2022. szeptember 28. szerda | Vencel
Videók

245 centis harcsát akasztott egy 10 éves kisfiú a Tiszán – videóval

245 centis harcsát akasztott egy 10 éves kisfiú a Tiszán – videóval

A felnőttek már kezdték megunni a pecát és nagyon melegük is volt, így gondolták, a végén még odaadják az egyik profi botot a 10 éves Leventének. Neki sem kellett több, 10 perccel később megakasztotta a hatalmas harcsát, amellyel minden erejét beleadva küzdött.  

Mint ahogy arról a Pecaverzum beszámolt, augusztus végén különleges harcsafogó versenyt rendeznek a Tisza tokaji szakaszán. A 67 órás megmérettetésre már be is nevezett Májer Péter és Ludas Zoltán, akik régi jó barátok, és sokat járnak együtt harcsázni. Míg előbbi a tiszadobi, utóbbi a tokaji környéket ismeri tüzetesebben.

A verseny közeledtével tehát úgy döntöttek, hogy következő pecájuk alkalmával szétnéznek azon a terepen, ahol bő két hét múlva nemcsak a halakkal, hanem a vetélytársakkal is meg kell majd küzdeniük. Mondhatjuk úgy is: kimentek edzeni a pályára. 

Péter csónakjával indultak el kuttyogatni, aki még vitte magával 10 éves fiát, Leventét. A délutánt szánták a horgászatra, 5 óráig egy kisebb harcsát fogtak csak, már fontolgatták a hazaindulást. 

„Kezdett fogyni a lelkesedésünk, nagyon meleg volt. A barátom odaadta a botját Leventének, hogy horgásszon még egy picit vele, mi meg ütöttük neki a vizet a kuttyogató fával. Nem telt egy 10 perc, és jött a brutális kapás: egy bólintás, és szinte borult a bot. Levente bevágott neki, a hal pedig elindult” – nyilatkozta a Pecaverzumnak Péter.

Azt tudni kell a 10 éves Leventéről, hogy édesapja néhány éve már viszi magával harcsázni, pár hónapja pedig neki is kiváltották az engedélyt, és azóta együtt járják a Tiszát. Több kisebb példány mellett fogott már egy 18 kilósat is teljesen egyedül Levente. Otthon a kerti medencében szokta gyakorolni a kuttyogatást. Szóval némi tapasztalata azért már neki is volt, így bármennyire is nagynak tűnt már elsőre is a harcsa, neki meg sem fordult a fejében, hogy átadja a botot valamelyik felnőttnek. 

„Össze-vissza forgatta a csónakot a harcsa, és több száz métert levitt minket a folyón. Már 6-8 perce fárasztotta Levente, amikor már fájt keze, lába, de még akkor sem akarta átadni. Amikor láttam, hogy már a keze-lába remeg, akkor vettem át tőle” – mesélte Péter, aki még 20 percet küzdött a hallal.

„A végére nekem meg a derakam állt be, úgy voltam vele, hogy történjen már valami: jöjjön ki vagy menjen el. Nagy nehezen sikerült felhúzni, feljött a csónak mellé, mi meg ájuldoztunk. A szemközti parton volt egy kis homokpad, fürdőzők és egy ismerős csónak, oda vittük ki a harcsát” – árulta el az apa-fia páros idősebbik tagja. 

Csak azért szállították ki, hogy készítsenek pár fényképet, és lemérjék a hosszát, a tömegét nem is akarták és nem is tudták volna. Első számú szempont volt, hogy az öreg bajszos mihamarabb visszakerüljön a Tiszába. A teljes hossza 245, faroktőig 225 centiméter volt. A horgászok a tömegét 100 kilósra becsülték. 

„Mutasd meg, nekünk, a két balf*sznak, hogyan kell halat fogni” – ezzel a felkiáltással adta oda Ludas Zoltán a felszerelését Leventének. 

„Úgy ismerem ezt a részt, mint a tenyeremet. Szoktunk szépen fogdosni, de ki kell ülni a halat. Én is fogattam már a fiammal egy 39 kilós harcsát – mondta a Pecaverzumnak, majd a csaliról is szót ejtett. – A vertikális polip alá 20 centivel kötjük a horgot, amire megy a nadálycsokor. Amikor polip meglibben, a golyók összecsörrennek, szerintem így sokkal fogósabb.”

A felkészülés a Hegyalja Harcsafogó Kupára ennél jobban nem is sülhetett volna el. Sőt, annak a veszélye is fenyeget, hogy a főpróba jobbnak bizonyul majd az előadásnál…

Nem lesz gyerekjáték majd ezt túlszárnyalni, az egyszer biztos, és persze az is, hogy készülhet a többi harcsavadász a versenyre, mert egy komoly rivális csapattal már biztosan számolhatnak.

Apropó, gyerekjáték! Levente kijelentette, hogy ezek után már ő is megy a versenyre, és mivel a szabályok lehetővé teszik háromfős csapatok indulását is, a felnőttek rábólintottak a dologra.  

A visszaengedésről készült egy videó, amin látható, hogy a harcsa jó erőben volt, nem kellett noszogatni, hogy meginduljon.

„Nagyon jó érzés visszaengedni egy ilyen nagy halat, nem lenne az embernek szíve megölni. Bízunk benne, hogy lesz ő még nagyobb is” – fogalmazott zárásként Zoltán. 

Brutális tórekord született a Mátravíz Horgásztavon. Nézd meg a halat ITT!

Megnéznél egy durva vízfelszíni harcsakapást? KLIKK IDE!

Még több friss hírért KATTINTS IDE!