Így működik az amurbecsúsztatás országosan elterjedt gyakorlata

Megmutatott egy kétperces részletet készülő új filmjéből, a Sződ-rákosi lápnyomok című alkotásból Szendőfi Balázs természetfilmes.

A filmet a Tavirózsa Egyesület és az Őrbottyán A Mi Városunk felkérésére készíti. A cselekmény végigköveti a Sződ-Rákos-patakot mogyoródi forrásától indulva Szadán, Veresegyházon, Őrbottyánon, Vácrátóton, Sződön és a sződligeti nagy ártéri erdőn át a Dunáig.

„Közben bemutat forrásokat, a patak által táplált lápréteket és lápokat (vagy azok maradványait), és persze az úton-útfélen létesített tározókat és horgásztavakat is. Az ember vízhasználatát. A vízőrzők munkáját. A kihalással fenyegetett lápi pócot és a megmentésére indított mintaprogramot. A táj történetét 11 ezer évre visszamenőleg. Szóval sok mindenről esik szó a film 63 perce és a patak 24 kilométere alatt” – írta ajánlójában Szendőfi Balázs.

A megosztott kétperces részlet az amur káros hatásairól szól, és arról, hogyan kerülnek fű alatt, illegálisan, ahogy a természetfilmes fogalmaz, becsúsztatva ezek az idegenhonos halak vizeinkbe.

„A vízinövényzet teljesen kipusztult. Nem magától persze, hanem a horgászok által igen kedvelt, Ázsiából származó idegen, nagy testű növényevő halfaj, az amur miatt. Az amur minden magasabb rendű növényt lelegel, amihez hozzáfér, hogy hínár, partszegélyi, lágyszárú, nád, gyékény vagy vízbe lógó fűzfaág, az neki egyre megy” – hallható filmben.

Arra is felhívja a figyelmet Szendőfi Balázs legújabb filmjében, hogy az amur a nyári melegben testsúlyának a másfélszeresét kell elfogyasztani a növényekből naponta. Ezt a mennyiséget félig megemésztve trágyázza vissza a vízbe, mely tovább bomolva algaburjánzást okoz. A kipusztított hínárral megszűnik az őshonos halfajok búvó-, táplálkozó- és szaporodóhelye.

„Mi marad az amur után?” – teszik fel a kérdést, amelyre a válasz lesújtó: egy letarolt vízi sivatag.

Az amur mint idegen halfaj telepítése hazai természetes vízbe vagy azzal érintkező víztestbe törvényellenes. Hogy mégis rengeteg az amur a hazai vizekben, a pontytelepítéseken történő amurbecsúsztatás országosan elterjedt gyakorlatát okolja Szendőfi Balázs.

Meg is mutatta, hogyan működik ez a valóságban. Nagyon egyszerű: a sok ponty közé becsempésznek pár amurt is, miközben engedik le a halszállító autó csúszdáján a vízbe a halakat.

„És, hogy miért csúsztatják be? Egyrészt azért, mert egy amurok által letarolt víznek sokkal kisebb a természetes halszaporulata. Ennek hiányában majd jövőre is lesz elég telepítési megrendelése a haltermelőnek ugyaninnen. Másrészt azért, mert az emberek szeretnek ráhorgászni, akárcsak a pontyra” – vázolta a kialakult helyzetet a természetfilmes.

Az amur káros hatásairól korábban Sály Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Állatökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatársa is kifejtette álláspontját.

Az ázsiai nagy folyókból származik, ezért Magyarországon is a nagy folyók jelentik számára a leginkább kedvező élőhelyeket. Sály Péter a hazai vizekben jelenlévő példányok elsősorban célzott vagy véletlen – nem regisztrált – telepítések eredményeként vannak jelen, ám feltételezhető, hogy bizonyos élőhelyeken a faj szaporodik is. Ugyanakkor a busához hasonló robbanásszerű egyedszám-növekedését még nem dokumentálták.

Számtalan példa ismert arra – akár a hazai halászati történelemben –, hogy egy idegenhonos faj rövid idő alatt invázióssá váljon. Általában lehetetlen megjósolni a bekerülő és betelepített élőlények későbbi gazdasági és ökológiai hatásait, ez pedig jelentős kihívást okoz a tervezésben.

„Az invázióssá válás potenciálja teljesen reális, tekintsünk például a busára. Erről a halról eleinte azt gondolták, hogy nálunk nem fog szaporodni, de évtizedek óta folynak a természetben az ívásai, és immár igen komoly busaállományok fordulnak elő vizeinkben” – emelte ki a szakember.

