2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Nagy fogások

Nem bírta sokáig: törött kézzel is elment pecázni

Nem bírta sokáig: törött kézzel is elment pecázni

A Pecaverzum Dr. Peca rovatának szerzője eltörte a kezét biciklizés közben, de nem bírta sokáig. Mindössze egy hétvégét hagyott ki, és már ment is pecázni begipszelt csuklóval.

Mindössze három éve horgászik a most 15 éves Fazekas Máté, aki ez idő alatt gyorsan eljutott a keszegektől a kapitális amurokig. Feeder botos horgásznak vallja magát – adminja is a több mint tízezer tagot számláló Bojlis, és Feederbotos horgászat FB-csoportnak –, de nem felejtette el a gyökereket, amikor még úszóval próbálkozott a vízparton.

Így tett most, visszatért arra a helyszínre, ahol életében először fogott horgászbotot a kezében, az Üszögi-tó partjára. Két hete eltörte a kezét, de nem bírta sokáig horgászat nélkül, és begipszelt kézzel is elindult pecázni.

„Elestem biciklivel, és eltörtem a csuklómat. Először azt gondoltam, hogy egy hónap horgászatmentes időszak következik, de nem bírtam ki, és csak egy hétvége maradt ki, a következőn már horgásztam” – mondta a Pecaverzumnak Máté.

A röpke ötórás peca során öt halfajból is tudott fogni: pontyból, kárászból, keszegből, naphalból és törpeharcsából. „Úgy gondoltam, egy match botos horgászatot összehozok így törött kézzel is. Melósabbnak tűnik, mert többet kell dobni, de a csuklóm miatt kisebb súlyt kellett emelgetnem. Magmixes etetésen egy szem csontival úszóztam.”

Máté szeptemberben kezdi a középiskolát, de vár még rá előtte egy balatoni nyaralás, ahol spiccbotos apróhalazást tervez. Mert törött kéz ide, törött kéz oda, a pecabotnak dolgoznia kell!

Szerencsére a keze is szépen gyógyul, a legutóbbi kontrollon azt mondták az orvosok, hogy két hét múlva összeforrhatnak a csontok. Reszkethetnek tehát a nagy pontyok és amurok!  

Fazekas Máté korábbi írásai a Pecaverzumon:

Keszegektől a kolosszus amurokig három év alatt

Így lesz 1 amurból 11!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!