2024. március 28. csütörtök | Gedeon, Johanna
Aktuális

Ismét pusztulnak a halak a Velencei-tóban

Ismét pusztulnak a halak a Velencei-tóban

Egyre nagyobb a gond a Velencei-tónál. Az öt héttel ezelőtt történt halpusztulás után most úgy tűnik, a probléma megint felütötte a fejét. A tóban mostanra egyre több a kék alga, amelynek veszélyeire már korábban a Pecaverzumnak nyilatkozva egy szakember is felhívta a figyelmet. A tó vízutánpótlásának ügyében patthelyzet alakult ki: hiába voltak ígéretek, nem történik semmi, és egyelőre információt sem lehet szerezni az ügyben. Mindeközben négy strandot bezártak, mert a vízminőség már nem alkalmas a fürdőzésre. 

Öt héttel ezelőtt tömeges halpusztulás kezdődött a Velencei-tónál. A hetekig tartó mentési munkálatok végén a hivatalos tájékoztatás szerint mintegy 4000 kiló hal vesztette életét oxigénhiány miatt. Ez a tó halállománynak 1-1,5 százaléka. 

A Pecaverzumnak a halpusztulás lecsengését követően Dr. Istvánovics Vera tudományos tanácsadó, a MTA-BME Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja már felhívta a figyelmet, hogy további komoly problémákra lehet számítani. A  Szúnyogszigeti-kikötőben készült felvételünk láttán hangsúlyozta, a microcystis a legutálatosabb, a legnehezebben kezelhető a kék algák között is. „Ez egy mérgeket termelő lény. Hiába szedik ki, az üledékben még több van belőle” – fogalmazott akkor. 

Most sajnos úgy tűnik, hogy valóban nem a levegőbe beszélt, ugyanis pénteken újabb haltetemekről készült képek jelentek meg a Velencei-tó Horgászai Facebook-csoportban. 

„A mai csónakázásom és pecázásom eredménye! Élőt sajnos nem fogtam, lassan amur sem lesz a vízben, le vagyok sújtva!” – írta az elpusztult halakról készült képei mellé egy elkeseredett horgász. 

A legnagyobb közösségi médiába már többen is töltöttek fel fotókat pénteken elhullott halakról, ami sajnos semmi jót nem vetít előre. 

A Pecaverzum helyi horgászoktól származó információi szerint sajnos a kék alga jelenléte valóban terjed, és a víz színe is átlátszó, holott a tó természetes, úgymond egészséges formájában zavaros vizű. 

A Velencei-tó kálváriája kapcsán eddig a legbiztatóbb kijelentést Tessely Zoltán országgyűlési képviselő tette, aki megígérte, hogy hamarosan megkezdődik a vízutánpótlás. A Pecaverzum a szabadságát töltő honatyának e-mailben tett fel ezzel kapcsolatban kérdéseket, de eddig nem érkezett válasz. 

Az újabb halpusztulásról a Magyar Országos Horgász Szövetséget e-mailben kerestük, mert közvetlen sajtókapcsolatról sajnos nem tudunk. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivőjével azonban telefonon sikerült beszélnünk. Siklós Gabriella azt mondta, nem tudnak az ügyről, egyelőre hivatalos bejelentés hozzájuk még nem érkezett újabb halpusztulásról. 

Mindeközben csütörtökön a déli parton négy standot is bezáratott a Fejér Megyei Kormányhivatal a vízminőség romlása miatt.

Az érintett a fürdőzőhelyek: a Drótszamár Park és Kemping Strand, a Velence Resort & Spa, az Agárd Napsugár Strand és a Gárdony Tini Strand.

A kormányhivatal pénteken azt közölte, a tó vizének minőségét a strandolók egészségének védelme érdekében folyamatosan vizsgálja a népegészségügyi főosztály. A négy fürdőhely esetében a legutóbbi minták a szennyezőanyag-határértékek túllépését mutatták.

Azt is írták: társszervek bevonásával soron kívül vizsgálják az okokat, különösen azt, hogy a hétvégi esőzések következtében az esetlegesen túlterhelődött csatornarendszerből juthatott-e a tóba szennyeződés.

Minden fontos a Velencei-tóról ITT!

(nyitóképünk: Velencei-tó Horgászai Facebook-csoport képernyőfotó)

Pecaverzum a közösségi médiában:

Kövessétek Facebook-oldalunkat!

Csatlakozzatok hozzánk Instagramon!

Iratkozzatok fel Youtube-csatornánkra!