2024. április 19. péntek | Emma
Aktuális

Beindult a dömping: sorra jelentik be az évközi áremeléseket a horgásztavak

Beindult a dömping: sorra jelentik be az évközi áremeléseket a horgásztavak

Országszerte folytatódnak az évközi napijegy-áremelések, mert a folyamatosan növekvő költségeket nem képesek kitermelni a horgászvizeket üzemeltetők.

Nem tudják már gazdaságosan működtetni a korábban kialakított árakkal a horgásztavakat az ország több pontján is, és egyre több hír érkezik horgászjegy-áremelésekről.

Somogy megyében két horgászvíz is árat emelt, és két Pest megyei is bejelentette, hogy kénytelen módosítani a tarifákat.

Az egyik a Ceglédi Horgász Egyesület, amely a megemelkedett halárakra hivatkozva közölte a horgászok számára szomorú hírt. 

Közösségi oldalukon azt írták, hogy a halelvivős napijegy ára 5.000-ről 6.000 forintra emelkedik, ami 20 százalékos drágulásnak felel meg.

További változtatás, hogy a ponty és az amur legnagyobb elvihető tömege 5-ről 4 kilóra csökken. A módosítások augusztus elsejétől hatályosak. 

A bojlis horgászoknak viszont jó hír, hogy számukra továbbra is rendelkezésre áll az eddigi árakon, 4.000 forintért a napijegy. 

A pilisvörösvári Háziréti-víztározó sem tudta tartani árait, és augusztus 4-i hatállyal módosította azokat. Facebook-posztjukban a régi árakat nem, csak az újakat tüntették fel.

Ezek szerint a sporthorgászok 6 és 18 óra között 3.500, míg 18 és 6 óra között 3.800 forintért horgászhatnak, az ő esetükben a 24 órás jegy 7.000, míg a 24 órás 14.000 forintba kerül. 

Aki halat szeretne megtartani, annak a napközbeni sávban 5.500, míg az éjszakaiban 5.800-at kell fizetnie. 

A kialakult gazdasági helyzet miatt idén már nem először kerül sor év közbeni áremelésre. Júliustól a Tisza-tavon, a Nagyrédei Horgásztónál és Ölbői-tavon is többet kell fizetni a pecáért.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(fotó: pixabay.com)