Az amur jogszabályi környezetét uniós szinten egy, a tagállamok számára követendő, az idegenhonos és inváziós fajok kezelésére vonatkozó rendelet, valamint egy akvakultúrás, a termelhető fajokkal kapcsolatos rendelet szabályozza. Utóbbiban szerepel az amur, ezzel mentesítve az állatot az inváziós fajokra szóló szabályok alól.

A jogi oldalt tárgyalva érdemes a biológiai sokféleségről szóló nemzetközi egyezményről is említést tenni, ez ugyanis előírja, hogy a megállapodáshoz csatlakozó országok vállalják az őshonos fajokat vagy élőhelyeket veszélyeztető idegenhonos fajok betelepítésének megelőzését, ellenőrizését, illetve megsemmisítését. Ennek az egyezménynek a szellemisége az idegenhonos fajok, például az amur korlátozott hasznosítására ösztönöz.

A hazai jogszabályi környezet a fentieket használja ki, a halászati törvény értelmében lehetővé téve az egyedek halgazdálkodási vízterületekre való telepítését, ha az zárt, lefolyástalan, illetve egyéb helyszínekre, amennyiben az egyedek szaporodásra képtelenek, és a természetvédelmi hatóság szerint a művelet nem jelent ökológiai kockázatot.

Egy vízrendszer esetén akkor beszélhetünk zártságról, ha nem bír olyan elfolyóval, amely természetes vizekbe csatlakozik – ilyen terület lehet egy halgazdaság mesterséges medencéje.

Sály Péter szerint azonban a gyakorlatban a halgazdasági vízterek zártságának, valamint a telepítendő egyedek szaporodásra való képességének ellenőrzése és biztosítása komoly kihívás. (Jó, vagyis rossz példa erre a Maconkai-víztározó és a folyami géb esete.)

Az amur természetvédelmi megítélése a többi idegenhonos halfajhoz hasonlóan egyértelmű: nem lenne szabad telepíteni, és a vonatkozó előírások látszólag még ellent is mondanak a fenti jogi környezetnek.

„A hazai természetvédelmi törvény alapján csak olyan idegen szervezeteket lehet betelepíteni, amelyek nincsenek káros hatással a természetes ökológiai folyamatokra, illetve nem befolyásolják hátrányosan az őshonos fajok életkörülményeit” – világított rá a szakember.

Érdekes módon a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) 2024 végén közzétett, a Duna és a Tisza teljes magyarországi szakaszára, valamint a Tisza-tóra vonatkozó horgászrendjében az amur kiemelt szerepet kapott. A szabályozás alapján előbbi folyón csak az 50 és a 80 centiméter közötti példányok, azokból is naponta legfeljebb kettő, évente összesen legfeljebb 70 egyed vihető haza. A Tiszán csak a darabszámot korlátozták, naponta maximum három példány vihető el.

Sály Péter szerint a faj korábban is védett volt méretkorlátozással, a kifogható legkisebb méret volt szabályozva, az új horgászrenddel viszont a Dunán szigorították az előírásokat. Ez hozzájárulhat az állomány gyarapodásához, mivel az olyan stratégiát folytató halaknál, mint amilyen az amur is, a nagyobb példányok élőhelyen való visszatartása javíthatja a szaporodási sikerességet.

Az amur nem mutat ivadékgondozást, ehelyett szabadon szórja szét az ikráit. A nőstények, különösen a méretesebbek, rengeteg ikrát termelnek, a nagy számok törvénye alapján pedig minél több az egy nőstény által produkált mennyiség, annál több a túlélő utód.

A méretkorlátozással védett, a fenti stratégiát követő halaknál tehát a szokásosnál jóval gyorsabban léphet fel látványos populációgyarapodás sikeres szaporodási eseményeket követően.

Mivel a horgászok nem vihetik el a nagyobb egyedeket, nincs meg a korlátot állító mesterséges szelekció, ez pedig közvetetten hatalmas nyomást helyezhet az őshonos élővilágra.

Az amur és a fehér busa behozatalát 1963-ban az akkori Földművelésügyi Minisztérium engedélyezte. A megfontolás hátterében az állt, hogy táplálékspecialista, növényevő halakról van szó: a fehér busa a vízben lebegő fitoplanktonnal táplálkozik, így táp nélkül is nevelhető tógazdaságban, az amur pedig a szemmel látható vízi vegetációt eszi, ezért az elgondolás szerint gátolhatta volna a pontyos élőhelyeken a növényzet túlburjánzását.

Az akkor betelepített halak az amur és a fehér busa eredeti élőhelyén befogott példányai voltak. Utólag derült ki, hogy a betelepíteni szándékozott két faj mellett további hármat is behurcoltak: a fekete amurt, a pettyes busát és a kínai razbórát – utóbbi ma már hazai és európai uniós szinten is nyilvántartott inváziós faj.

