2024. május 10. péntek | Ármin, Pálma
Versenyek

Megfogták a második 70 kiló feletti harcsát is az OB-n

Megfogták a második 70 kiló feletti harcsát is az OB-n

Véget ért az II. Országos Harcsafogó Bajnokság első fordulója, amelyet Kisgyalánban rendeztek. Az első helyen végzett csapat 100 kiló feletti összefogást ért el. A mezőnyben két darab 70 kiló feletti harcsát is mérlegeltek.

Fagypont alatti éjszakai, 20 fokos nappali hőmérséklet, villámokkal tarkított vihar, orkán erejű szél, egyszóval minden időjárási körülmény jellemezte az II. Országos Harcsafogó Bajnokság első fordulóját Kisgyalánban, a Hársasberki-tavon – közölte közösségi oldalán a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz). 

Több kisebb harcsa mellett két darab 70 kiló feletti példány is horogra akadt. A legnagyobb halat (72,960 kiló) a Catfish Boys csapata fogta. 

Az induló kilenc csapat közül négyen hal nélkül maradtak. 

Az OB második fordulójára október 5. és 9. között kerül sor Leveleken.

A forduló dobogósai: 

I. Catfish boys - Belicza Bence Belicza Károly (ifj Pölöskei Tibor) 101,920 kg, 1 pont

II. Fertő tavi Harcsahorgászok Félix István Pummer László (Szabó József) 71,500 kg, 2pont

III. Rábaközi Harcsalesők Czetin István Róbert Németh Ferenc (Ódor Ármin) 39,380 kg, 3pont

Részletes eredmények ITT.

100 kilós harcsát fogtak a nemesnádudvari Tőzeges-tóból. Nézd meg a halat IDE KATTINTVA

233 centis harcsát pergetett magyar horgász a Pó-folyóból. Nézd meg a videót IDE KATTINTVA

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotó: Mohosz)