2024. október 4. péntek | Ferenc
Versenyek

Elmesélte élete legjobb öt percét női horgászvilágbajnokunk – fotókkal

Elmesélte élete legjobb öt percét női horgászvilágbajnokunk – fotókkal

Gyulánszki Nikolett az egyik legjobb magyar női horgász, sőt, a közelmúltban két férfi között állt a dobogó tetején. Világbajnokunk áprilisban mégsem érezte magát tökéletes formában, ezért egy bajai edzőteremben kezdett erősíteni. 

A Pecaverzum elsőként erről kérdezte a kétszeres országos bajnokot. „Az állóképességemet szeretném javítani, mégpedig azért, mert amikor tavaly Szerbiában jártunk a világbajnokságon, egy rézsüt kellett megmászni a verseny előtt és után, én pedig szinte a fülemen vettem a levegőt. Szépen meg is híztam, és ezt a plusz hét-nyolc kilót nem könnyű cipelni. De mást is kellett cipelni, a horgászcuccokat le és fel” – ez pedig nem ment olyan könnyen neki, mint ahogyan megszokta magától.

Ráadásul teniszkönyöktől szenvedet és az izmai összementek, mivel nem járt edzeni. „Inkább az ízületeket – a könyökömet, a csuklómat – és az ínszalagokat terheltem a mozgásommal. Mindezzel a személyi edzőm szembesített, nekem pedig el kellett gondolkoznom azon, hogy újra megerősítsem az izmaimat” – beszélt a tervéről a versenyhorgász.

A szerbiai világbajnokságot éppen az év legmelegebb időszakában rendezték.

„Fizikailag főleg akkor fáradtam el, amikor a forduló után elkezdtem felpakolni. Ekkor éreztem, hogy ez így nem lesz jó, én nem az a fajta ember vagyok, aki pihegve hozza fel a cuccait. De nem volt rossz peca, nekem tetszett. Nem egy szokványos, rakós botos pecát kellett bemutatnunk, mivel snecivel lehetett jó eredményt elérni. Szerintem nem volt rossz a taktikánk, végül negyedikek lettünk” – idézte fel a vb-n történteket, ahol a magyar válogatott a negyedik helyet szerezte meg, míg Niki egyéniben 10. lett.

A versenyhorgászat komoly kihívás a test számára is, Niki három éve, egy országos bajnokság után azt mondta, még sohasem fáradt el annyira.

„Fizikailag akkor fárad el az ember nagyon, akikor sokat kell fogni, a legnehezebb pedig, amikor sokat és mellette még nagyot is kell fogni. Én mentálisan szoktam a leginkább elfáradni. Amikor például ki kell találni, hogy miért nem működik az, ami egy órája vagy egy napja még működött, vagy az a taktika miért nem működik, amit éppen kitaláltunk. Mentálisan azt is nehéz feldolgozni, ha melletted fogják a halakat, te pedig nem fogsz” – ismerte el őszintén.

Ha a megfelelő felszerelés és csali rendelkezésre áll, akkor a melletted ülőket még utolérheted, de ha valamelyik hiányzik, akkor akadhatnak gondok.

„Tavaly történt egy csatornán, hogy főképp balint lehetett fogni. Rommá vertek. A korábbi versenyekre ez nem volt jellemző. A problémát az okozta, hogy nem volt csontim, így nem tudtam balinozni. A következő fordulóban már beiktattam a pecámba, de azzal a fordulóval már nem tudtam mit kezdeni. Megpróbáltam kihozni a maximumot, de nem voltam felkészülve a balinozásra” – érzékeltette a versenyhorgászat kihívásait.

A tiptop fizikai forma mindenképpen sokat segít a sikeres versenyhorgászatban. „Amikor edzek, oxigéndús vér kerül az izmaimba, az erek kitágulnak, a vérkeringésem is frissül. A versenyen használjuk a karunkat, sőt, az egész testünket, és sokkal nagyobb az az intervallum, amikor az agy is elfárad. Kardioedzéssel ezt még jobban lehet fejleszteni, amivel a holtpontok elkerülhetők a versenyeken” – indokolta Niki, hogy miért érdemes a versenyzőknek is konditerembe járniuk.

Megkérdeztük azt is, álmodott-e valaha arról, hogy teljesen profi horgász legyen. „Élvezném, ha úgy alakulna, de szerintem a mi országunk sajnos nem ebbe az irányba halad. Angliában ezt meg tudják csinálni, nálunk sajnos nem. Saját családi vállalkozásban dolgozom, így ezen a kérdésen még sohasem gondolkoztam. De nyilván, ha valaki a szenvedélyének tud élni, az a legjobb” – hangzott a válasz.

Nem számolja, hogy évente hány napot tölt horgászattal, de egyértelműen kevésnek tartja az erre jutó időt. Ugyanakkor igyekszik minél több versenyen részt venni.

„Március közepétől november közepéig elindulok a finomszerelékes versenyeken, az országos bajnoksággal és a világbajnoksággal a fókuszban. De én ennél sokkal többet horgásztam korábban, és hiányzik az a fajta kikapcsolódás, amit a könnyed peca jelent. Általános iskolás és gimis koromban minden hétvégén jártam horgászni, versenyezni” – de, mint mondja, nem adja fel, hogy még több időt tudjon a pecának szentelni a jelenleginél. Hiszen, mint mondja, mindenkinek vannak olyan időszakai, amikor kevesebbet tud horgászni, ezt egyszerűen csak át kell vészelni.

