Az idei év legforróbb témája egyértelműen az idegenhonos amur védelme, amelyet a Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) rendelt el január elsejétől a Dunán és a Tiszán.
A szabályozás értelmében a Dunán csak az 50 és a 80 centiméter közötti példányok, azokból is naponta legfeljebb kettő, évente összesen legfeljebb 70 darab vihető haza. A Tiszán csak a darabszámot korlátozták, naponta maximum három példány tartható meg.
Az idegenhonos amur védelme ellen már Szendőfi Balázs halkutató és természetfilmes, illetve Sály Péter, a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont Állatökológiai Kutatócsoportjának tudományos munkatára is felemelte a hangját. A szakemberek álláspontja megismerhető ITT és ITT.
Szendőfi Balázs a Mohosz Facebook-oldalán is elmondta véleményét, és reagált a szervezet egyik kommentjére is. (Időközben mindkét hozzászólást elrejtette a Mohosz, ami annyit tesz, hogy aki írta, még látja, de más már nem.)
A halkutató, természetfilmes azonban lementette, és nyilvánosságra hozta a megszólalásokat, így megismerhetjük a Mohosz álláspontját.
„Nem gondoljuk, hogy mosolyogva el kell tűrnünk, hogy szakmailag kinyilatkoztatásszerűen, állandóan kioktasson bárki olyan itt sok éve dolgozó, többdiplomás szakembereket, akiknek nem egy méregzöld kör, hanem a többség érdekeinek képviselete a feladata. Igen, ez a többség finanszírozza a haltelepítést és még számos egyéb halgazdálkodási költséget is” – olvasható a Mohosz hozzászólásában, amely kapcsán Szendőfi Balázs megjegyezte, hogy azokat senki nem írja alá, simán csak Mohosz néven mennek ki, így szerinte jogilag a szervezet hivatalos álláspontját tükrözik.
A Mohosz hozzászólásának további részében rögtön tesz egy elgondolkodtató kijelentést, majd nemzetközi példákat hoz fel.
„Magyarországon a hatályos definíció alapján a magyarság sem őshonos. A kukorica, a paradicsom, a dámvad és még ezer dolog szintén nem. Spanyolországban a harcsa inváziós. Ausztráliában a ponty. Szlovákia is EU, mégis telepítik az ezüstkárászt, és nálunk szigorúbban védik az amurt. Szerbiában telepíthetik, ha a kereskedelmi halászok ezt akarják. A törvényi tilalom okán a szomszédos országokba adhatják el a haltermelők egyeurós áron a kárászt, aztán a helyiek telepítik háromeurós áron a keszeget. Majd jön a kamion, és szemben (pl. Ipoly) beöntik az ugyanazon tóból vásárolt kárászt. Ez a világ biztos így normális. Azt is látni kell, nincs kapu a Dunán a határokon, a halak le és fel is közlekednek, mi pedig egyet csinálunk itt középen: ezekkel a vádaskodásokkal, belharcokkal lassan magunkat tesszük tönkre” – fogalmazott az országos horgászszervezet.
A Mohosz meglátása alapján „az evolúció többek között alkalmazkodás a megváltozott viszonyokhoz, így az éghajlatváltozáshoz is”.
„Így van ez évmilliók óta, a fajok cserélődnek. Bolygónk történetének eddigi utolsó perceiben az ember sokszor beavatkozott az élővilág rendjébe. Sokszor hibásan, de kényszeresen (lásd folyószabályozások). Igen, a többmilliárd fő inváziója kikényszeríti a változást, az alkalmazkodást, de a kompromisszumokat is. Igen, itt a gazdasági alapokat is figyelembe kell venni, és tudomásul kell venni, hogy jelenleg a vizekért a horgászok jóval többet tesznek (és ezért fizetnek), mint adott esetben mások kinyilatkoztatva, vádaskodva, hangoskodva. A Mohosz, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal), a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) szakemberei egyszer már leírták a véleményüket az ilyen típusú hangulatkeltésről. Ez a közös vélemény nem változott meg most sem, mert tényeken alapul” – zárul a Mohosz okfejtése.
Szendőfi Balázs ezt nem hagyta szó nélkül, és következőket válaszolta: „A méregzöldezés máris elárulja, hogy bármennyire is szeretnétek a természet őrzőinek szerepében tetszelegni, mind a szándék, mind az alázat, mind a világnézet, mind a szaktudás hiányzik hozzá. Lehetnek köztetek jeles haltenyésztő szakemberek, a természetes vizek ökológiájához legfeljebb »business as usual« szinten szagoltok hozzá. Visszatérő érv, hogy a többség finanszírozza a haltelepítést, tehát a többség akarata kell, hogy érvényesüljön a halgazdálkodásban. Ez tök szépen hangzik, csak azt felejtitek ki, hogy az ország természetes vizeiről beszélünk, nem pedig egy vursliban egy műhalas medencéről (bár elhiszem, hogy nektek ennyit jelentenek a természetes vizek). A természetben pedig nem a (buta) többségi akarat kell, hogy döntsön, és nem is az, hogy kinek van több pénze, hanem a hosszú távú értékmegőrzés szempontjai. Szótárazzátok ki, ha ismeretlen ez a kifejezés.”
Szendőfi Balázs az általa kezelt Budapest halai Facebook-oldalon is reagált a Mohosz gondolataira.
„Nem tudtam, hogy a magyarság egy külön faj. Az őshonosság kérdése, amit az amurral és az általa károsított őshonos életközösséggel kapcsolatban feszegetünk, nem etnikai, hanem ökológiai kérdés, tehát a definíció fajokra vonatkozik. Felmerül a kérdés, hogy a Mohosz adminja milyen iskolába járt, illetve maga a szervezet milyen szinten van ökológiai szempontból, ha ilyet kijelent” – írta a halkutató, természetfilmes.
Kitért arra is, hogy a Mohosz nem őshonos haszonnövényeket sorolt fel, amiből szerinte világosan kiderül, hogy az amurt haszonhalnak tekintik, a hazai természetes vizeket pedig a saját halastavainak.
„Az amur lesz az új paradicsom. A legszebb az a hagymázas, groteszk világnézet, amit a végén kifejt arról, hogy a fajok cserélődése természetes (tehát semmi baj az amurral), és az idegenhonos fajok behozatala nem más, mint alkalmazkodás a változásokhoz. Hangsúlyozom, ez a Mohosz hivatalos álláspontja immár. Mindeközben a 2013. évi halvédelmi törvény úgy fogalmaz, hogy hazánk őshonos halállománya nemzeti kincs. Nem kellene ezt a nemzeti kincset kivenni a hűtlen kezelők irányítása alól, és felelős szervezetet felállítani az őshonos halállomány védelmére?” – morfondírozott Szendőfi Balázs, akinek a bejegyzésében megtekinthetők a kommentek képernyőmentései.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum-montázs)
