2025. január 8. szerda | Gyöngyvér
Aktuális

Minden fontos tudnivaló az Országos Horgászrend változásairól

Minden fontos tudnivaló az Országos Horgászrend változásairól

A 2025-ös Országos Horgászrend jelentős újításokat hozott. A rendkívüli tilalmakat három nappal előre kell bejelenteni, a fogási naplót immár elektronikusan is lehet vezetni, a legjobb horgászhelyek kiegészítő díj ellenében előre lefoglalhatók, a csónakos horgászoktól pedig plusz pénzt szedhetnek. Tilos a halak vízparti előkészítése, ha azt a helyi szabályok korlátozzák, és büntetést szabhatnak ki a horgászokra, ha elpusztul a zsákmány. Cikkünkben az igencsak borsos büntetési tételeket is megmutatjuk, amelyeket a szabályok megsértésért szabhatnak ki.

A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) által közzétett, 2025-ös Országos Horgászrend számos újítást és módosítást tartalmaz, amelyek közül a 2024-es szabályozáshoz képest több is jelentős változást hozott, míg más elemek teljesen újként kerültek be a szabályzatba.

Az alábbiakban részletesen ismertetjük ezeket a módosításokat összehasonlítva a korábbi szabályokkal. Felhívjuk a figyelmet, hogy cikkünk nem helyettesíti az Országos Horgászrendet, annak ismeretét!

Rendkívüli tilalmak bejelentési kötelezettsége

A 2025-ös szabályzat egyik újdonsága, hogy a halgazdálkodási hasznosítók kötelesek a rendkívüli tilalmakat legalább három nappal a hatályba lépés előtt közzétenni, kivéve a vis maior eseteket. Ez az átláthatóságot és a horgászok felkészülését segíti elő.

Az újdonság így szerepel a 2025-ös szabályzatban: „Rendkívüli időjárás, árvízi készültség vagy védekezés, valamint egészségügyi, környezetvédelmi, halegészségügyi veszélyhelyzet, halpusztulás esetén jogszabály, üzemeltetési szabályzat vagy hatósági határozat érvényesítése okán, továbbá horgászverseny, telepítés, munkavégzés esetén a halgazdálkodási hasznosító a horgászatot vagy annak módját rendkívüli tilalomként, a horgászrendet kiegészítő eseti hirdetményében átmenetileg korlátozhatja. E korlátozás lehet általános vagy csak meghatározott idősávra, területre kiterjedő. A halgazdálkodási hasznosító a rendkívüli tilalmakat azok hatályba lépése előtt legalább 3 nappal – ide nem értve a vis maior eseteket – köteles közzétenni.”

Digitális horgászokmányok bevezetése

Bár 2024-ben néhány dokumentum – például a horgaszjegy.hu-n megvásárolt területi jegy – digitálisan is bemutatható volt, a szabályok nem egyértelműen rögzítették, hogy teljes körűen helyettesíthetik a papíralapú változatokat.

2025-ben az új szabályzat kifejezetten megerősíti, hogy az elektronikus horgászokmányok (például applikációban tárolt dokumentumok, a fogási naplót is beleértve) teljes mértékben elfogadhatóak ellenőrzéskor, a papíralapú példányok már nem kötelezőek.

2025-ös szabályzat: „Ellenőrzés esetén biztosításon a helyszínen történő fizikai felmutatás vagy az e-horgászokmányok Horinfo szakrendszeren, vagy a Mohosz »Horgász« applikáción keresztül történő bemutatása értendő. Ha a horgászokmány elektronikusan vagy elektronikusan is előállításra került és a horgász egy arra alkalmas készülék (pl. tablet, okostelefon) képernyőjén azt be tudja mutatni, akkor nem kötelezhető a papíralapú okmány bemutatására. (...) A halgazdálkodási vízterületen a hal annak jogszerű kifogásával és a zsákmány papíralapú vagy elektronikus fogási naplóban történő rögzítésével kerül a horgász birtokába. A rögzítés kötelezően a naplóban, továbbá – a naplóvezetésre vonatkozó általános szabályokat kiegészítendően – a helyi horgászrendben meghatározott módon történhet.”

Külön díjért akár előre lefoglalhatóak a horgászhelyek

A helyfoglalási rendszer új szabályozása lehetővé teszi, hogy a halgazdálkodási hasznosítók előre lefoglalhatóvá tegyék a horgászhelyeket kiegészítő díj ellenében.