A kedvence a finomszerelékes horgászat. „Rakós botozni nagyon-nagyon szeretek, és leginkább az apróhalazást kedvelem. Nem amikor picikből kell sokat, hanem, amikor finoman kell horgászni a halakra. A kedvenc halam a karikakeszeg, ha versenyzésről van szó” – fogalmazott Niki, majd rögtön kapta is a kérdést, hogy miért éppen ezért a halért rajong ennyire.

„Sokkal gyorsabban horgászok, mint ahogy a halak meg szokták kívánni a csalit, de a karikának, illetve még a kárásznak is olyan szája van, hogy ezt bírja. De a kárászok már sokkal finomabban esznek, mint a karikák. Néha le kell lassulnom, mondják is nekem, hogy nem is volt még kapásom, de már akasztok és tépem kifelé a halat. De nekem ez a berögződésem, és ezzel meg is kell küzdenem a versenyeken, hogy lelassuljak a halakhoz. Amikor csak éppen megszívja a hal, a horog elindul a szája felé, de ezzel én időt is veszítek, ha nincs meg a hal. Hiszen újra ki kell vennem a botot, újra kell csaliznom. Nem várom ki a kapást, mindig ezt mondják nekem” – tudhattuk meg a versenyzőtől.

Mint mesélte, régen nem okozott problémát a gyorsasága, de a mostani versenyeken már jóval finomabban esznek a halak, kevesebb is van belőlük, így 15-20 kilós fogással már jó eredményt lehet elérni.

A 2021. május 9-ei, tiszakécskei női országos bajnokságon Nikinek az utolsó pillanatban volt egy pontyfárasztása, azzal nyerte meg a versenyt, a Pecaverzum videóban is beszámolt az elképesztő esetről.

„Előtte nagyon sok versenyt rendeztek Tiszakécskén, mindegyiken részt vettem, és mindegyiken mást próbáltam. Előtte egy-két héttel volt egy viadal, amelyiken a tök utolsó helyen végeztem. Ezek után egy kicsit félve ültem le, de bíztam abban, hogy az addig tapasztaltak alapján össze tudom hozni a dobogót. Amikor megakasztottam a pontyot, esküszöm, olyan érzés volt, mint amikor nincsen semmi körülötted, csak te és a hal. Mintha az idő is lelassult volna, hiszen amikor kérdeztem, mennyi van még hátra, sokkal több idő maradt, mint amire számítottam. Biztos, hogy ki akart jönni az a ponty, még ha nem is úgy látszott. Szerintem életem legjobb öt perce volt ez az utolsó öt perc” – emlékezett vissza.

Az utolsó dudaszónál már birtokolni kell a halat, addigra a partot el kell, hogy hagyja, és ezt jól tudta Niki is, ezért egészen váratlan tettre szánta el magát. „A lábam közé kellett vennem a pontyot, hogy a kifogása érvényes legyen. De elég gyorsan kijött ahhoz képest, még maradt is fél percem. Azt a fordulót ezzel nyertem meg, és ez is kellett ahhoz, hogy abben az évben országos bajnok tudjak lenni” – nyilatkozta a bajnok, hozzáfűzve, hogy ma már nem kettő, hanem csak egy fordulóból áll a magyar bajnokság.

„Nem tudok mindent kipróbálni és mindenre időt szakítani, inkább koncentrálok a saját szakágamra” – ezt már arra a kérdésünkre válaszolta, hogy kedveli-e bármelyik másik horgászmódszert a finomszerelékes mellett.

„Nem pergettem és nem harcsáztam még. Az előbbire azt mondják, hogy jó, de süllőzni és csukázni hidegben kell, mert akkor esznek, én pedig nem szeretem annyira a hideget, ezért valószínű, hogy ezek a ragadozók kimaradnak az életemből. A pergetést azért kipróbálnám” – tett egy remélhetőleg nemcsak kósza ígéretet.

Örömpecának azt tartja, amikor nem nevezéses versenyen indul, hanem az édesapjával horgászik. Természetesen versenyre!

„Mindkettőnkben nagyon nagy a győzni akarás, és ha csak lemegyünk pontyozni, keszegezni vagy akár a víkendházunkhoz feederezni, akkor is az a cél, hogy ki fog többet” – mosolygott a horgász, aki a végén csak akkor nevet, ha ő nyer. Vagy mégsem?

„Örömmel tölt el, bár akkor nem, ha én veszítek. Neeem, valójában mindig örömmel tölt el ez a peca, de sajnos egyre kevesebb van belőle. De bízunk a legjobbakban, hogy hamarosan változás következik” – reménykedett a 2019-ben, Dél-Afrikában világbajnoki címet nyert sportoló.

Ami biztos, hogy az országos bajnokságokon továbbra is óriási favoritnak számít Gyulánszki Nikolett, miközben az idei év fő versenyének az éppen három hónap múlva kezdődő, augusztus 24-25. közötti, portugáliai úszós világbajnokságot tartja. Amelyre újra motiváltan és topformában érkezik majd meg.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotók: Gyulánszki Nikolett/Pecaverzum)