Európa egyik legnagyobb vizes-mocsaras élőhelyét sikerült elődjeinknek gyakorlatilag teljesen eltüntetni, amikor a Körösöket folyószabályozás címén megfosztották kanyarulataiktól, ártereiktől. Ma már az egykori, vadregényes Sárrét helyén csak körömnyi méretű területek jelentenek menedéket a madarak, halak, vadak számára, de ha az egyre súlyosabb aszályok ellen nem tudunk hatékonyan fellépni, ezek is kiszáradhatnak. Szendőfi Balázs Volt egyszer egy vadvízország című természetfilmje nem más, mint egyre fogyó vizeink segélykiáltása – írja a HVG.
Állami támogatás nélkül, független produkcióként készült el Szendőfi Balázs egész estés természetfilmje, amely azt mutatja be, hogy mivé lesz a táj, ha a folyóinkat megcsonkítjuk, egyenes mederbe kényszerítjük, felduzzasztjuk, majd gyorsan levezetjük a tájban; hogy a magasból nézve sakktáblára hasonlító agrársivatag miként szorítja ki a még foltokban megmaradt természetet; hogy az élővilág sokat emlegetett érzékeny egyensúlyába nem lehet betonmonstrumokkal beavatkozni, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek.
A Volt egyszer egy vadvízország Magyarország – a Balatonhoz, az Őrséghez vagy a Szigetközhöz képest – egy ritkán emlegetett vidékének a tragédiájával, és néhány megmentett természeti értékének bemutatásával hívja fel minderre a figyelmet.
Az Alföld délkeleti részén található Körös-vidék egykor vadregényes, nehezen megközelíthető, hatalmas kiterjedésű vizes táj volt. A romániai Erdélyi-szigethegységben eredő sebes, vad patakok folyókká duzzadtak, majd ezek a folyók, a Fehér-, a Fekete- és a Sebes-Körös, az Alföldre érkezvén lelassultak, szétterültek, nagy ívekben kígyózni kezdtek, kanyarogtak és kiöntöttek. „Létrehozták Európa legnagyobb belvízi mocsárvidékeinek egyikét, a Sárrétet” – hangzik el Gáti Oszkár narrálásában.
Az ingoványos vidék zugait csak a helyiek ismerhették, a mocsárvilág áthatolhatatlan volt az idegen tatárok és a törökök számára, és minden bizonnyal voltak a Sárrétnek az ember által teljesen érintetlen részei is. Csakhogy ez a sértetlen tájék, így ebben a régi formájában már Móricz Zsigmond korában sem létezett.
A film is gyakran idézi az írót, aki a harmincas évek végén csalódottan vette tudomásul, hogy az egykor burjánzó természetből jóformán semmi sem maradt, mivel a Sárrétet a 19. században lecsapolták, a hegyekből érkező folyók szoros kapcsolatát megszüntették a környezetükkel, gyakorlatilag elvágták azokat a tájtól.
Szendőfi Balázs filmjében az emberi beavatkozás következtében tönkrement környezet egyik olyan példáját látjuk, amit talán a környéken kirándulva, szemmagaságból nem is venne észre az ember, hiszen nem egy elhagyott bánya egyértelmű tájsebe éktelenkedik előtte. De a drónfelvételeken egy csapásra láthatóvá válik a folyószabályozás maradványaként a megannyi leválasztott holtág, mintha csak egy élőlény levágott végtagjaként hevernének a test körül, és a magasból szemlélve sötét ívek rajzolódnak ki a felszántott földeken – a valaha játékosan kanyargó folyó emlékezeteként.
A filmben elhangzott adatok nem kevésbé döbbenetesek. Ezek szerint Magyarországon a Körösöket szabták át a legdrasztikusabban annak idején, összesen 546 kilométert lemetszve róluk. Egykor 200 ezer hektár állt egész évben víz alatt a Körös-vidéken, most a kiöntésekre csak néhány hektárnyi területet biztosít az ember, és ezek a területek is mindössze alig egy hétig állnak víz alatt.
A filmet várhatóan ingyenes mozis vetítéseken és művelődési házakban mutatják majd be, továbbá lesz tévés premier; idővel pedig a film felkerül a YouTube-ra is.
A HVG teljes cikke ITT olvasható el.
A film előzetese:
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Youtube képernyőfelvétel)
