2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Nagy fogások

Újra horogra került Púpos, az ország legnagyobb pontya

Újra horogra került Púpos, az ország legnagyobb pontya

Idén már másodjára fogták ki Púpost, az ország legnagyobb pontyát. Legutóbb június 2-án, csütörtökön 45,13 kilósan.

A Merenye Horgásztó a pontyhorgászok kedvelt célpontja, ugyanis a horgásztársadalom jelenlegi ismeretei szerint – leszámítva az Euro Aqua Lake-et, ahová magyar horgászokat nem engednek be – a Baranya megyei 120 hektáros tóban él Magyarország legnagyobb pontya, Púpos, amelynek tömege jellemzően 45 kilogramm körül mozog.

Wágner Dávid és csapattársai, Tóth Attila és Szabó János, azaz az Infinity Carp Team már 5 éve rendszeresen jár Merenyére azzal a nem titkolt céllal, hogy megfogják Púpost vagy kistestvérét, a 35 kiló körüli Kis Púpost

8 naposra tervezett túrájuk nem indult a legjobban, ugyanis lakókocsijuk rakoncátlankodni kezdett, így vissza kellet fordulniuk, és végül csak késve értek a helyszínre. 

„Azt követően pedig két napig esett az eső. Gyakorlatilag melles csizmában voltunk addig végig. Aki volt már Merenyén, az tudja, hogy akkor felejtsd el, hogy onnan kijutsz, a földutak miatt. Viszont a szél, a hideg és az eső nagyon jól működik Merenyén, tapasztalatból mondom. Ahogy elkezdett lehűlni a levegő, sorban fogtuk a 20 kiló feletti halakat” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Wágner Dávid.

A túra során partra tereltek egy 26 kiló feletti pontyot, 5 darab 20 feletti, és számolatlan 10 és 20 közöttit. Volt, amelyiket már nem is mérték le. Becslésük szerint a 8 nap alatt valahol 500 és 1000 kiló között foghattak.

Örültek ők minden halnak, de valószínű, hogy elcserélték volna őket Púposra, ha tehették volna. De ilyenen nem kellett végül filózni, mert az ország legnagyobb pontya személyesen köszönt be június 2-án, csütörtökön 16 óra 30 perc körül. 

„Egy ejtős, gyenge kapással indult, utána aztán megmutatta, hogy van benne erő. Amikor felemeltem a botot, egyből éreztem, hogy ez más kategória lesz, mint a többi hal volt – mesélte Dávid, aki Attila csapattársával rögvest csónakban termett, és elindultak a hal felé. – Először a farkát láttuk meg, amikor feljött pipázni, akkor mindjárt gondoltuk, hogy a két nagy közül az egyik, de nem tudtuk, hogy a nagyobbik.”

Pedig az volt! A horog végén az ország legnagyobb pontya, Púpos figyelt. A csónakos fárasztás 20 percig tartott, amelynek végén Púpos szépen felfeküdt a víz tetejére. 

„A csónak körül fordult még párat, de a súlyának köszöntően el is fáradhatott, az órásmerítőt egy az egyben kitöltötte. Nem vettük ki a vízből a parton sem, az úszó mérlegelőben tartottuk a visszaengedéséig” – hangsúlyozta, hogy mennyire körültekintően bántak Púpossal, aki egy fűszeres bojlit vett fel, és 45,13 kilósnak bizonyult.  

„Nagyon sokan gratuláltak, sok olyan ember is írt, akit nem is ismertünk. Akik jöttek horgászni a parton, mind megálltak, nagyon jó érzés, hogy így összetart a horgásztársadalom. Púpos uszonyán található egy kis sérülés, de amúgy teljesen egészséges, az összes pikkelye megvan, a szája sincs szétszaggatva, mert mindenki vigyáz rá. Hatalmas, brutálisan nagy. Tényleg leírhatatlan érzés, amikor az ember megfogja vagy megpróbálja átfogni” – fogalmazott Dávid, aki csapatával szintlépésben gondolkodik.  

„Szeretnénk még komolyabban űzni ez a hobbit vagy inkább már sportot, ebben az ügyben is próbálunk előrelépni, mint csapat. Egy olyan szponzorra vágyunk, aki etetőanyaggal, csalikkal tudna minket segíteni” – árulta el a terveket.  

Púpos a nevét a szeme fölötti kitüremkedésről kapta. „A homlokánál egy nagyon jellegzetes kiemelkedés van, majdnem derékszögben megy fel a homlokhús. Erről akkor is megismernénk, ha csak tízkilós lenne. Kiváló genetikai állománnyal rendelkezik, mert szépen növekedett, mondhatni rohamosan fejlődött. Még mindig felvesz valamennyit, de már nem annyit, mint az elmúlt években. Minden halnak van egy fejlődési dinamikája, és lehet, hogy ő elérte már az öreg kort” – jellemezte a legendás halat a Pecaverzumnak Regős György, a tó üzemeltetője tavaly nyáron nem sokkal azt megelőzően, hogy Púpost kifogták 46 kilósan.

Idén most másodjára került horogra Púpos. Április 29-én Császár Csabának volt hozzá szerencséje.

Legendás pontyok, akiket név szerint ismerünk. Nézd meg a listát és a fotókat IDE KLIKKELVE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!