2024. október 4. péntek | Ferenc
Aktuális

Egy újabb magyar folyóban jelent meg a dunai galóca

Egy újabb magyar folyóban jelent meg a dunai galóca

A Magyar Haltani Társaság (MHTT) rendszeresen közzéteszi a Halászat című folyóiratban megjelent publikációkat. Egy nemrég megjelent cikkben arról írnak, hogy megjelent a fokozottan védett dunai galóca a Sajóban.

„A Pergető horgászok Facebook-oldaláról értesültünk arról, hogy Nánási Róbert egy fiatal galócát fogott a Sajón. A horgászt egy privát üzenetben kérdeztük a fogás pontos részleteiről. Beszámolója szerint a galóca 2020. december 21-én a Sajó sajópüspöki szakaszán, a 25-ös főút hídjánál került elő. Ezt megelőzően egy jóval nagyobb példány is horogra akadt, azonban 20 perces fárasztást követően leakadt a horogról” – olvasható a publikációban.

A fokozottan védett dunai galóca a Duna vízrendszerének endemikus faja, melynek hazánkban eddig csak a Felső-Tiszáról, a Dunáról, valamint a Dráváról voltak előfordulási adatai. 

A Sajó-beli észlelési ponthoz a Felső-Tisza van legközelebb, de valószínűtlen, hogy a fogott fiatal példány onnan vándorolt volna ide – szögezik le az írásban.  

Hogy fény derüljön az igazságra, felvették a kapcsolatot szlovák kollégákkal, akiktől megtudták, hogy náluk számos vízfolyásba, köztük a Sajóba is rendszeresen telepítik a galócát, így a folyó hazai szakaszán előkerülő példányok minden bizonnyal ezekből a kihelyezésekből származnak. 

A Sajó mellett a Hernád felső szakaszába is telepítik, így a környékről a faj további előfordulásaira is számíthatunk a közeljövőben – állapították meg a szakemberek. 

Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!

(forrás: MHTT)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!