2023. február 5. vasárnap | Ágota, Ingrid
Aktuális

30 éve terelték el a Dunát

30 éve terelték el a Dunát

Szlovákia 1992. október 23-án egyoldalúan helyezte üzembe a bősi vízlépcsőt az úgynevezett C változat létesítményeivel, és megkezdte a meder áttöltését és a Duna elterelését.

A Bős-Nagymarosi vízlépcső rendszer megépítésére az akkori Csehszlovákia és Magyarország között 1977-ben államközi szerződés jött létre. A műszaki és üzemeltetési koncepció lényege az lett volna, hogy a két (nagymarosi és bősi) vízlépcsőből álló rendszer egységes mű, amelynek üzemeltetése a magyar területen épült Dunakiliti duzzasztóművel szabályozható – olvasható a Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Éduvizig) visszaemlékező posztjában. 

Az építkezés a terveknek megfelelően 1989-ig folyt, ekkor a magyar kormány először a Nagymarosi vízlépcső építését, majd a bősi vízlépcsővel összefüggő magyar kivitelezésben épülő munkákat és az elkészült létesítmények üzembe helyezését felfüggesztette. 

A szlovák fél változatlanul folytatta a beruházást, majd Szigetköz térségében 1992. október 23-án egyoldalúan üzembe helyezte a bősi vízlépcsőt az úgynevezett C változat létesítményeivel, és megkezdte a meder áttöltését és a Duna elterelését. 

Azóta a Duna főmedrében csak annyi víz érkezik, amennyit a szlovák fél átad. A Dévény felől érkező víz jelentős része bősi erőművön keresztül folyik le, az Öreg-Duna medrébe átadott vízhozam töredéke a folyó természetes vízhozamának. 

Ennek következtében a Duna Rajka-Szap közötti szakaszán alapvetően megváltozott a folyam vízjárása. A főmederben kialakult alacsony vízszintek következtében a hullámtéri mellékágrendszerekben szélsőségesen alacsony vízszintek alakultak ki, illetve a medrek nagy része kiszáradt. 

A víz a mellékágrendszerből – egyrészt közvetlenül a főmeder és a mellékágrendszer élő kapcsolatát biztosító torkolatokon keresztül, másrészt elszivárogva a folyamatosan leürülő talajvíztesttel – a főmederbe távozott.

A hullámtéri mellékágrendszerbe történő katasztrofális állapotok enyhítése érdekében az azóta eltelt időszakban sikeres vízügyi beavatkozások történtek, melynek során kiépült az alapvetően jól működő Szigetközi Hullámtéri és Mentett Oldali Vízpótló Rendszer. A kiviteli munkák 1993-ban kezdődtek meg.

A vízpótlórendszerek létesítésének fő célja, hogy a mellékágrendszerekben a referencia időszak (az 1950-es évek) dinamikus vízjárását szimulálják. Ehhez a rendszerben vízszintszabályozó és hosszmenti átjárhatóságot biztosító funkcióval számtalan vízszintszabályozó kőmű műtárgy (például: a Kőhíd, a Szent Kristóf híd, a Halrekesztői műtárgy) épült.

1995 májusában a Duna 1843 folyamkilométerében egy meglévő gázlóküszöbnél épült meg a Dunakiliti fenékküszöb, mely további megoldási lehetőséget nyújtott a kialakult helyzetre. A létesítmény a mellette lévő mederátvágásban megépített Dunakiliti duzzasztómű segítségével folyamatosan megemeli a felette lévő folyószakasz vízszintjét. 

Ennek segítségével válik lehetővé, hogy a főmederben érkező vízmennyiség egy részét a hullámtéri mellékágrendszerek legfelső végében kibontott és stabilizált töltőbukókon keresztül kivezessék a hullámtérre. 

A kivezetett víz mennyiségét a Dunakiliti duzzasztómű felvízszintjével – a szegmens elzárótáblák részleges nyitásával és fojtásával – lehet szabályozni.

A bősi vízlépcső egyoldalú üzembe helyezése másodlagos hatásként súlyosan érintette az Alsó-Szigetközt is. A Dunára vonatkozó vizsgálatok alapján megállapítható volt, hogy ott is jelentős medersüllyedések következtek be, amelyek hatására a kapcsolódó mellékágak vízellátásának fokozatos romlása, esetenként megszűnése, a mellékágak kiszáradása következett be ezen a területen is. A hajózási kisvízszint mintegy két métert süllyedt. Kis- és középvizes időszakokban kiszáradtak az Ásványi, a Bagaméri és a Patkányosi mellékágrendszerek.

Ennek a problémakörnek a mérséklését célozta meg a KEHOP „Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása, I. ütem” című európai uniós projekt. Ez a beruházás a felső-szigetközi vízpótlásból származó – korábban az Ásványi ágon a régiDunameder felé távozó – vízzel oldotta meg a problémakört. 

A vízszintsüllyedés eredményeként a dunai kisvizek befolyásolták a Mosoni-Duna alsó torkolati szakaszát is, így a vízszintsüllyedés még Győrnél, sőt a Rába alsó szakaszán is érzékelhető volt.

Ezzel ellentétes folyamatként ugyanakkor az elmúlt időszakban előfordult árvizek egyre magasabb szinteken tetőztek. Ezen összetett problémára egy komplex műtárgy kialakítása jelenthetett megoldást, mely a „Mosoni-Duna torkolati szakaszának vízszint rehabilitációja” című európai uniós fejlesztés keretében valósulhatott meg. 

„Elmondhatjuk, hogy ez lett az elmúlt 30 év rendkívül jelentős térségi beruházása. A beruházással megvalósult a Mosoni-Duna torkolati szakaszán és a Rába alsó szakaszán a kis- és közepes vízszintek megemelése, a Duna megtámasztó hatásának megfelelő, az 1950-60-as évekre jellemző torkolati vízszintek visszaállítása, mely által lehetővé vált a vizes élőhelyek rehabilitációja” – fogalmazott az Éduvizig. 

A projekt további kedvező hatást gyakorol a hajózhatóságra, a győri városkép javítására és a vízszint rehabilitáció hatásterületén az árvízvédelmi biztonság növelésére. A vízszintemeléssel az igazgatóság korábbi projektjeinek („Mosoni-Duna és Lajta folyó térségi vízgazdálkodási rehabilitációja” és a „Szigetközi mentett oldali és hullámtéri vízpótló rendszer ökológiai célú továbbfejlesztése”) céljai is maradéktalanul teljesülnek.

A vízpótlórendszer fejlesztése az Alsó-szigetközben 2015-ben befejeződött, azonban a Duna rendkívül alacsony vízszintje, valamint a főmeder és a mellékágrendszerek kapcsolatának, és a hossz- és keresztirányú átjárhatóságnak a hiánya továbbra is jelentős problémát jelent.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: Éduvizig)