Az év hala 2023-ban a Magyar Haltani Társaság (MHTT) szavazásán a lápi póc lett. Ezzel a fajjal ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) is sokat foglalkozott. Friss podcastjukban Takács Péter tudományos főmunkatárssal erről az apró, de igazán különleges halról beszélgettek. A szakember elmondta, a csatornákba visszaszorult állományokra ismét komoly veszély leselkedik, ugyanis egy terv szerint több százezer hektárt vonnának be az öntözésbe, ami miatt kotrásokra is sor kerülhet.
A lápi póc (Umbra krameri) a hazai lápos- mocsaras élőhelyek jellemző halfaja, melyből élőhelyeinek eltűnése és más okok miatt is (melyekről később még szólunk) egyre kevesebb van.
Közép-Dunai elterjedésű halfaj, korábban a Kárpát-medencében nagy területen, nagy állományokkal volt jelen. A Magyar halászat könyvében (1887) Herman Ottó közönséges halfajként ír róla, melyet az emberek kosárszámra hordanak haza és takarmányozásra, trágyázásra is használnak. A könyvből az is kiderül, hogy nem jó ízű a húsa, ráadásul nagyon apró, 10 centiméternél nem nő nagyobbra.
Ősi halfaj, első fosszíliái Csehországból kerültek elő, fejlődése körülbelül 60 millió éve válhatott el a többi csukaféléétől. Azonos nemzetségbe tartozó legközelebbi rokonai Észak- Amerika lápos- mocsaras területein élnek.
Fokozottan védett faj, eszmei értéke 250 ezer forint. Életmódja a lápokhoz, mocsarakhoz alkalmazkodott. Az úszóhólyagba lenyelt levegőből az oxigént fel tudja venni, ideje nagy részét lápi növényzetbe rejtőzve tölti.
Kutyahalnak is nevezik, mert páros úszóit felváltva mozgatva képes az aljzaton „gyalogolni”. Sávos, pöttyös, barnás színével ügyesen rejtőzik a bomló növényi anyagban, falánk ragadozó.
Herman Ottó idejében még hatalmas területek voltak víz alatt, melyek ideális élőhelyet jelentettek a fajnak. A mocsarak lecsapolásával, új termőterületek létrehozásával élőhelyei lassan eltűntek, és az egyes területek közötti átjárás is lecsökkent vagy megszűnt, így az elszigetelődő állományok elkezdtek beltenyésztetté válni.
A múlt század végére állományainak jelentős része főleg másodlagos élőhelyeken, lecsapoló- és öntözőcsatornákban fordult elő. Ezeket az élőhelyeket azonban az ember is bolygatja, hiszen a belvíz-levezetés biztonságát a csatornák kotrásával tartják fenn, ami viszont nem kedvez a lápi póc túlélésének.
„A múlt század végére odáig jutottunk el, hogy állományainak jó része már másodlagos élőhelyeken, lecsapoló- és öntözőcsatornákban volt csak jelen. Szerencsétlen állat olyan élőhelyekre szorult vissza, amelyeket az ember hozott létre és használni akarja, méghozzá a belvizet vezeti le a területről. Ehhez viszont rendszeresen be kell avatkoznia az élőhely életébe” – fogalmazott a podcastban Takács Péter, megjelölve a legfőbb problémát, a kotrást.
Szerinte ez volt az ütközőpont a múltban, és ez lesz a jövőben is. Információi szerint létezik egy projektterv, amely több százezer hektárt vonna be az öntözésbe, ami miatt komoly rekonstrukciós munkálatokat szeretnének végezni, ami érintené a csatornák jó részét.
A vízügy ara hivatkozik, hogy köz- és vagyonbiztonság szükséges a karbantartás, mert a belvíz, árvíz elviheti a falvakat, emberi életben, tulajdonban tehet kárt. „Ez egy nagyon fontos érv, ezzel mi is teljesen egyetértünk, de valahogy az arany középutat kellene megtalálni, hogy a másodlagos élőhelyre beszorított állományok mégiscsak túl tudjanak valahogy élni” – hangsúlyozta a BLKI tudományos főmunkatársa.
„Valószínűleg, lesznek csatorna-rehabilitációs munkák, amik vélhetően nem fognak túlságosan pozitívan hatni az állományokra. Ezt nem tudhatjuk, az biztos, hogy öntözni akarnak, az köztudott” – fűzte hozzá.
A faj eltűnőben van az élőhelyvesztés, a klímaváltozás miatti szárazodás és egy konkurens faj megjelenése miatt is. Az amurgéb (Perccottus glenii) 1912-ben egy szentpétervári akvarista közvetítésével került a Távol- Keletről Európába. Akváriumi fajként tartották, ahonnét kiszabadulva elkezdte hódító útját.
Magyarországra az 1980-as évek végén, a 1990-es évek elején kerülhetett, elsőként a Tisza- tóból került elő. Emberi segítséggel terjedhetett el az ország vizeiben: halastavak halszállítmányaival juthatott egyik helyről a másikra.
A 2000-es évekig csak a tiszai vízrendszerből került elő, 2007-ben már a Kis-Balaton vízrendszeréből is kimutatták, és azóta is folyamatosan terjed a nyugatabbi vizekbe.
Élőhelyigényei a lápi pócéhoz hasonlók, illetve az amurgéb nagyon tágtűrésű faj, azaz a lápi póc élőhelyei még megfelelnek neki. A lápi pócnál kissé nagyobbra nő, és akár még magának a lápi pócnak is ragadozója, de felfal mindent, amit le tud nyelni.
A lápi póc megmentéséért komoly összefogásra lenne szükség. A faj felmérésének protokollja kidolgozott, a kutatók azt is meg tudják mondani, hogy egy adott vízben jelen van-e már az inváziós vetélytárs.
A mesterséges tartás és szaporítás követelményrendszere is kidolgozott. A lápi póc fajvédelmi mintaprogramját is létrehozták már: mely szerint a veszélyeztetett állományok újonnan létrehozott védett élőhelyekre telepítésével a faj túlélése biztosítható.
A podcast alább hallgatható meg:
Friss hírekért látogass el a Pecaverzum főoldalára!
(forrás: BLKI/Pecaverzum, fotók: BLKI/Takács Péter)
