Július 12-én felkerült a fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) is az Európai Unió egész területén veszélyes idegenhonos fajok listájára. Ennek apropóján a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízotti Kabinete adott ki egy sajtóközleményt, amelyet tartalmi változtatás nélkül közlünk.
A GYMSMKH Kormánymegbízotti Kabinetének július 25-i sajtóközleménye:
Az országot sújtó szélsőséges időjárás kézzelfoghatóvá teszi mindenki számára a klímaváltozás hatásait. A vizeink hamar felmelegednek és az átlagosnál magasabb hőmérsékleten is maradnak, a télen elmarad a tartós hideg és fagy.
Ez többek között kedvez az olyan fajoknak, melyeknek a Kárpát-medence nem a természetes élőhelye, nem itt fejlődtek ki. Ezek az idegenhonos özönfajok, az úgynevezett inváziós fajok jobb életfeltételeket találhatnak az országban, mivel nincsenek hazai ellenségeik, amik meggátolnák a terjedésüket.
Például az inváziós úszó vízinövények nagy tömege árnyékolja a vizeinket, amelynek következtében romlik annak minősége, csökken az oxigéntartalma. Szélsőségesen nagy mennyiségben akár fajkipusztulásokat is okozhatnak, vagy gondot jelenthetnek egy esetleges árvízi védekezés során is.
Számos ember otthonának díszítő eleme az akvárium, vagy kertjének büszkesége a kerti tó. Sokak kedvelt időtöltése ezeknek a „mini-ökoszisztémáknak” a csinosítgatása, nevelgetése, új halak, rákok vagy növényfajok beszerzése, hogy még szebbé varázsolja a környezetünket. Ezek a fajok legtöbb esetben meleg égövi területekről kerültek az országba, többségük nem tud áttelelni, ugyanakkor télen menedékre lelhetnek a meleg termálvizes kifolyóknál vagy az egyre melegebb átlaghőmérsékletű vizeinkben.
Bár az egyeseknek csábító lehet, hogy a természetben szaporítsák a trópusi fajokat, de jogszabályba ütközhet, mivel komoly ökológiai kárt okozhatnak. Sosem szabad a természetbe engedni a megunt háziállatainkat, sem növényeinket kiültetni!
Kiemelten fontos, hogy a kerti tavaink is szökésbiztosan legyenek kialakítva, hogy kedvenceink ne juthassanak ki a természetes élőhelyekre. A klímaváltozás segíti ezeknek az ökológiailag veszélyes fajoknak a terjedését, hisz a vizeink egyre melegebbek lesznek, és nincs már olyan hideg tél, ami meggátolná a terjedésüket.
Ezeknek a – vízi és szárazföldi – fajoknak az egyre gyorsuló térhódítása kihívás elé állítja a hazai természetvédelmi szakembereket, akik az őshonos természetes élőhelyek megóvásán dolgoznak. Mindemellett nem tudhatjuk, hogy a klímaváltozás hatására milyen idegenhonos fajokról derül még ki, hogy veszélyes az élőhelyekre nézve.
Ilyen gondokat okozó fajok a kertekbe díszítő értékük miatt telepített alkörmös (Phytolacca americana), az illatos császárfa (Paulownia tomentosa), de egyre több helyen ültetnek ki az agresszív terjedésükről híres bambuszfélékből is, melyek kiültetését a kertészek is gyökércsapdába tanácsolják.
Ezeken felül egyre többször hallunk a Kiskunságon kaktuszfajok kivadulásról vagy Magyarországon engedély nélkül már nem tartható veszélyes fajnak minősülő aligátorteknős (Chelydra serpentina) előkerüléséről is, mely egy nagyobb egyede nemrég került elő a Balatonból, de a győri csatornarendszerben is találtak már.
A vízi inváziós fajok többsége, míg csak az akváriumban vagy a gondozott kerti tavakban élnek, mérsékelten jelentenek ökológiai kockázatot, de mindenképp figyelni kell arra, hogy megunt kedvenceinket, vagy elszaporodott növényeinket ne juttassuk ki az értékes természetes élőhelyeinkre!
Továbbá nem szabad elfelejteni, hogy vannak bizonyos fajok, melyek az Európai Unió egész területén veszélyes idegenhonos fajnak tekinthetők, melyeknek szaporítása, adásvétele jogszabályba ütközik.
Ezen fajok listáját folyamatosan bővítik, legutoljára éppen 2022. július 12-én, amikor is felkerült rá többek között a gyorsan szaporodó úszó kagylótutaj (Pistia stratiotes), az állatkereskedések közkedvelt karmos békája (Xenopus laevis), de a régóta komoly gondokat okozó fekete törpeharcsa (Ameiurus melas) is.
