2024. október 26. szombat | Dömötör
Nagy fogások

Visszatért Kiskörére, és ismét a busák közé csapott Tamási Andrea

Visszatért Kiskörére, és ismét a busák közé csapott Tamási Andrea

Egy hét után visszatért korábbi sikere helyszínére Tamási Andrea, aki ezúttal is megtizedelte a kiskörei busaállományt.  

Augusztus végén 51 órás horgászata alatt 65 darab busát fogott Tamási Andrea Kiskörénél. Az egy év alatt a busahorgászatot magas színvonalra fejlesztő horgászt azóta sokan megkeresték, hogy tanácsot kérjenek tőle, vagy csak elújságolják, hogy felbuzdulva sikerén, nekik is sikerült célzottan, szabályosan akasztva busát elcsípniük. 

„Egyre többen írnak, hívnak, hogy kedvet kaptak a busázásra: kipróbálták és fogtak is. Ez nagyon jó érzés, valamit csak elindítottam” – nyilatkozta a Pecaverzumnak. 

Andreával még egy országos televíziós csatorna is videót szeretne készíteni, egyelőre azonban még nem jött össze a forgatás. Ez azonban Andreát nem zavarta, és a szeptember 10-i hétvégén visszatért Kiskörére, ahol 35 darab busát zsákmányolt. Ezzel is üzenve azoknak, aki esetleg azt gondolták, hogy az előző 65 darab csak a véletlen műve volt.   

„Eddig szinte órákat és pontos távolságot lehetett hozzájuk állítani, most azonban nagyon keresni kellett őket, összevissza jöttek” – mesélte, hogy azért nem volt fenékig a tejfel a peca, ezúttal kőkeményen meg kellett küzdeni a halakért. 

„Pénteken fogtam 10-et, délelőtt jött egy, majd 4-5 órás szünet után délután 3 óra felé indult be. Szombaton reggel is egyet akasztottam, délben pedig fogtam egy meglepetés kisharcsát” – részletezte, hogy milyen rapszodikusan kaptak a halak.    

Ezt követően távolságot váltott, és kihozta a szerelékét a parttól ötméteres távolságba. „Egyből kapásom volt, utána 17-et kiszedtem. Vasárnap jöttek mellém profi busások, és bent meg is találtuk őket, 25-30 méteren, onnan is sikerült kiszedni még 7-8 darabot” – vette számba az eredményeket. 

Andrea hangsúlyozta, sok jó szakmai tanács mellett az egyik legfontosabb a kitartás, mert sokan pár óra kapástalan időszak után feladják.

„Ez nem pontyozás, hogy órákig ázhat bent a zsinór, itt folyamatosan, 10-15 percenként dobni kell, ha jön a hal, azért, ha nem jön, akkor pedig azért” – jelentette ki.

És, hogy valóban el lehet érni a sikert a busázásban, arra jó példa Farkas Zoltán, aki Andreának küldte pár napja a Tiszán fogott busáiról készült fotóját.

Zoli alapvetően a Kettős-Körösön szokta üldözni a planktonzabálókat, tavasszal horogra is csalt egy kapitálisat, ami meghaladta a 35 kilót.

Az élő Tiszán is elkezdik a busák szelektáló halászatát. Részletek ITT

3 óráig fárasztották a bojlival fogott 41 kilós busát. Nézd meg a halat ITT

Még több friss hírért KATTINTS IDE!