Sok halgazdálkodó még ma is úgy hiszi, hogy az amur segítségével visszaszoríthatja a makronövényzetet, ezzel teremtve kedvezőbb feltételeket a horgászati vagy halászati hasznosítás számára. A faj melletti érv továbbá, hogy nagy méretű, izmos, a horgon jól küzdő állatról van szó, így jelentős horgászati élményt nyújthat, ezek miatt gyakran a jogszabályokat megkerülve is zajlanak betelepítések.

Csakhogy mára kiderült: az amur igen komoly csapást mér őshonos halainkra, ami szerteágazó következményekkel jár.

„Az ökológiai rendszerekben az idegenhonos fajok bekerülésének környezeti vagy gazdasági hatásai késleltetetten jelentkeznek, ez pedig komoly nehézséget okoz az előrejelzésben. Az biztos, hogy a faj természetes vizeinkben való jelenléte ökológiai szempontból nem kívánatos, ha állományai megerősödnek, az általuk okozott kedvezőtlen hatások a későbbiekben fokozódhatnak” – nyilatkozta Sály Péter.

A halgazdasági vízterek a bejuttatott etetőanyagok és halakkal való túlnépesítés miatt sokszor túlburjánzik a vegetáció. Amennyiben az érintett tóba amurok kerülnek, az kezdetben a növények fogyasztása miatt, a nyitottabb vízterek létrejöttével még előnyös is lehet. Ha viszont a folyamat nem áll meg, a példányok a teljes vegetációt elpusztítják, veszélybe sodorva azon őshonos fajainkat, amelyek előszeretettel bújnak el a növényzet közé, szaporodási stratégiájuk miatt pedig kötődnek is ahhoz.

A folyamat természetes vizekben, így holtágakban is lejátszódhat, olyannyira, hogy a problémát már a gyakorlatban is megtapasztalták a szakemberek. A csányi víztározó korábban neves csukaállománya épp az amur betelepülése miatt omlott össze a 2000-es évek elejére: az idegenhonos halak elpusztították a hínárt, ami visszavetette a növényzetre ívó csukák szaporodását. (De ez történt két éve a Kustánszegi-tónál is.)

A tihanyi Belső-tónál ezzel szemben az amurok a nádast ritkították meg. A gyökerező növények visszaszorulásával a fitoplankton került versenyelőnybe, pusztító algavirágzások sorát idézve elő.

Sály Péter szerint lehetetlen megállapítani, hogy pontosan mekkora ma a hazai amurpopuláció. A halak megfigyelése a számunkra rejtett, vízi életmódjuk miatt eleve különösen nehéz, a faj esetében ráadásul a telepítések sem teljesen nyomon követhetőek.

„Nem is feltétlenül az országos állomány nagysága az érdekes, hanem az, hogy egy adott területen, ahol potenciálisan szaporodhat és más halakkal él együtt, táplálkozása révén miként befolyásolja az adott közösséget” – mondta a kutató.

Mivel eredetileg Észak-Kína és Szibéria nagy folyóiban honos, kifejezetten folyami fajról van szó, a legjobb eséllyel itthon is folyókban szaporodhat – így a Dunában, ahol most szigorodott a védelme. A szintén ázsiai eredetű fehér busánál korábban már látható volt, hogy a szaporodó populációk folyókban, például a Tiszában jelentek meg.

Amennyiben bekövetkeznek bizonyos környezeti változások, akár a klímaváltozás révén, az további támogatást nyújthat az elterjedéshez. A folyami fajoknál a vízáramlás lehet fontos, a szaporodási ösztönt befolyásoló tényező.

Sály Péter szerint tógazdaságokban sem lehetetlen szaporodó állományok kialakulása, ám az amur ökológiai igényei miatt erre jóval kisebb az esély, mint a természetes vadvizekben.

„Az idegenhonos fajok hazai és nemzetközi példáit átvizsgálva viszont kijelenthetjük: a valóságban nem létezik zárt rendszer. Több olyan idegenhonos hal van Magyarországon, amelyet az amurhoz hasonlóan gazdasági céllal hoztak be, és amelyre az amuréhoz hasonló megkötések vonatkoztak, mégis hamar bekerült a természetes vizekbe. Ezek között említhető a két törpeharcsafaj” – hangsúlyozta a szakember.

Az ökológus szerint vizeinkben az idegen fajok fő forrását épp a halgazdálkodási létesítmények és szokások adják.

„Nem elsősorban a jogszabályokra kell gondolni, hanem a mindennapi gyakorlatra, a műszaki kialakításokra, a leeresztési tervekre, ellenőrzésekre, a felelősségteljes és tudatos ellenőrzések meglétére vagy hiányára” – zárta gondolatait.

További érdekes videók ERRE.