Az inváziós fajokról, visszaszorításuk fontosságáról és módjáról bővebb információk találhatók az invaziosfajok.hu honlapon.
Eddig a GYMSMKH közleménye, és most jöjjenek a legfontosabb információk a fekete törpeharcsáról!
A Wikipedia szerint eredeti élőhelye Észak-Amerika középső és keleti része. Európába a törpeharcsával együtt került be. Előfordulására néhány nyugat-európai országban már felfigyeltek. Pontos európai elterjedési területét nehéz behatárolni, részben a folyamatos telepítések miatt, részben azért mert hosszú ideig sok helyen törpeharcsaként azonosították.
Magyarországra 1980-ban érkezett meg Olaszországból a dinnyési tógazdaságba, és 1981-ben Szarvason növekedési kísérleteket végeztek vele. Természetesen ez a rendkívül jó alkalmazkodó képességgel rendelkező hal megszökött a telepekről, és kikerült a természetbe.
Magyarországon ezután gyorsan elterjedt, a folyók lassúbb szakaszain sokfelé megtalálható és több állóvízben is előfordul önfenntartó állománya.
A Magyarország halfaunája (Harka Ákos és Sallai Zoltán) című kiadványban összefoglalták a fontosabb tudnivalókat a fekete törpeharcsáról.
Család: Törpeharcsafélék (Ictaluridae)
Angol név: Black bullhead
Német név: Schwarzer Zwergwels
Ismertetőjegyek: Vaskos testű, a fején felülről, a farokrészén oldalról lapított hal. Feje nagy, hátrafelé egyenletesen emelkedő, orra hosszú, a szeme kicsi. Szája széles, állkapcsain sűrű sorokban parányi kefefogak ülnek. Fölső és alsó állkapcsán egyaránt 4-4 bajuszszál foglal helyet. Rövid, 6-7 osztott sugárral támasztott hátúszója elején egy igen hegyes, kemény csonttüske van, és ehhez hasonló csonttüskét találunk a mellúszók elején is. Farkalatti úszója hosszú, benne 17-22 sugár számolható, a farokúszója nagy, a széle nagyjából egyenes, alig beöblösödő. A hát- és farokúszó között egy kis zsírúszó van. Bőre teljesen pikkelytelen, oldalvonala végighúzódik a testén. Színe az aranyló olajzöldtől a feketéig változó, de nem foltos, nem felhőzött, csak a farokúszó előtt látszik egy világosabb harántsáv. Úszói sötétszürkék vagy feketék, de az úszósugarak sokkal világosabbak a közöttük feszülő hártyánál. Aránylag kis termetű faj, nagyra nőtt példányainak a hossza 25-30 centiméter.
Hasonló fajok: Nagyon hasonlít hozzá legközelebbi rokona, a törpeharcsa, de annak az oldalát nagyobb, szabálytalan foltok felhőzik, úszóiban a sugarak és az úszóhártya színe nem különbözik egymástól lényegesen, és farokúszója előtt rendszerint nincs világosabb színű harántsáv. A pettyes harcsa farokúszója bemetszett, az afrikai harcsa hátúszója feltűnően hosszú. A harcsát a zsírúszó hiánya, a menyhalat két hátúszója biztosan megkülönbözteti.
Környezet: Nemcsak testfelépítése, hanem környezeti igényei is a törpeharcsáéhoz hasonlóak. Különbségek nyilván ez utóbbi téren is léteznek közöttük, de ezeket még alig ismerjük. A hazai tapasztalatok szerint önfenntartó állománya halastóban, kavicsbányatóban, víztározóban, a nem túlságosan gyors folyószakaszokon és a holtágakban alakult ki.
Táplálék: Eddigi tapasztalatok alapján kisebb, fenéklakó gerinctelen állatokat fogyaszt, de növényi eredetű táplálékok is szerepelnek az étrendjében, idősebb példányai kisebb halakat is zsákmányolhatnak.
Szaporodás: Szaporodását nálunk részletesen még nem vizsgálták, de nagy vonásokban egyezik a törpeharcsánál leírtakkal. Egyebek közt ennek tudható be, hogy a két rokon faj olykor még észak-amerikai természetes élőhelyén is kereszteződik egymással.
Fajtaspecifikus vírus pusztítja a törpeharcsákat Borsod megyében. Részletek ITT.
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
(nyitókép: Wikipedia)
