2024. március 29. péntek | Auguszta
Aktuális

Hadat üzentek a busáknak: az élő Tiszán is elkezdik a szelektáló halászatot

Hadat üzentek a busáknak: az élő Tiszán is elkezdik a szelektáló halászatot

Új szintre emeli a busák szelekciós halászatát a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, amely az idei ősztől kezdve már nemcsak a Tisza-holtágakban és kubikgödröknél veszi célba az inváziós fajt, hanem az élő Tiszán is. Ehhez megrendeltek egy speciális halászati eszközt is, amely a remények szerint a nagy testű busákat fogja majd meg a folyón. 

Kritikussá vált a busahelyzet az Alsó-Tiszán – erről két hete számolt be a Pecaverzum. Bemutattunk egy videót is, a felvételen hatalmas busacsapatok „járőröznek” a folyón

Akkor azt írtuk, hogy érdemi lépések országos szinten nemigen történtek az inváziós faj visszaszorítása érdekében. 

Sallai Zoltán halkutató, a Magyar Haltani Társaság (MHTT) elnökségi tagja akkor arról beszélt, hogy a szelektáló halászaton kívül más megoldást jelenleg nem nagyon lát. 

Sallai Zoltán emlékeztetett, a 2013-as halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló törvény meghatározta, hogy a halgazdálkodásra jogosultnak kötelezettsége lenne az inváziós fajok folyamatos, ökológiai célú szelektáló halászata.    

Sajnos azonban kevés helyen foglalkoznak előre megtervezetten a busák ritkításával. Pozitív kivétel a Tisza-tó, ahol a Tisza-tavi Sporthorgász Közhasznú Nonprofit Kft. már évek óta havi rendszerességgel halásztatja a vizet, és távolítják el a busa mellett nagy mennyiségben a törpeharcsát is a vízből. 

Örömmel jelenthetjük, hogy most egy újabb szövetség üzent hadat a planktonzabáló halaknak. A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége már a korábbi években is folytatott hasonló tevékenységet, amelyet most még magasabb szintre emelnek – tájékoztatta a Pecaverzumot Donkó Péter szövetségi titkár. 

„Hétfőn egyeztünk meg a halászokkal, jövő hétfőn pedig már az első halászati napra is sor kerül” – nyilatkozta honlapunknak. 

Elmondta, háromféle eszközzel vágnak neki a küldetésnek: úszó varsával, húzóhálóval, illetve úsztató hálóval. Előbbi két eszköz rendelkezésre áll, utóbbit pedig már megrendelték, pár hét múlva készül el. A Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége fizeti, és az ő tulajdonukba is kerül majd az eszköz.

„Az úsztató háló egy jóval aktívabb eszköz, mint a varsa. A hálót csónakhoz kötik, és megpróbálják bekeríteni a halat és megfogni. Ezzel a módszerrel csak a nagyobb testű busákra fognak halászni az élő Tiszán. Ritkább szövésű is lesz a háló, hogy más halak ne akadhassanak bele” – magyarázta Donkó Péter, aki rámutatott, az idei év újítása lesz, hogy a folyón is megpróbálják a szelekciós halászatot.

A szövetség kezelésében van négy darab „szentély védettségű” holtág, a Szórói, a Kovácsi, a Gói-tói és Csatlói Holt-Tisza. Ezeken a víztesteken már a korábbi években is hatékonyan alkalmazták a húzóhálókat, és idén is bevetik majd.

„Ezt el kell kezdeni, mert a halgazdálkodási törvény is előírja ezt a halgazdálkodóknak. Ezért is, illetve a probléma miatt is el kell kezdeni, mert ha nem teszünk semmit, akkor ez a probléma hatványozódhat. Az a cél, hogy ezt a halfajt a vízből minél nagyobb mennyiségben eltávolítsuk. Minden vízterület speciális, helyileg kell kitalálni, hogyan lehet a legsikeresebben megfogni az adott halfajt. Mi három év alatt jöttünk rá arra, hogy melyik holtágon melyik az a célravezető megoldás, amivel meg tudjuk fogni a halat. Minden holtág más, mindenhol máshogy megy a hal, más a járása. Az információkat, amelyeket a régi halászok tudtak, most nélkülük, saját magunknak kell felfedeznünk, begyűjtenünk. És ez nem megy egyik napról a másikra” – fogalmazott Donkó Péter.

Az első halászati napon, jövő héten hétfőn a húzóhálókat vetik majd be a szakemberek a Szolnok alatt található Kenderáztató nevű kubikgödröknél. Ezzel a technikával a kisebb testű busákat célozzák meg. 

„Húzóhálókkal és úszó varsákkal a kubikgödröknél és a holtágakban már tavaly is sikeresek voltunk. Körülbelül 50 mázsa 1-2 nyaras busát halásztunk le a 6 centitől a 25 centis méretig, eszméletlen darabszám volt” – árulta el Donkó Péter, aki azt is hangsúlyozta, minden egyes halászati napot előre bejelentenek, és azok nyilvánosak, bárki számára megtekinthetők lesznek. Teszik ezt az átláthatóság jegyében.

„Mindig be lesz jelentve az Állami Halőri Szolgálatnak (ÁHSZ), a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányságnak, a halászati hatóságnak, és hírlevélben is kiküldjük majd tagegyesületeink részére” – részletezte.  

Kiemelte azt is: a szelektáló halászatok és a halmentések mindig halőri felügyelet mellett kezdődnek és végződnek. A halőröket is váltják, mindig másik személy lesz jelen közülük. Ezt két dolog miatt teszik: ne lehessen a halőröket összejátszással vádolni, illetve nem szeretnék, hogy egyes halőröknek csak ebből álljon a feladata.

Donkó Péter a busák jelenlétéről elmondta, a Közép-Tiszáról idén nem kaptak annyi jelzést, mint tavaly, most inkább az Alsó-Tiszán vannak nagyobb számban jelen, mint ahogy azt már a cikk elején jeleztük is. Nemrég tartott halőri gyűlést a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége, ahol a tiszaugi kollégák arról számoltak be, hogy busaívást észleltek. 

Egy horgászat alatt fogott 65 darab busát Tamási Andrea. Nézd meg a terítékfotót ITT!

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Pecaverzum)