A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság megbízásából a fokozottan védett lápi póc után kutatott a hortobágyi vizekben Sallai Zoltán és Tar János – számoltak be a Magyar Haltani Társaság (MHTT) honlapján.
A balmazújvárosi, nemrég mesterségesen létesített övárokból történt 2023-as megkerülését követően elsősorban az érdekelte a kutatókat, hogy honnan került ode a faj. A környékbeli mocsári, lápi élőhelyeket szisztematikusan kezdték el átvizsgálni.
A légifotók alapján előzetesen kijelölt helyszíneket keresték fel, ahol a legtöbb víztérben mindössze néhány kisebb foltban tudtak halászni.
A Magdolna-ér balmazújvárosi szakaszán, a Nagy-szik felett több helyen sikerült a lápi póc adult és ivadék korosztályú egyedeit megfogni. Az első adult egyedek – közel a Nagy-szikhez (Y821704; X250863) – fiatal réticsíkokkal együtt kerültek elő.
Sajnálatosan a vízfolyás alsó szakaszán az inváziós amurgébek is jelen vannak, egyelőre nem túl magas egyedszámban.
A Magdolna-éri megkerülések részben magyarázattal szolgálnak arra is, hogy a Keleti-főcsatorna balmazújvárosi szakaszán az 1990-es évek második felében (Halasi-) Kovács Béla által több alkalommal is megfogott lápi pócok honnan származtak.
A faj itt fennmaradt maradványpopulációját részben a szukcesszió, részben az inváziós fajok veszélyeztetik, de a több mint 30 kifogott, több korosztályhoz tartozó egyed mégiscsak egy kisebb, de stabil önfenntartó populáció jelenlétét igazolja.
„Az állomány megóvása érdekében kiemelten fontos lenne, hogy a faj élőhelye ne száradjon ki, és az sem lenne kedvező, ha a túlzottan magas vízszint vagy elárasztás miatt az inváziós fajok elözönlenék a jelenlegi zárt élőhelyeit” – fogalmaztak a beszámolójukban a kutatók.
Tavaly zajlott már egy felmérés a Keleti-főcsatornában megtalált lápi pócok ügyében, de akkor még nem vezetett sikerre a kutatás.
A lápi pócról (Umbra krameri)
A hazai lápos- mocsaras élőhelyek jellemző halfaja, melyből élőhelyeinek eltűnése és más okok miatt is (melyekről később még szólunk) egyre kevesebb van.
Közép-Dunai elterjedésű halfaj, korábban a Kárpát-medencében nagy területen, nagy állományokkal volt jelen. A Magyar halászat könyvében (1887) Herman Ottó közönséges halfajként ír róla, melyet az emberek kosárszámra hordanak haza és takarmányozásra, trágyázásra is használnak. A könyvből az is kiderül, hogy nem jó ízű a húsa, ráadásul nagyon apró, 10 centiméternél nem nő nagyobbra.
Ősi halfaj, első fosszíliái Csehországból kerültek elő, fejlődése körülbelül 60 millió éve válhatott el a többi csukaféléétől. Azonos nemzetségbe tartozó legközelebbi rokonai Észak- Amerika lápos- mocsaras területein élnek.
Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 ezer forint. Életmódja a lápokhoz, mocsarakhoz alkalmazkodott. Az úszóhólyagba lenyelt levegőből az oxigént fel tudja venni, ideje nagy részét lápi növényzetbe rejtőzve tölti.
Kutyahalnak is nevezik, mert páros úszóit felváltva mozgatva képes az aljzaton „gyalogolni”. Sávos, pöttyös, barnás színével ügyesen rejtőzik a bomló növényi anyagban, falánk ragadozó.
Herman Ottó idejében még hatalmas területek voltak víz alatt, melyek ideális élőhelyet jelentettek a fajnak. A mocsarak lecsapolásával, új termőterületek létrehozásával élőhelyei lassan eltűntek, és az egyes területek közötti átjárás is lecsökkent vagy megszűnt, így az elszigetelődő állományok elkezdtek beltenyésztetté válni.
A múlt század végére állományainak jelentős része főleg másodlagos élőhelyeken, lecsapoló- és öntözőcsatornákban fordult elő. Ezeket az élőhelyeket azonban az ember is bolygatja, hiszen a belvíz-levezetés biztonságát a csatornák kotrásával tartják fenn, ami viszont nem kedvez a lápi póc túlélésének.
„A múlt század végére odáig jutottunk el, hogy állományainak jó része már másodlagos élőhelyeken, lecsapoló- és öntözőcsatornákban volt csak jelen. Szerencsétlen állat olyan élőhelyekre szorult vissza, amelyeket az ember hozott létre és használni akarja, méghozzá a belvizet vezeti le a területről. Ehhez viszont rendszeresen be kell avatkoznia az élőhely életébe” – fogalmazott korábban egy podcastban Takács Péter, megjelölve a legfőbb problémát, a kotrást.
A faj eltűnőben van az élőhelyvesztés, a klímaváltozás miatti szárazodás és egy konkurens faj megjelenése miatt is. Az amurgéb (Perccottus glenii) 1912-ben egy szentpétervári akvarista közvetítésével került a Távol-Keletről Európába. Akváriumi fajként tartották, ahonnét kiszabadulva elkezdte hódító útját.
Magyarországra az 1980-as évek végén, a 1990-es évek elején kerülhetett, elsőként a Tisza- tóból került elő. Emberi segítséggel terjedhetett el az ország vizeiben: halastavak halszállítmányaival juthatott egyik helyről a másikra.
A 2000-es évekig csak a tiszai vízrendszerből került elő, 2007-ben már a Kis-Balaton vízrendszeréből is kimutatták, és azóta is folyamatosan terjed a nyugatabbi vizekbe.
Élőhelyigényei a lápi pócéhoz hasonlók, illetve az amurgéb nagyon tágtűrésű faj, azaz a lápi póc élőhelyei még megfelelnek neki. A lápi pócnál kissé nagyobbra nő, és akár még magának a lápi pócnak is ragadozója, de felfal mindent, amit le tud nyelni.
A lápi pócot 2023-ban az Év halának választották.
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: Hajdú-Bihar Megyei Horgász Szervezetek Szövetsége)
