2022. május 21. szombat | Konstantin
Videók

Pár percet kellett csak várni erre a hatalmas busára

Pár percet kellett csak várni erre a hatalmas busára

Még hidegnek gondolta a Holt-Marcal vizét, de ennek ellenére hatalmas busát fogott Szlovák Ferenc, aki nem is cifrázta tovább a dolgokat. Miután fél órát küzdött a hallal, készített egy rövid videót, majd fogta magát, összepakolt és hazament. 

Szlovák Ferenc tavaly nyáron fogott már egy 24,30 kilós busát a Holt-Marcalon. Azt mondja, hogy elég sok él belőlük a vízben. 

Március 10-én, csütörtökön azonban pontyozni indult, nem gondolta így kora tavasszal, hogy esélye lenne komolyabb busákat üldözőbe venni.

„Láttam a busamozgásokat, de nem sok reményt fűztem hozzá, mert még hideg a víz” – nyilatkozta a Pecaverzumnak. 

Két feeder bottal tervezett horgászni, a csali csontkukac volt hungarocell golyókkal kikönnyítve. Késő délután kezdett csak neki a pecának, de sokat nem kellett várnia, pár perc után már komoly ellenféllel kellett megküzdenie. 

„Ahogy lejöttem negyed hatkor, öt percre rá már el is vitte. Először azt hittem, hogy harcsa, mert elsőnek megállt, és csak később indult meg. Nagyon erősen küzdött, körülbelül fél óráig tartott a fárasztás” – mondta Ferenc, aki 0,20 főzsinórt, 0,15-ös előkét és 10-es horgot használt, és egy rövid videót is készített a hatalmas busáról. 

A 110 centiméteres és 20 kilós halat a szabályoknak megfelelően a sikeres horgász megtartotta. „A második botot már ki sem nyitottam, utána egyből mentem haza” – mesélte. 

A mostani horgászat tehát rövidre, de annál eredményesebbre sikeredett. Ferenc várja már az igazi jó időt, hogy megcélozhassa majd a mostaninál is nagyobb példányokat. Elmesélése szerint élnek a Holt-Marcalban 50 kiló körüliek is. 

Busafogó versenyt rendeznek júniusban. Részletek IDE KATTINTVA!

10 mázsa busával nyitották az évet a Tisza-tavi halászok. Még több infóért KLIKKELJ IDE!

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!