2024. május 11. szombat | Ferenc
Nagy fogások

Visszavágott a 87 kilós harcsának, amely elsőre megtépte

Visszavágott a 87 kilós harcsának, amely elsőre megtépte

Kapitális harcsát akasztott egy szolgálaton kívüli halőr, de elsőre a hal győzött. A szakítás után pár órával visszatért a 87 kilós és 221 centiméter hosszú példány, másodszorra is megküzdöttek, a hal vesztére. 

Belovai Csaba hivatásos halőrként dolgozik az Atkai Holt-Tiszán, de amikor nincs szolgálatban, ő is szokott horgászni. Leginkább pontyozni szeret, de mivel hallotta, hogy mostanában fogtak mások harcsákat, gondolt egyet, és úgy döntött, előveszi a már porosodó harcsázó botjait, és megpróbálkozik ő is becserkészni egyet.

Március 9-én, szombaton egyedül vágott neki a „küldetésnek”, a holtág egy újonnan kialakított részén vert tábort, így a terep számára is ismeretlen volt. (Ennek az információnak később még jelentősége lett.)

Stupekes felszereléseivel kárásszal csalizott, mindkét botját bevetette. Kisvártatva átment a szomszéd állásra köszönni, és ahogy lenni szokott, természetesen a kapás akkor történt, így rohanhatott vissza. 

„A bevágás után olyan érzésem volt, minta sziklát fogtam volna, azonnal elindultam rá csónakkal – kezdte mesélni a történetet a Pecaverzumnak. – 0,50-es monofil főzsinórral horgásztam, az utolsó 20 méter viszont fonott volt. Ezen a helyen még senki nem pecázott, mert új állás, és kiderült, hogy egy irdatlan nagy fa van középen, a meder alján, a harcsa tudta ezt, én viszont nem. Rátekerte magát, és elszakadt a főzsinór.”

A történetnek itt vége is lenne, ha Csabának ez kedvét szegte volna, de erről egyáltalán nem volt szó! „Lógó orral mentem ki a partra, mert tudtam, hogy ez lehetett volna életem harcsája. Kötöttem egy új szereléket, visszatettem ugyanoda, és lefeküdtem aludni” – mondta. 

Pár órával később, éjfél tájékában aztán jött az ébresztő az új szerelékre, ugyanarról a helyről, ahol korábban a szakítás történt. Csaba már tudta, hogy körülbelül hol helyezkedhet el az akadó, ezért megpróbálta a halat is távol tartani attól, és az ellenkező irányba húzni. 

Most jobb helyzetből kezdhette a csónakos küzdelmet, mert sikerült a fonott zsinórig feltekerni az orsót, és onnantól kezdve már erőteljesebben húzhatta. Már több mint fél órája zajlott a harc a harcsa és a horgász között, amikor váratlan dolog történt. 

„Az előző stupekem jött fel elsőnek, akkor már egyből tudtam, hogy ugyanazt a harcsát akasztottam meg. Amikor kidugta a fejét, láttam a szájában mindkét szereléket” – döbbent meg. 

Sok ideje nem volt ámuldozni, mert a harcsa dolgozott tovább, elkezdte az üvegszálas csónakot körbe-körbe forgatni a holtágon. „Aztán egyszer csak szép lassan odaállt a csónak mellé, de tudtam, hogy ez még csak szimulálás. Rácsaptam a fejére egy nagyot, erre irdatlan méreggel, és nagy robajjal 3 méterrel arrébb tolta az egész csónakot” – folytatta a sztorit Csaba, utalva arra is, hogy bizony ekkor még korántsem volt vége kettejük tusájának, a csónak forgatására még volt ereje a halnak. 

Már több mint egy órája tartott az összecsapás, mire nagy nehezen csak kifáradt a harcsa, és megadta magát. „Össze kellett szedni a gondolataimat, hogyan veszem be a csónakba, mert irdatlan nagy és vastag volt. Két kézzel fogtam a száját, pár centikkel tudtam beljebb segíteni, majd elkaptam az oldalúszóit. Amikor végre elértem a hatalmas hasáig, onnantól kezdett el jobban csúszni, aztán nagy nehezen befordult a hajtótestbe. Utána még 10 percig csak ültem a csónakban, mert nagyon elfáradtam” – ecsetelte, milyen erőfeszítéseket vett igénybe, hogy egyedül megadásra bírja a hatalmas harcsát, amelyről kiderült, hogy 87 kiló és 221 centiméter. 

Csaba az egyesületi vezetőkkel egyeztetve úgy döntött, hogy nem engedi vissza a kapitális jószágot, kikötötte, és a fényképek már világosban, reggel készültek el, amikorra már érkezett segítsége. 

A halat az atkai gátőrházhoz szállították, ott tudták lemérni és hitelesíteni. Addigra már több horgász, egyesületi tagok és más halőrök is odaértek, és megcsodálták az éltre szóló fogást. Feldolgozás után körülbelül 40 kiló filé húst kaptak. 

A harcsa fejét – amely 15 kilót nyomott – ki fogják preparálni, és kiállítják majd a halőrházban.  

Tavaly is beszámoltunk egy hasonló történetről, akkor Szabó Lóránt vett revensot azon a harcsán, amely korábban szó szerint berántotta a vízbe. Nézd meg a videót IDE KATTINTVA!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!