Míg 2019-ben még évi 3 tonna angolnát fogtak Magyarországon, két éve már csak 2,3 tonnát, így egyre inkább meg kell becsülni minden egyes példányt ebből az őshonos fajból. Mivel célzottan már jellemzően senki nem horgászik angolnára, nagy meglepetést tud okozni ez a különlegesség, amikor horogra akad, például pergetés közben.
Ez történt április 29-én, hétfőn Huth Loránddal, aki egy hirtelen jött ötlettől vezérelve az egyik barátjával a fejébe vette, hogy leugrik Tolnanémedi környékén a Sióra egy munka utáni, másfél órás pergetésre. A parton igencsak tetszetős látvány fogadta őket.
„Odaérve már nagyon durrogott a víz, rengeteg rablást láttunk a felszínen. Valami mindig hajtotta a küszt. Csuka volt a cél” – idézte fel a koraesti peca első pillanatait Loránd. Nem véletlenül volt optimista. Tavaly ugyanis egy hasonlóan jól eltalált pillanatban, nagyjából ugyanitt nyolc csukát akasztott a pergető páros röpke két óra alatt, amelyből hatról fotót is tudtak készíteni.
Minden kezdet nehéz, ez most sem volt másképp, az első óra ugyanis hal nélkül telt el. „Pedig körülöttünk raboltak. Jó volt az idő, de valahogy minden próbálkozásunk ellenére egy kíváncsiskodó sem jelentkezett. Már nagyon bennünk volt az indulás, mert sötétben nem túl nagy élmény a töltés oldalán mászni a derékig érő csalánban” – sorolta a nullázós pecázás ellenérveit a horgász, aki aztán társával együtt igyekezett szavakkal felhergelni a ragadozó halakat.
„És egyébként se kell ezeknek semmi” – mondták mindketten abban reménykedve, hogy ettől talán majd megsértődnek a halak. Ekkor, ebben az utolsó 20 percben gondolta úgy egy 50 centis ritkaság, hogy ő bizony leveri a finn wobblermárka SDRSS 5-ös típusú csaliját.
„Valószínűleg őt sikerült megsértenünk” – mosolyodott el a pergető, akinek a kapás elején még fogalma sem volt, milyen halat sikerült becsapnia.
„A hirtelen kitörése és az erős kapása miatt első körben balinnal számoltam. A kis 3-14 grammos botom úgy hajlott karikába, hogy hirtelen semmi ötletem nem volt, csak az, hogy a féket kiengedjem. Azt hittem, be fog menni egy akadóba előttem, de sikerült időben megállítani szerencsére. Itt feljött egyszer, de félhomályban csak a farkát láttam. Ekkor, szinte teljes bizonyossággal meggyőződtem arról, hogy egy kis harcsával küzdök. Főleg, hogy erősen húzta a csalit. Nem lazult a zsinór egy pillanatig sem. Aztán, végre sikerült a közelbe terelgetni” – számolt be a legizgalmasabb pillanatokról Loránd, aki ekkor még mindig nem tudta, hogy valójában mit fogott.
A cimborája meg is kérdezte, hogy „mi ez?", amire ő így válaszolt: „Hát, biztosan nem harcsa. Ez angolna!”. „Az nem lehet!” – érkezett rá a válasz, amely Lorándot is elbizonytalanította: „Akkor nem tudom, mit fogtam” – kiáltott fel a botot erősen szorítva, utólag pedig elismerve, hogy nem hitt a szemének, és tényleg nem tudta, hogy milyen hal küzd a horgon.
Persze, a végére mindkettőjük számára bebizonyosodott, hogy a hal tényleg az volt, amire Loránd gondolt. Egy 50 centis, gyönyörű angolna.
„Gyors fotózás és gyönyörködés után vissza is nyerte a szabadságát, hogy másnak is okozhasson majd egyszer ugyanennyire meglepő élményt. Be is sötétedett, mi pedig úgy éreztük, hogy a csúcson kell abbahagyni. Bár a sötétben is még a rablásoktól pezsgő víz nagyon foglalkoztatta a horgászösztöneinket, erőt véve magunkon kocsiba ültünk, és hazafelé vettük az irányt, útközben a legjobb pillanatokat felelevenítve” – zárta beszámolóját Huth Loránd.
Pár szót érdemes megemlíteni az angolna jelenlegi hazai helyzetéről. Magyarországon főképp a Balatonon vált igazán ismertté, és mivel a hazai vizeinkben képtelen a szaporodásra, kizárólag telepítés útján jutott a vizeinkbe tömegesen. Az idősebb horgászok számára egy-egy angolna fogása még nem számított rendkívüli események, hiszen az ország számos vízterületén gazdasági célú angolnaprogram zajlott a szocializmusban.
Az 1970-80-as években a Körösök egyes szakaszain például kövezéseken, akár még célzottan is érdemes volt rá próbálkozni, számos holtágban pedig rendszeres éjszakai vendég volt a gilisztacsokorral csalizott szereléken. Ezek az állományok mára elkoptak, egyre inkább kuriózum egy-egy példány előkerülése.
Az európai angolna őshonos halunk, de meglévő hazai állományait az évtizedekkel ezelőtti mesterséges állományképzésnek köszönhetjük. Az angolna ugyanis kihalófélben lévő állatfaj. Világállománya az elmúlt 50 évben – a becslések szerint – 98 százalékkal csökkent. A mesterséges tenyésztése jelenleg nem megoldható, számos nemzet kutatói próbálják elérni ezt az áttörést, versenyt futva az idővel.
Arról, hogy örök homály fedi a nagy balatoni angolnapusztulások valódi okát, EBBEN A CIKKBEN írtunk.
Méteres angolna tűnt fel a Duna budafoki szakaszán 2022-ben nyáron, le is videózták. Nézd meg a felvételt ITT!
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(fotók: Huth Loránd/Pecaverzum)
