Pár napja betöltötte 104. életévét Magyarország legidősebb horgásza, Horváth Károly, aki egyedül jár horgászni gépkocsival, és azt mondja, egyáltalán nem érzi a korát. A jogosítványát is újra meghosszabbították idén.
„Nagyon jól vagyok, most is kint vagyok az udvaron, leugrott a körte, darabolom össze, délután meg megyek horgászni” – így kezdte a Pecaverzumnak Horváth Károly, aki szeptember 22-én ünnepelte 104. születésnapját. Ő az ország legidősebb horgásza.
Valójában azonban nem 22-én, hanem 20-án látta meg a napvilágot 1920-ban Túrkevén, csak a személyi igazolványában elírták a dátumot, abban szeptember 22. szerepel.
Károly Bácsi kiváló fizikai és szellemi frissességnek örvend, nemrég újra átment az alkalmassági vizsgálaton, és meghosszabbították a jogosítványának az érvényességét. Tizennyolc éves Suzukija felújításon esett át, azzal jár bevásárolni, horgászni, ügyeket intézni.
„Nagyon jól működik az autó. A műszaki vizsgán azt mondták, hogy ritkaság, amilyen szép állapotban van” – árulta el a 2020-ben Kisújszállás Pro Communitate Urbis-díjával kitüntetett Károly bácsi.
Több mint nyolcvan éve rendszeresen pecázik, idén azonban a Téglagyári-tó helyett a Kakat-főcsatornára vagy Hortobágy-Berettyóra jár inkább.
„Jobban szeretem az élővizet, idén kevés sikerélményem volt, négy-öt pontyot azért fogtam. Nagyon szeretem a halat, a kedvencem a ponty, halászlében vagy sütve” – jelentette ki Károly bácsi, aki fenekezni szokott.
És, hogy a mi a hosszú élet titka? „Nem szabad abbahagyni a levegővételt” – vágta rá tavaly, amikor a 103. születésnapján köszöntöttük fel 2023-ban.
„Most is azt mondom. Megmondom őszintén, a koromat egyáltalán, de egyáltalán nem érzem, és olyan jól tudok mozogni, hogy hihetetlen” – mondta gyümölcsszedés közben.
Egy hetvenéves lánya és két rendőr unokája van, egyik Budapesten, másik Miskolcon teljesít szolgálatot.
A 104 év eseményei
Károly bácsi 2021-ben és 2023-ban is nyilatkozott a Pecaverzumnak, most ezekből válogattuk össze az életével kapcsolatos legfontosabb, legemlékezetsebb pillanatokat.
Harcolt a Don kanyarban, ahonnan ezerhétszáz kilométert megtéve jött haza, az út közben sokat gyalogolva. Testközelből élte át Drezda 1944-es bombázását, és tizenhárom hónapot hadifogásban is töltött Franciaországban.
„Az orosz fronton harcoltam, sokan kérdezték, hogy akkor hogyan kerültem Franciaországba. Mondom úgy, hogy nagyon jól tudtam szaladni” – csillogtatta meg humorérzékét, majd nevetés után hozzátette, hogy „nem azért”, és belekezdett a hosszú történet elmesélésébe.
„Volt egy nagyon jó ütegparancsnokunk, aki egy ember hiánnyal hazahozott minket a frontról, és azt mondta, hogy »Én hivatásos tiszt vagyok, engem újra kivisznek a frontra, de magukat még egyszer nem tudom megmenteni.« Azt javasolta, hogy álljunk vasutasnak, pénzügyőrnek vagy csendőrnek, és akkor nem visznek be katonának. A pénzügyőrséghez nem mehettem, mert nem volt érettségim, vasutas meg bármikor lehetek – gondoltam. Így végül a csendőrséget választottam kényszerből. Nekünk volt iskola, amit kivittek Drezdába, amikor már látták, hogy szorul a hurok, és azért estem francia fogságba” – elevenítette fel a történteket.
Hetven évig élt boldog házasságban feleségével, Juliannával. „A legjobban a folyami- és a törpeharcsát kedveltük. Régebben lehetett fogni hatvan-hetven dekás törpéket, nem tudom, azok hová lettek. A feleségem is nagyon szerette a törpeharcsát, olajban vagy zsírban sütötte ki” – mondta.
Szakmáját tekintve kőműves volt, és világ életében KTSZ-ben dolgozott. Egyik legemlékezetesebb horgásztörténete is egyik kollégájával esett meg.
„Akkoriban volt olyan, hogy vendéghorgász. Aki rendelkezett engedéllyel, az vihetett magával még másokat is. Két barátom szólt, hogy kijönnének velem, mert még sosem horgásztak. Nekem is volt egy Csepel motorom, meg nekik is, azzal mentünk ki a Tiszára. Két méter magas körüli volt az egyik, egy kulák srác, és ő fogott egy négy kiló körüli nyurga pontyot. És úgy tessék elképzelni, hogy az a nagy ember tótágast állt örömében a gáton, hogy azt az egy halat megfogta, mert aznap rajta kívül senki másnak nem sikerült. Na, onnantól kezdve nagy horgász lett. Ez olyan volt az életben, amit nem felejtek el soha” – idézte fel az örökké kitörölhetetlen pillanatot.
„A legnagyobb tiszai pontyom tizenhat kilós volt, de tavaly fogtam itt, a Téglagyári-tavon nyolckilós amurt – anekdotázott két éve Károly bácsi, aki sokat járt a Tiszára is, ahol mindig partról horgászott. – Az éjszakai horgászatot sem kedveltem, nappal szerettem horgászni. Sosem akartam nagy halakat fogni, én szórakozni szerettem a horgászattal.”
Szerinte a ’30-40-es években nagyon kevesen horgásztak, de már akkor próbálták növelni a tevékenység népszerűségét.
„Aki vitt magával két embert, de lehet, hogy már egynél is, arra az évre ingyen kapta a horgászengedélyt. A mai horgászok már nem is tudnák használni a régi felszereléseket, én nádbottal és tároló orsóval kezdtem. El vannak téve a régi botjaim, de én is úgy megszoktam az új dolgokat, hogy nehéz lenne már nekem is, de muszáj volna, biztos tudnék azzal is halat fogni. Ma már nagyon kényelmesen lehet horgászni, abban az időben maximum vittünk magunkkal egy rossz pokrócdarabot, és azt terítettük le a földre, még vödör sem volt, amire rá lehetett volna ülni” – nyilatkozta 2021-ben a Pecaverzumnak.
Köszöntés 2024-ben
Károly bácsi a kisújszállási önkormányzat is felköszöntötte. „Betöltötte 104. életévét Horváth Károly, városunk legidősebb lakosa. A még mindig teljes szellemi és fizikai frissességnek örvendő Károly bácsi a mai napig rendszeresen jár horgászni autójával, amire jogosítványát idén is megkapta. A mostani különleges alkalomból Károly bácsit lánya társaságában, az önkormányzat nevében Kecze István polgármester és Demeter Jánosné települési képviselő köszöntötték fel. További örömteli, egészségben eltöltött éveket kívánunk!” – írták a Facebookon megjelent posztban.
Magyarország legidősebb embere Bakó Ferenc, aki 1917-ben született, azaz 107 éves.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Pecaverzum, nyitókép: Kisújszállás Hivatalos Oldala)
