103. születésnapját ünnepelte Magyarország legidősebb horgásza, Horváth Károly, aki – csak úgy, mint két éve, most is – exkluzív interjút adott a Pecaverzumnak. A még mindig teljes szellemi és fizikai frissességnek örvendő Károly bácsi a mai napig rendszeresen jár horgászni gépkocsival. A második világháborúban harcolt, majd pedig hadifogságba került Franciaországban.
Horváth Károly Túrkevén született 1920. szeptember 20-án, azonban személyi igazolványában elírták a dátumot, abban szeptember 22. szerepel.
Az ország legidősebb horgászát 103. születésnapja alkalmából felköszöntötte lakóhelyének, Kisújszállásnak az önkormányzata, és természetesen családi körben is megünnepelték a kivételes eseményt, érkeztek rokonok Túrkevéről és Törökszentmiklósról is.
Károly bácsi már több mint nyolcvan éve rendszeresen horgászik, a mai napig kijár a kisújszállási Téglagyári-tóra. Régebben még motorral, ma már autóval közlekedik, egy Suzukival. Bármilyen hihetetlen, de nemcsak pecázni megy el egyedül kocsival, hanem bevásárolni, ügyek intézni is. Aktív életet él, a kertjét is maga gondozza. Szellemi frissességét pedig olvasással, rejtvényfejtéssel tartja karban.
A Pecaverzum telefonon gratulált az ország legidősebb horgászának, aki kettő kicsengés után fel is vette a mobilját. „Hogy szolgál az egészsége, Károly bácsi?” – kérdeztük, miután boldog 103. születésnapot kívántunk.
„Hála Istennek, jól, köszönöm szépen. Most kaptam meg megint egy évre a jogosítványomat. Az orvosi vizsgálaton és szemész szakorvosnál is mindent rendben találtak” – árulta el honlapunknak.
Horváth Károly harcolt a Don kanyarban, ahonnan 1700 kilométert megtéve jött haza, az út közben sokat gyalogolva. Testközelből élte át Drezda 1944-es bombázását, és 13 hónapot hadifogásban is töltött Franciaországban.
„Az orosz fronton harcoltam, sokan kérdezték, hogy akkor hogyan kerültem Franciaországba. Mondom úgy, hogy nagyon jól tudtam szaladni” – csillogtatta meg humorérzékét, majd nevetés után hozzátette, hogy „nem azért”, és belekezdett a hosszú történet elmesélésébe.
„Volt egy nagyon jó ütegparancsnokunk, aki egy ember hiánnyal hazahozott minket a frontról, és azt mondta, hogy »Én hivatásos tiszt vagyok, engem újra kivisznek a frontra, de magukat még egyszer nem tudom megmenteni.« Azt javasolta, hogy álljunk vasutasnak, pénzügyőrnek vagy csendőrnek, és akkor nem visznek be katonának. A pénzügyőrséghez nem mehettem, mert nem volt érettségim, vasutas meg bármikor lehetek – gondoltam. Így végül a csendőrséget választottam kényszerből. Nekünk volt iskola, amit kivittek Drezdába, amikor már látták, hogy szorul a hurok, és azért estem francia fogságba” – elevenítette fel a történteket.
Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban is megvan a véleménye. „Sajnálom őket, hogy ilyen helyzetbe kerültek. De sajnos ilyen a világ, mindig volt háború, és talán még lesz is” – fogalmazott.
Idén keveset volt a vízparton, a nagy meleget nem szereti, és azt sem, ha elfoglalják kedvenc horgászhelyét. Ilyenkor inkább visszaül az autóba, hazamegy, és később újra kinéz a partra.
„Nem azért, mert az olyan jó hely, hanem, mert fáj a térdem, és nem akarok beleesni a vízbe. A kedvenc helyemen pedig közel tudok parkolni, és könnyen lejutni a partra. 8-10 darab pontyot azért fogtam idén is, a halakat a családtagok kapták, akik az elkészült ételből természetesen megkínáltak” – mesélte, hozzáfűzve, hogy nála még nem ért véget a szezon, megy még horgászni ősszel is.
És, hogy a mi a hosszú élet titka? „Nem szabad abbahagyni a levegővételt” – vágta rá Károly bácsi, aki 2020-ben megkapta Kisújszállás Pro Communitate Urbis-díját.
Két évvel ezelőtt készült interjúnkból kiderült az is, hogy 70 évig élt boldog házasságban feleségével, Juliannával.
„A legjobban a folyami- és a törpeharcsát kedveltük. Régebben lehetett fogni 60-70 dekás törpéket, nem tudom, azok hová lettek. A feleségem is nagyon szerette a törpeharcsát, olajban vagy zsírban sütötte ki” – mondta 2021-ben.
Károly bácsi szakmáját tekintve kőműves volt, és világ életében KTSZ-ben dolgozott. Egyik legemlékezetesebb horgásztörténete is egyik kollégájával esett meg.
„Akkoriban volt olyan, hogy vendéghorgász. Aki rendelkezett engedéllyel, az vihetett magával még másokat is. Két barátom szólt, hogy kijönnének velem, mert még sosem horgásztak. Nekem is volt egy Csepel motorom, meg nekik is, azzal mentünk ki a Tiszára. Két méter magas körüli volt az egyik, egy kulák srác, és ő fogott egy négy kiló körüli nyurga pontyot. És úgy tessék elképzelni, hogy az a nagy ember tótágast állt örömében a gáton, hogy azt az egy halat megfogta, mert aznap rajta kívül senki másnak nem sikerült. Na, onnantól kezdve nagy horgász lett. Ez olyan volt az életben, amit nem felejtek el soha” – idézte fel az örökké kitörölhetetlen pillanatot.
„A legnagyobb tiszai pontyom 16 kilós volt, de tavaly fogtam itt, a Téglagyári-tavon 8 kilós amurt – anekdotázott két éve Károly bácsi, aki sokat járt a Tiszára is, ahol mindig partról horgászott. – Az éjszakai horgászatot sem kedveltem, nappal szerettem horgászni. Sosem akartam nagy halakat fogni, én szórakozni szerettem a horgászattal.”
Szerinte a ’30-40-es években nagyon kevesen horgásztak, de már akkor próbálták növelni a tevékenység népszerűségét.
„Aki vitt magával két embert, de lehet, hogy már egynél is, arra az évre ingyen kapta a horgászengedélyt. A mai horgászok már nem is tudnák használni a régi felszereléseket, én nádbottal és tároló orsóval kezdtem. El vannak téve a régi botjaim, de én is úgy megszoktam az új dolgokat, hogy nehéz lenne már nekem is, de muszáj volna, biztos tudnék azzal is halat fogni. Ma már nagyon kényelmesen lehet horgászni, abban az időben maximum vittünk magunkkal egy rossz pokrócdarabot, és azt terítettük le a földre, még vödör sem volt, amire rá lehetett volna ülni” – nyilatkozta 2021-ben a Pecaverzumnak.
Akkori cikkünk ITT olvasható el.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum/TV2-képernyőfelvétel/Kisújszállás Hivatalos Facebook-oldal)