2025-ös szabályzat: „A halgazdálkodási hasznosító helyfoglalási rendszert üzemeltethet és a helyfoglalási szolgáltatásért – a területi jegy díján túl – a szolgáltatás minőségének megfelelő kiegészítő díjat számíthat fel.”

Megtiltható a halak vízparti előkészítése

A 2025-ös Országos Horgászrend új szabályozása lehetőséget ad a halgazdálkodási hasznosítóknak arra, hogy a horgászhelyen elvihető halak előkészítését (pl. tisztítás, bélkivétel) és konyhai feldolgozását (pl. darabolás) a helyi horgászrendben korlátozzák vagy akár megtiltsák.

A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy egyes vízpartokon megtilthatják, hogy a horgászok ott tisztítsák meg a kifogott halat.

A halgazdálkodási hasznosítók a helyi adottságok alapján dönthetik el, milyen mértékben szükséges ezt a tevékenységet szabályozni.

2025-ös szabályzat: „A vízminőség védelme érdekében csak megfelelő minőségű (nem romlott) és a szükséges mennyiségű etetőanyag, csaliféleség használható fel. A halgazdálkodási hasznosító egyes etetőanyagok, csaliféleségek használatát, az elvihető hal horgászhelyen történő előkészítését, konyhai feldolgozását a helyi horgászrendben korlátozhatja vagy megtilthatja.”

Bevezethetik a csónakhasználati díjat

Szintén újdonság, hogy a halgazdálkodási hasznosítók külön területi vagy kiegészítő jegyet hozhatnak létre a csónakhasználathoz.

2025-ös szabályzat: „A halgazdálkodási hasznosító a csónakhasználat lehetőségének biztosítására külön területi jegyet vagy kiegészítő jegyet hozhat létre.”

Tilos frissen kivágott fával tüzet rakni

Az új horgászrend kifejezetten tiltja a frissen kivágott faanyag használatát tűzrakásra. Ez a változtatás a természetvédelem erősítését szolgálja.

2025-ös szabályzat: „Tüzet gyújtani csak az arra vonatkozó szabályok betartásával, illetve – külön helyi horgászrendi előírás esetén – egyes vízterületeken csak az e célra kiépített tűzrakó helyeken lehetséges, ha tűzgyújtási tilalom nem került elrendelésre. A helyszínen frissen kivágott faanyag tűzrakásra nem használható."

Pótdíjfizetés az elpusztult vagy elpusztított hal után

Az új szabályzat lehetővé teszi, hogy a szabálysértésekhez kapcsolódó elpusztított halak pótlási értékét a halgazdálkodási hasznosítók meghatározzák, és az összeget ezer forintra kerekítve állapítsák meg.

2025-ös szabályzat: „Az igazolt szabálysértéshez kapcsolódóan elpusztult vagy elpusztított hal kártérítési értékét a Vhr. 1. sz. melléklete szerinti halgazdálkodási érték mint pótlási érték figyelembevételével a halgazdálkodási hasznosító jogosult a helyi horgászrendjében megállapítani, majd annak megtérítését előírni. A pontos értéket a mérlegelt súlyra számítottan, 1.000 Ft-ra történő kerekítéssel kell meghatározni és azt halgazdálkodási pótlási érték (pótdíj) befizetési jogcímen kell a horgásznak megfizetni.”

Megnövekedtek a szabályszegési cselekmény szankcionálási intervallumai

1. Halőri intézkedés akadályozása:

2024-ben: 1–5 év

2025-ben: 3–5 év

2. Felső méretkorlátozás feletti hal élő állapotban történő elszállítása vagy annak kísérlete:

2024-ben: 1–5 év

2025-ben: 3–5 év

3. Alsó méretkorlátozás alatti hal megtartása vagy annak kísérlete:

2024-ben: 1–3 év

2025-ben: 1–5 év

4. Eltiltás alatt álló személy jogosulatlan horgászata:

2024-ben: 1–5 év (legalább az eltiltás idejének duplája)

2025-ben: ugyanaz maradt, de pontosítás történt.

