A magyar halnevek évszázadokon át őrizték állandóságukat, de a nyelv – mint minden élő rendszer – folyamatosan alakul. A tudományos pontosság és a hétköznapi nyelvhasználat gyakran ütközik, mégis együtt formálják a halneveket. Harka Ákos és Sallai Zoltán halkutatók szerint a széles kárász például idővel szinte teljesen átadja helyét az aranykárász névnek, és ez is jól mutatja, hogy a nyelvben végső soron nem a tudósok, hanem a beszélők döntenek.
A gazdasági szempontból legfontosabb halfajok magyar neveit a régmúlt időkben is egységesen használták nyelvterületünkön. Már a Herman Ottó által 1887-ben írt A magyar halászat könyve közreadása előtt is országszerte tudták, hogy mi az a viza, mi a harcsa, a csuka vagy a ponty – olvasható Harka Ákos és Sallai Zoltán írása a Magyar Haltani Társaság honlapján.
A kevésbé jelentős vagy ritka fajoknak azonban tájegységenként vagy vízterületenként más-más neve lehetett, akár többféle is. Ezen igyekezett segíteni az említett könyv írója, aki többnyire a legelterjedtebb vagy legjellemzőbb magyar névvel tette közzé a tudomány által megkövetelt latin néven is megadott fajokat.
Alapos munkájának köszönhetően a választott magyar halnevek alapján még ma is azonosítható a fajok legtöbbje, de a nyelvhasználatot nemcsak a tudósok, nemcsak a szakmabeliek, hanem a nyelvet használó tömegek is alakítják.
Így lett mára a veresszárnyú koncérból bodorka, az Éva keszegből szilvaorrú keszeg, az ezüstös balinból pedig karikakeszeg.
A tudományos igény és a tömegek nyelvhasználatának kettős hatása napjainkban is érvényesül. A Magyar Haltani Társaság honlapjának egyik szakavatott látogatója a halak fajneveivel kapcsolatban egy ilyen bejegyzést tett közzé Facebook-oldalunkon a közelmúltban: „Tisztelt MHT! Kérem, legalább ezen a tudományosabb felületen ne erősítsék, ne terjesszék a tájneveket, a népi elnevezéseket, mivel a horgászok körében így is éppen elég nagy a baj a fajok ismeretével! A 3 (három!) kárász fajt meg a legtöbben keverik.”
A hozzászóló szerint ez utóbbi halak közül a Carassius carassius magyar neve helyesen széles kárász, a Carassius gibelio az ezüstkárász, a Carassius auratus pedig aranykárász, és nem aranyhal, ahogyan gyakran hallani.
Szigorúan veszi, hogy az utóbbi, tehát az aranyhal név az aranykárásznak csak a háziasított, akváriumokban és kerti tavakban nevelt színes változataira vonatkozik, a faj egészére nem.
Szakmai szempontból elfogadhatók lennének ezek a kijelentések, de a névhasználatról végül is a magyarul beszélők sokasága dönt. E téren pedig azt látják a szakemberek, hogy a horgászok egyre nagyobb része aranykárásznak nevezi a széles kárászt. Ez a név ugyanis utal a hal színére, míg a „széles” szó sokak számára érthetetlen, mert a haltest szélességét már régóta testmagasságnak nevezzük.
„Hagyományőrző céllal ugyan a nemrég megjelent könyvünkben (Harka Ákos és Sallai Zoltán Magyarország halfaunája című könyvének a 2025. évi második, átdolgozott és bővített kiadása) mi még most is a Herman Ottó által kiválasztott széles kárász nevet adtuk meg erre az őshonos fajunkra, de elfogadjuk rá az aranykárászt is. Tesszük ez utóbbit azért, mert úgy tűnik, néhány évtizeden belül teljes mértékben érvényesül a névváltás. Ebből persze az is következik, hogy a Carassius auratus fajra már csak az aranyhal nevet tartjuk érvényesnek, az aranykárászt nem” – írták a halkutatók, hozzátéve, hogy ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy ezt szabad-e megtenni.
A Carassius auratus nevében az első szó a kárászok nemének a neve, a második a fajnév, melynek jelentése: aranyozott. Ezeket összevonva lehetne a faj neve aranykárász, de ennek az elfogadása nem kötelező.
Ezt mutatja, hogy a Fishbase szerint a faj hivatalos angol neve goldfish (a német neve der Goldfisch), ami magyarul nem aranykárászt, hanem aranyhalat jelent, tehát ez utóbbi magyar fajnévként is elfogadható.
„A könyvünkben mi is ezt a nevet szerepeltetjük, de a faj egészére. A fajba tehát – miként a Fishbase is jelzi – nemcsak az akváriumokban nevelt különböző színű és olykor furcsa testalkatú változatok, hanem a nyílt vizekben vadonélő, ezüstkárászokra hasonlító, csupán enyhén barnás vagy világos színezetű fajtársaik is beletartoznak” – hangsúlyozta Harka Ákos és Sallai Zoltán.
Utóbbiak hátrahajtott mellúszója – az ezüstkárászokkal ellentétben – rendszerint túlér a hasúszójuk tövén, de nem mindig, tehát kissé bizonytalan határozóbélyeg.
Egy-egy kétes példány esetén csak a genetikai vizsgálat döntheti el a faji besorolást, bár a nagy változatosság miatt olykor még ez is kétséges lehet.
Végül a névhasználattal kapcsolatban érdemes szólni a végbement egyszerűsítésről is. Hajdan, amikor a széles kárász volt gyakori nálunk, rendszerint egyszerűen csak kárásznak mondták.
Napjainkban azonban már ritkaság lett, ezért mindig vagy széles kárászként vagy aranykárászként emlegetik, és helyette a tömegesen elterjedt ezüstkárászt nevezik egyszerűen csak kárásznak. Változik a világ, és vele együtt a nyelvhasználat is.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Pecaverzum)
