáról, orra nőtt állas küszről, és hatalmas piros busából fogtak már idén kettőt.   

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Különleges történetek a Nagy fogások rovatunkban! Videókat néznél? Kattints IDE!

Küldj sztorit Te is!

Egy gombnyomással juttathatsz el nekünk fotót és szöveget! Kattintsd IDE, és már küldheted is a sztoridat!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!