5. Darabszám-korlátozás megsértése:

2024-ben: 1–3 év (legalább az eltiltás ideje)

2025-ben: 1–5 év

6. Hal szándékos megcsonkítása:

2024-ben: 1–3 év

2025-ben: 1–5 év

7. Bármilyen horgászattal kapcsolatos adatszolgáltatásnál valótlan személyi adat közlése:

2024-ben: 1–3 év (legalább az eltiltás ideje)

2025-ben: 1–5 év

8. Horgászati tilalom alá eső területen vagy halfogási tilalom alatt horgászat, rekreációs halászat végzése vagy annak kísérlete:

2024-ben: 3 hónap–1 év

2025-ben: 6 hónap–2 év

9. A fogási napló vezetési szabályainak megsértése (pl. adatok meghamisítása, változtatása, hal beírásának elmulasztása):

2024-ben: 6 hónap–2 év

2025-ben: 1–3 év

10. Egyéb, az Országos Horgászrend keretében rögzített tilalom megsértése:

2024-ben: 3 hónap–1 év

2025-ben: változatlan

11. Egyéb helyi horgászrendben vagy eseti hirdetményben meghatározott szabályszegés:

2024-ben: nincs pontosítva

2025-ben: 3 hónap–1 év

12. Rekreációs halászatra vonatkozó eltiltás időtartama:

2024-ben: 3 hónap–1 év

2025-ben: 6 hónap–2 év

Együttműködés mint enyhítő körülmény

Enyhítő körülményként ismerik el az együttműködést, a szabálysértések jegyzőkönyvezett elismerését, valamint a pótlási díj megfizetésének vállalását.

2025-ös szabályzat: „Az együttműködés, a halgazdálkodási pótlási érték megfizetésének vállalása, a szabályszegés jegyzőkönyvezett elismerése enyhítő körülmény.”

Információs támogatás 20 hektár feletti vizeken

Új előírásként jelent meg, hogy a 20 hektárnál nagyobb vízterülettel rendelkező halgazdálkodási hasznosítóknak információs telefonszámot kell közzétenniük.

2025-ös szabályzat: „A horgászok támogatása érdekében a 20 hektárnál nagyobb vízterülettel rendelkező halgazdálkodási hasznosító köteles a helyi horgászrendben egy információs telefonszám közzétételére és annak legalább hétköznapokon, 8:00–16:00 között történő üzemeltetésére, illetve jogosult egy anonim ügykezelést biztosító bejelentői rendszer kezelésére.”

Balesetbiztosítás és rekordfogások

Új elemként került be a szabályzatba, hogy a Magyar Horgászkártyához kapcsolódó horgász-balesetbiztosítás feltételeiről a Mohosz ad tájékoztatást, továbbá szabályozták, hogy a rekordfogások kifogói elismerésben és jutalomban részesülhetnek. Utóbbi nem újdonság, hiszen ezen a felületen eddig is be lehetet jelenteni a rekordfogásokat. Ugyanakkor most először jelent meg a szabályzatban.

2025-ös szabályzat: „A Magyar Horgászkártyához és az érvényes állami horgászjegyhez együttesen kapcsolódó horgász balesetbiztosítás feltételeiről a Mohosz ad tájékoztatást. A Mohosz hivatalos magyar rekordlistájára szabályosan bejelentett és a szakértői bizottság által elfogadott, faj szerinti országos rekordnak vagy évi rekordnak számító példányok kifogói a Magyar Horgász magazinban meghirdetett horgászszövetségi elismerésben és jutalomban részesülnek.”

Horgászfotók elkészítése

Ezt a részt 2022-ben is módosította a Mohosz, amikor eltörölték azt a rendelkezést, hogy más halával halával fényképet készíteni. Az útmutatót az esztétikus horgászfotók elkészítéséhez most egy mondattal kiegészítették.

2025-ös szabályzat: „A legfontosabb a hal védelme, ha a szakszerű gyors fotózás nem biztosítható, akkor a halat haladéktalanul vissza kell engedni.”

Az Országos Horgászrend teljes egészében megtekinthető ITT.

Egységes horgászati szabályokat vezettek be a Dunára, a Tiszára és a Tisza-tóra. Részletek ITT.

Februártól használható az elektronikus fogási napló. Részletek ITT.

Még több friss hírért KATTINTS IDE!

(nyitókép: pixabay.com, fotók: Pecaverzum-archív)