Nem könnyű első ránézésre megkülönböztetni a magyar bucót és a német bucót, de van egy egyértelmű ismertetőjegy, ami alapján mégis felismerhetjük.
„2024. november 10-én pergetve, műcsalival fogtam egy bucót a Tiszából, Tiszalök közelében, de nem vagyok biztos benne, hogy magyar vagy német bucó-e. Természetesen rövid fotózás után visszakerült a vízbe. A határozásban szeretném kérni a segítségüket” – írta a Magyar Haltani Társaságnak (MHTT) címzett levelében N. P.
Az MHTT szerint a képen látható hal teste orsó alakú, feje hosszú, szeme nagy és magasan ülő, szája alsó állású, farka elvékonyodó, pikkelyei aprók, ami alapján valóban egy bucó.
„A német bucó és a magyar bucó igen közeli rokonok, a német bucó teste erősebben megnyúlt, faroknyele vékonyabb, mint a képen látható példányé, és az első hátúszóban 10-nél kevesebb csonttüske számolható. A kifogott hal első hátúszójában 13 csonttüske található, faroknyele kevésbé karcsú, ami alapján a képen látható hal egy magyar bucó (Zingel zingel)” – vonták le a végső következtetést a kutatók.
Az MHTT-t már korábban is keresték meg horgász bucóval kapcsolatban. Akkor egy népdalt ajánlottak a pecások figyelmébe.
„Ha megjegyzi, hogy a magyar bucó hátúszójában legalább 13 úszósugár van (mint fodor a dalbeli kislány szoknyáján), ezzel szemben a német bucóéban 10-nél kevesebb, akkor legközelebb már valószínűleg nem kell segítséget kérnie” – hangzott a fifikás ötlet.
A magyar bucó nagyobb folyóink ritka előfordulású, áramláskedvelő, bennszülött faja.
Nagy egyedszámú populációi a márnazónában alakultak ki, de a paduczónától a dévérzónáig jelen van, az állóvizekben nem találja meg életfeltételeit.
Ívása április-május hónapokra esik, a folyók erősen áramló homokos és sóderes szakaszain ívik, az előre elkészített fészekgödrökbe rakja le ikráit.
Jól fejlett példányai a 40 centiméteres testhosszat is elérhetik.
Közeli rokona a német bucó (Zingel streber), amely az áramló vízhez erősen ragaszkodó bennszülött halunk, a magyar bucóénál magasabb oxigénigénnyel.
Jellemzően a paduc- és márnazóna hala, de ritkán a dévérzónába is letéved.
Ívása többnyire április-május hónapokban, a folyóvizek sodrottabb részein, a kavicsos-sóderes aljzaton történik. A hímek nászidőszakban olajzöld színt öltenek magukra. Testhossza ritkán éri el a 20 centimétert.
A magyarországi halfauna több mint 90 fajból áll, ezek közül 37 áll természetvédelmi oltalom alatt. Itt két kategóriát különböztetünk meg: védett és fokozottan védett. Van továbbá három faj (a kecsege, a vágódurbincs és a széles kárász), amelyek ugyan nem védettek, de nem is foghatók, a horogra került példányokat minden esetben vissza kell helyezni a vízbe. A Magyarországon őshonos, de nem fogható 40 halfajt bemutató cikkünk fotókkal elérhető ITT .
Még több friss hírért KATTINTS IDE!
(nyitókép: MHTT)
