2024. október 5. szombat | Aurél
Aktuális

Kinevezték a Tisza-tó miniszteri biztosát

Kinevezték a Tisza-tó miniszteri biztosát

Régi-új felelőst kapott a Tisza-tó fejlesztésének ügye. A most kinevezett országgyűlési képviselő korábban már foglalkozott Magyarország második legnagyobb tavának helyzetével. 

Zajlanak az események a Tisza-tó körül karácsonykor is. Azt követően, hogy tömeges süllőpusztulás történt, majd pedig új halfaj megjelenéséről érkezett hír, most az látott napvilágot, hogy Magyarország másoik legnagyobb taváért már kormányzati tisztségviselő is felel. 

A Magyar Közlöny mellékletéül szolgáló Hivatalos Értesítőt az infostart.hu szemlézte. Abból derül ki, hogy Pintér Sándor belügyminiszter december 16-tól – a kinevezés visszavonásáig, de legfeljebb hat hónapra – F. Kovács Sándort miniszteri biztossá nevezte ki.

Az új biztos feladata a Tisza-tó fejlesztésének, hasznosításának és vízgazdálkodásának összehangolása a területi vízgazdálkodásért felelős vízügyi szervek, a települési és megyei önkormányzatok, illetve a mezőgazdaságban és a turisztikában érdekelt jogi és természetes személyek között.

A tárcavezető az új biztos munkájáról szükség szerinti, de legalább negyedéves jelentést kér. A politikus külön díjazást nem kap biztosi munkájáért.

F. Kovács Sándor már 2014-2016 között is felelt a területért, akkor Tisza-tavi miniszteri megbízott volt, 2015 és 2018 között pedig a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács elnökeként dolgozott.

A Parlament honlapjára feltöltött önéletrajza szerint nős, három fiúgyermek apukája. A honatya előbb autószerelői, majd gépésztechnikusi végzettséget szerzett. Később Debrecenben néprajz-múzeológus szakon tanult, majd az AL FARABI Kazak Állam Egyetemen ismerkedett meg kazak nyelvvel és történelemmel. 

Az országgyűlésnek 2018 óta a tagja, előtte nyolc évig (2010 és 2018 között) elnöke volt a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közgyűlésnek. 

Legutóbb májusban történt hasonló kinevezés, akkor Szárzi Zsolt kapott és fogadott el miniszteri biztosi felkérést a Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására. 

Fekáliás szennyezés okoz gondot a Tisza-tónál. Részletekért KATTINTS IDE!

Kiderült, mitől pusztulhatott el több száz kiló süllő a Tisza-tóban. Tudj meg többet IDE KLIKKELVE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(fotók: Youtube, F. Kovács Sándor FB-oldala)